Zuhogott. Egész éjjel. Augusztusban! A reggel pedig…brrr…
Felkelni viszont muszáj, és ha már így van, mi lenne motiválóbb, mint valami édességet készíteni reggelire – főleg, ha van, aki befalja.
Már régebb óta tervezem, hogy kipróbálom, milyen palacsintát is készítenek tőlünk jóval nyugatabbra. Miután még soha nem ettem amerikai palacsintát, csak sejtéseim lehettek róla. Egyet tudtam: vastagabb a tésztája, mint ami mifelénk megszokott. Na és hogy juharsziruppal eszik – amit még szintén nem kóstoltam, de ami késik…
Keresgéltem recepteket, és főként ez alapján el is készítettem. Persze módosítottam rajta, szokás szerint. Hogy olyan-e, amilyen az eredeti amerikai, azt nem tudom, de valószínűleg nem – viszont így is finom.
Négy tojást szétválasztottam, a fehérjét egy csipet sóval keményre vertem. Kézzel, mert rájöttem, hogy úgy sokkal szebb lesz a fehérjehab, és nem is tart tovább elkészíteni, mint géppel. Ezt egyébként Márta nénitől tanultam, ha ő nincs, eszembe sem jut kézzel megpróbálni, annyi rémtörténetet hallottam arról, hogy ahhoz milyen karizmok és mennyi idő kell hozzá. Nem egy ördöngősség pedig, és talán tényleg megéri.
A sárgákat, tejet, étolajat, nagy bögre lisztet és egy kanál cukrot simára kevertem, majd óvatosan hozzá a fehérjét. Ezután már csak ki kellett sütni teflon serpenyőben, és kész.
Miközben sült, anyukám meggy-ribizli lekvárját kicsit felhigítottam, gondolván, hogy különben nem lesz elég. Ehhez cukorszirupot készítettem, beletettem pár nagy kanál lekvárt és összeforraltam.
Kész. Elfogyott, még az öcsém is megette.
Következtetés: borús reggeleken finomat kell enni, és szebb lesz a nap.
Kiterjesztés: amúgy is mindig finomakat kell enni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése