Villámkaja - spagetti paradicsomszósszal, most éppen cukkínis

2006. 08. 25.

Az egyik kedvenc ételem, annyiszor csináltam már, hogy kb. 30 perc alatt megvan akkor is, ha teljesen friss alapanyagokból dolgozok. Ami ilyenkor nyáron friss paradicsom és egyéb zöldség - hacsak tehetem, a kertünkből. Ez egy olaszos kaja, bár azt hiszem, igencsak messze áll az autentikustól, viszont szerintem finom. Az öcsém szerint is az, pedig ő aztán igazán nem könnyű eset: ha ő megeszik valamit, akkor az határozottan ehető. Az én spagettijeimet pedig eddig még minden esetben felfalta - esetenként két tányérral is, ami tőle szinte már-már hihetetlen.
És persze ama másik pasi is megeszi, kivéve a cukkínit, de hát ő ebből a szempontból nem mérvadó, viszont kegyetlenül szenvedhet néha, mert cukkíni-imádó családhoz keveredett :).

Ennyi felesleges bevezető után a mostani változat receptje:

Egy hagymát apróra vágtam, olajon üvegesre pirítottam. Egy pillanattal azelőtt, hogy kész lett volna, tettem hozzá fokhagymát is - ha jól emlékszem, apróra vágtam, de kedvfüggő, mert van, amikor fokhagymanyomóval töröm össze. Míg a hagyma készült, apróra vágtam a cukkínit - ez esetben kis kockákra, de ez is attól függ... Mikor a cukkíni megpárolódott, mehet rá a paradicsom.
Még az elején tettem fel vizet a tésztának forrni. Mikor felforrt (kb. mire a cukkíni aprításával végeztem), beledobáltam a tetejükön kereszt alakban bemetszett paradicsomokat, majd egy pillanattal később hideg vizzel teli tálba kiszedtem őket. Így könnyen lehúzható a héjuk. Meghámoztam hát őket, és apróra kockáztam, és bele a hagymás cukkínis edénybe. A helyükre a forró vízbe pedig a spagettitészta.
A szósz már majdnem kész, csak össze kell forrnia, hogy a paradicsom kicsit elfője a levét és az egész besűrűsödjön. Míg ez folyamatban van, hozzáadom a fűszereket: só, bors, mediterrán vegeta, friss kakukkfű, bazsalikom, borsikafű a kertből. Ezzel kész is, a tészta ennyi idő alatt szintén. A legeslegvégén, mikor lezártam a gázt a szósz alatt, apróra vágott petrezselymet szórok még bele, mert úgy az igazi. (Ezzel fent említett cukkíni-utáló úr szintén nem ért egyet, és eme műveletet eddig minden esetben hosszas alkudozás előzte meg a petrezselyem mennyiségét illetőn, ami tehát a kazalnyi és az egy szál közötti köztes kompromisszumnak megfelelően egy kicsinél kicsivel nagyobb csokor szokott lenni. Szerintem kevés bele :).)

Reggeli egy esős reggelen – amerikai palacsinta ribizli-meggy lekvárral

2005. 08. 25.

Zuhogott. Egész éjjel. Augusztusban! A reggel pedig…brrr…

Felkelni viszont muszáj, és ha már így van, mi lenne motiválóbb, mint valami édességet készíteni reggelire – főleg, ha van, aki befalja.

Már régebb óta tervezem, hogy kipróbálom, milyen palacsintát is készítenek tőlünk jóval nyugatabbra. Miután még soha nem ettem amerikai palacsintát, csak sejtéseim lehettek róla. Egyet tudtam: vastagabb a tésztája, mint ami mifelénk megszokott. Na és hogy juharsziruppal eszik – amit még szintén nem kóstoltam, de ami késik…

Keresgéltem recepteket, és főként ez alapján el is készítettem. Persze módosítottam rajta, szokás szerint. Hogy olyan-e, amilyen az eredeti amerikai, azt nem tudom, de valószínűleg nem – viszont így is finom.

Négy tojást szétválasztottam, a fehérjét egy csipet sóval keményre vertem. Kézzel, mert rájöttem, hogy úgy sokkal szebb lesz a fehérjehab, és nem is tart tovább elkészíteni, mint géppel. Ezt egyébként Márta nénitől tanultam, ha ő nincs, eszembe sem jut kézzel megpróbálni, annyi rémtörténetet hallottam arról, hogy ahhoz milyen karizmok és mennyi idő kell hozzá. Nem egy ördöngősség pedig, és talán tényleg megéri.

A sárgákat, tejet, étolajat, nagy bögre lisztet és egy kanál cukrot simára kevertem, majd óvatosan hozzá a fehérjét. Ezután már csak ki kellett sütni teflon serpenyőben, és kész.

Miközben sült, anyukám meggy-ribizli lekvárját kicsit felhigítottam, gondolván, hogy különben nem lesz elég. Ehhez cukorszirupot készítettem, beletettem pár nagy kanál lekvárt és összeforraltam.

Kész. Elfogyott, még az öcsém is megette.

Következtetés: borús reggeleken finomat kell enni, és szebb lesz a nap.

Kiterjesztés: amúgy is mindig finomakat kell enni.

Profilváltás - végre megvan!

Igencsak rég írtam meg a két első post-ot. Ennek oka, hogy nem igazán tudtam, hogyan is kéne blogot írni. Nem mintha most sokkal jobban tudnám - bár azóta szorgalmasan olvasgattam párat. De legalább vannak elképzeléseim arról, mit szeretnék.
No meg az idő is sürget.

És hogy az idő mikor sürgetheti a ráérős blogolót? Ha a blogot nem csak a maga kedvére írja. Akinek pedig én tanulságul szánom a bejegyzéseimet, kevesebb, mint egy hónap múlva Japánba utazik. Ott pedig ennie kell valamit, ha nem szeretne éhen halni, és nem biztos, hogy a japán ételek az ő magyar ízekhez szokott férfi-gyomrának tetszenek (ezt persze előre sosem lehet tudni). Mivel pedig főzni nem tud, ebben segítségre szorul. És ha már itt vagyok én, a Szakács (persze csak vezetéknévileg), jogosan merült fel a segítség igénye. Először arra kért, hogy írjak szakácskönyvet neki, amiben minden alap dolog benne van, de ha már úgyis írom, arra gondoltam, hátha más is jár hasonló cipőben. No meg itt ez a blog műfaj, úgyis mindenki blogol, nosza, én is!
Most tehát sietnem kell, hogy mire kiér, legyen pár életmentő recept itt fent. Hogy sikerül-e, majd meglátjuk. A lelkesedés jelen pillanatban még nem hiányzik, de ki tudja, meddig tart...

Összességében igyekszem tehát házias recepteket írni - ami nehezen fog menni, tekintve, hogy érdekel a gasztronómia, és nem fogok a hazai konyhánál megállni. Így aztán előre bocsánatot kérek mindenkitől, akik csak megszokott házias ízeket várnak ezen az oldalon, mert valószínűleg többször csábulok el másfelé, mint tartom magam eredeti elhatározásomhoz.
Az igazság az, hogy kellett az indok egy saját blog létrehozásához :).
Azért remélem, lesznek fent jó receptek és senki nem fogja bánni az elkalandozásokat...