csütörtök, június 28, 2007

t3v currys vöröslence levese

.
Tegnap megfőztem t3v currys vöröslencse levesét, amit a múltkor kommentben ajánlott az új fűszereim (jelen esetben a gyömbér) kipróbálásához. Nagyon-nagyon finom!

Mostanában viszont ez az egyetlen jó, ami történt velem. Hazajöttem, kapcsolom be a gépemet - nem indul. Úgyhogy sem fényképezőgépem, se számítógépem, épp attól rettegek, vajon a telefonom mikor mond fel nekem...
VKF-ből kimaradok. Holnap grillezünk - arról sem lesz bejegyzés. A héten térzenefesztivál - arról sem, képek sem lesznek.
Fenébe, hogy már megint semmi sem jön össsze!!! Meddig tart még ez, mondja meg valaki...
:(((((

(közben még a laptop aksija is lemerült, ha nem lettem volna még biztos abban, hogy ma minden rossz... nagyon elegem van abból, hogy folyton nyafogok - bocs mindenkitől... nem értem én ezt...)

szerda, június 27, 2007

Cseresznye gratin

Tegnap t3v-vel vásárolgattunk kicsit - a nap nagyon jól indult.
Voltunk a Plusban, ahol valami titkosat, de finomat vettünk (én sem árulom el, mit, bár örülök, hogy legalább ilyen formában be tudtam szerezni, még ha nem is vagyok így igazán "menő" gasztrosznob szinten... sebaj - eddig sem voltam :) ). Fagyiztunk is, és a vaníliában igazi pöttyök voltak.
Aztán megtámadtuk a Herbaházat, és én vettek sok-sok mindent, amire már rég fájt a fogam. T3vnek köszönhetően 5%-al olcsóbban. :)))
Úgy gondoltam - én naiv - , hogy a Herbaházban, ami ugye diszkont, vagymi, minden olcsóbb lesz, mint máshol. Hát nem, úgyhogy még mehettem az Árkádba barnacukorért és olivaolajért, és ott még Worchester szósz is volt.
Aztán mentem MöCö elé, mert kettőkor végzett a melóval.
Hazaértünk, persze MöCc egyből kidőlt a fáradtságtól, én meg hihetetlen boldogan a pocakjára pakoltam az új kincseimet (nem volt ereje tiltakozni :))) ), és szaladtam a fényképezőgépemért, hogy megörökítsem a horkoló csendéletet (na jó, nem is horkol...). :)))

Eddig volt happy a történet.
Mert a gépem nem működött... Én nagyon-nagyon elkeseredtem, még sírtam is vagy fél órán keresztül (valójában több volt...). Utána is szomorú voltam egész este. Nagyon-nagyon. Mert mi lesz az én blogommal képek nélkül???? Az oké, hogy a MöCö gépével is tudok fotózni, de hát az nem olyan, és nem is vagyok mindig itt, meg hát az én gépem, a legszebb, legjobb, leg-leg-leg... :(((

MöCö bezzeg totál nyugodtan aludt. Én meg mérges voltam, hiába mondta, hogy nyugi, a világ nem dől össze - meg hát annyira nem is nyugtatott. És a világ összedőlt, igenis.
Még edzésre sem volt kedvem elmenni, meg semmihezsem.

Persze csak nem maradhattam így, és egyetlen gyógymód van: valami édeset sütni. Volt itthon cseresznye. Meg a gyömbérem, amit ki akartam próbálni, és gondoltam, illik a cseresznyéhez is. Aztán rákerestem az őrölt gyömbérre, és Mammánál találtam mangó gratint, és reméltem, jó lesz cseresznyéből is.
Persze tej se volt itthon, de akkor már nem érdekelt, jó lesz az joghurtból is, max nem esszük meg, ha nem jó, a lényeg, hogy csinálhassak valamit.

A megmosott, kimagozott meggyet tálba tettem. Kb két deci joghurtot egy kanál barnacukorral és fél vaníliarúddal melegítettem (tudtam, hogy ki fog csapódni, de nem érdekelt). Három tojást szétválasztottam, a fehérjét kevés cukorral kemény habbá vertem. A sárgáját simára kevertem, és egy kanál lisztet kevertem bele, és ezt hozzáadtam a joghurthoz, és megvártam, míg sűrűsödik. Közben tettem hozzá egy kevés őrölt gyömbért is. Aztán vártam, míg kicsit hűl, és akkor hozzákevertem a kemény fehérjehabot, és az egészet ráöntöttem a cseresznyére, és betettem a sütőbe. Addig sült, míg szép piros nem lett a teteje.

Erre már a MöCö is felébredt, és ettünk is belőle (már nem a MöCöből, hanem a gratinból), bár azért annyira nem volt szerintem finom. Kicsit sok lett benne a gyömbér, majd legközelebb óvatosabban bánok vele. Más baja nem volt, végül is a joghurt kicsapódása miatt olyan túrószerű lett - az meg nem is rossz tulajdonképpen.

A szomorúságom is javult kicsit.

Főleg mert aztán a MöCö leült a gép elé, és utánanézett a neten a gyanújának: a Canon S1 IS-eknek szériahibája, hogy nagy melegben valami forrasztás elszáll benne, és nem jelenik meg a kép a kijelzőn. Mivel ez szériahiba, a gyártó a garancia lejárta után is ingyenesen megjavítja. Most már csak valahogy fel kell juttatnom a gépet pesti szervízbe, és kibekkelnem azt az időt, míg nélküle kell élnem.

Ha pár órával előbb elmondja ezt a gyanúját, nem bőgök órákat, nem vagyok szomorú, és nem vagyok mérges a birkatürelmére. Így végignézhette a hisztimet (na jó, elaludt...). Nem értem én a férfiakat...

A kép az ő gépével készült, látszik is rajta, nem olyan szép... :(
Majd valamikor megint szép képek lesznek itt, addig meg örülök annak, hogy egyáltalán lesznek...

vasárnap, június 24, 2007

Mágnás (csúsztatott) palacsinta

No, ez nem kezdőknek való. Nem is lett szép az enyém sem, bár azért elmegy. Fényképkészítésre most nem pazaroltam az időt, mert kihűlt volna, úgyhogy ez most csak egy villám-kép. Az íze kárpótol a csúfságáért és a maceráért is. Mert kell egy kis ügyesség az elkészítéséhez, azt hiszem. Úgyhogy legközelebb majd már szebbre sikerül nekem is, és az biztos, hogy keresni fogom az alkalmat a gyakorlásra. :)

Először csináltam hozzá gyorsan ribizliöntetet: szedtem egy kistálnyi ribizlit, megpucoltam, bele egy kis fazékba, kevés cukrot tettem hozzá, és kicsit főztem. Mikor a szemek már összeestek és levet engedett, akkor egy szűrőn átpasszíroztam, így megszabadultam a magoktól. Visszatettem a tűzre, hogy besűrűsödjön. (Ha tovább főztem volna, most ribizlilekvárom lenne. Egy picike üvegnyi. :) )
Daráltam diót is, és összekevertem egy kevéske porcukorral.

Ekkor begyújtottam a sütőt, hogy előmelegedjen.
Aztán a tésztához szétválasztottam öt tojást. A fehérjét csipet sóval keményre vertem.
A sárgájához hozzáadtam 5 deka olvasztott vajat és öt csapott kanál cukrot (egyik helyett vaníliáscukor), majd habosra kevertem. Hozzáreszeltem egy citrom héját (a saját citromfánkról, ég és föld a különbség a boltitól). 5 csapott kanál lisztet hozzászitáltam és azzal is alaposan habosra kevertem.
Ekkor hozzákevertem a tojásfehérjét, óvatosan, hogy össze ne törjön a hab.
Majd a forró, kiolajozott serpenyőben, kis lángon(!) olyan egy centi vastag palacsintákat sütöttem belőle egymás után, míg volt tészta (asszem 6 lett belőle, de nem biztos). Csak az aljának szabad megsülnie - és mivel elég vastag, át sem sül. A teteje így nyers, a tojáshabtól rezgős marad. Mikor az alja már szépen megsült, óvatosan alányúlva átcsúsztattam egy jénaitetőbe. Megszórtam cukros dióval és meglocsoltam a ribizli öntettel. Majd sorban, ahogy sültek erre újabb és újabb palacsinták került, dióval és öntettel. Az utolsó palacsintát fejjel lefelé borítottam a kupacra, arra is került dió és mivel elfogyott a ribizli (rosszul számoltam ki, a rétegek közé kevesebb is elég lett volna bőven...), a málnalekvárból tettem pöttyöket. Így ment be a sütőbe, ahol alacsony okozaton (3-4) kicsit összeforrósodott. Fontos, hogy még rezgős maradjon, ne süljön át teljesen.
A Lajos M. - Hemző K. Sütemény és tortájából van.

Isteni finom. Anyával meg is ettük az egészet. Azért nem egyszerre, de olyan két óra alatt elfogyott simán.

Legközelebb oda kell figyelnem arra, hogy a nyers tészta nagyon hamar "leülepszik", kettéválik a sárgájás és fehérjés rész a tálban. Úgyhogy minden egyes újabb palacsinta előtt óvatosan fel kell keverni.
Másrészt minden adag előtt kell kevés olajat tenni a serpenyőbe, mert itt tényleg nagyon fontos, hogy könnyen kicsússzon a palacsinta, és mivel nem lesz olyan szilárd, mint a teljesen átsütött, vékony változatnál, nekem kettőnél is majdnem kiszakadt, és össze is hajtódott.
Harmadrészt érdemes igazi palacsintasütő serpenyőben készíteni, aminek nagyon alacsony a pereme. Nekünk ilyen nincs, vagyis van, de óriási, abban kb. kettő lett volna ennyi tésztából. És jó hozzá egy olyan alkalmatosság is, amivel könnyen a palacsinta alá lehet nyúlni és elég széles, hogy ki lehessen emelni vele a serpenyőből. Ezek hiján nagyobb ügyességre van szükség.
Nagyon gyorsan kész van, de elég technikás édesség.

Csípős-ötfűszeres ananászos-cukkínis csirkemell

Több oka is van, hogy ma ez lett az ebéd. Egyrészt már nagyon ki szerettem volna próbálni a KicsiVútól kapott fűszereimet. Meg anya csirkemellett vett mára ebédnek, és mivel holnap lesz az utolsó vizsgája (büntetőjog, már harmadszor megy, nagyon dög a tanár, aki ráér, szorítson neki kicsit... :) ), zavartalanul enyém volt a konyha.
Tegnapelőtt résnyire kinyitottam az ötfűszer és a szecsuáni bors csomagolását, mert már nem bírtam, annyira kíváncsi voltam. A szecsuáni bors nagyon érdekes, kicsit nekem növényszaga van, mint a nagypapám gazos kertjének volt mindig eső után. Ez így nem tűnik túl bíztatónak, de nagyon is el tudom képzelni, hogy egy ételben igenis finom lesz. :) Mint ahogy az ötfűszer keverékben is van, és direkt figyeltem az ízeket ebédnél, és ha koncentráltam, éreztem is benne a szecsuáni borsot - együtt a többi ízzel nagyon harmóniában van. Az ötfűszer első "illatolásra" elvarázsolt. :)
A lényeg, hogy ki akartam próbálni az ötfűszert, de nem találtam olyan receptet, amihez minden alapanyag lett volna itthon. Úgyhogy hasamra ütöttem, és főztem valami ildinkósat. Mert hasonlót szoktam csinálni, egyszer Kage-nál ettem (fórumos ismeretség :) ) ilyesmit, csak ők curryvel fűszereztek: keleti gyümölcskonzerv volt benne, meg bambuszrügy, mézzel megpirítva, sok curryvel, hozzákeverve a szottyosra főzött rizshez. Szoktam én is ilyet csinálni magamnak, ha egyedül vagyok itthon és van maradék rizs, mert a rizst különben nem szeretem, csak így. Mindenfélét szoktam bele tenni, még kicsit éretlen, kemény őszibarackot, cukkínit, ami van épp. Eddig curryvel. Csak még sosem mertem ilyet másnak is főzni. A másik ötletforrás KicsiVú kínai ananászos csirkéje.
Kicsit tipródtam rajta, vajon jó lesz-e bele az ötfűszer, de bátraké a szerencse alapon egyszercsak úgy döntöttem, hogy egy próbát megér.


Két csirkemellett kis kockákra vágtam (ebben mindig ügyetlen vagyok... gyakorolnom kell, azt hiszem). Beletettem egy tálba, rádobtam egy kanál lisztet meg kb egy teáskanálnyi ötfűszer port, egy pici szárított csilit is apróra vágtam bele, mert szeretem a csípőset, sót és frissen őrölt borsot is szórtam rá és jól elkevertem (gondoltam, egyszerűbb így tálban keverni, mondjuk nem olyan szép, csak meggyorsítottam a folyamatot, lehet, hogy nem kéne így, de végül is működött). Kevés olajon megpirítottam a csirkekockákat, majd hozzáöntöttem fél doboz ananászt és valamennyi kockázott cukkínit (most szedtem a kertben, már van saját :) ). Aztán az ananász levét is hozzáöntöttem, és összepároltam. Közben megkóstoltam, és úgy gondoltam, kell még bele csípős, úgyhogy elég sok őrölt csilit is tettem még bele. Addig párolódott így együtt, míg be nem sűrűsödött kicsit a leve.
Rizzsel tálaltam, és majdnem mindet megettük anyával ketten, úgyhogy ez három személyes adag. Vagy éhes volt nagyon, vagy ízlett neki, mert kétszer is vett belőle. Én is. Szerintem nagyon finom...

Jajj, elfelejtettem majdnem, hogy a végén még egy paradicsomot is belekockáztam (a héja nélkül). Csak a színe miatt, mert nekem hiányzott belőle a piros.

szombat, június 23, 2007

Sülthusi - Hasselback burgonyával, mert az még mindig nagyon jó :)))

Nos, ez nem néz ki olyan jól, meg direkt az apró husikat pakoltam a tányéromra, mondván, nem kéne telezabálni magam este. Persze, elég finom lett, úgyhogy sütés közben elég sokat megvámoltam belőle, inkább nem gondolok bele, végül mennyit is ettem. :)
A tegnapi szülinapi vacsija lett volna az öcsémnek - már ha hazaért volna. Persze, csak éjfél után jött, akkor én már elvileg aludtam, csak nem tudtam (jött a vihar, meg különben is hagymaszagú volt a kezem még némileg, és lusta voltam még egyszer megmosni, bár ha zuhanyzás után is megmaradt, akkor igencsak dörzsölni kellett volna, hogy elmúljon, de az is lehet, hogy csak a fejemmel van a baj...). A lényeg, hogy hallottam, ahogy felcaplatott a vaslépcsőn, aztán evett - de kenyeret a hűtőből valamivel. Nem voltam mérges, hogy direkt a kedvéért sütöttem-főztem... ááá... Mondjuk megszokhattam volna már.
Pedig tényleg finom lett. Mondjuk az ötlet nem az enyém, anya mondta, mit csináljak. Vagyis hogy ott a csontos karaj, csontozzam ki, vágjam fel, klopfoljam ki, sózzam-borsozzam tegyek rá fokhagymát, hagymát, kicsit hagyjam állni, míg megcsinálom azt a krumplit, amit a múltkor mondtam (elmeséltem neki a Hasselback burgonyát, és őt is megfertőzte - ez ilyen nagyon veszélyes dolog). Aztán süssem ki.
Annyit változtattam rajta, hogy kis olajban kevertem el a sót, borsot, sok fokhagymát és hagymát, és úgy kenegettem be a husikat. Egyébként ilyen rossz késekkel, mint amik nekünk vannak, igencsak megszenvedtem, mire kicsontoztam a husit, ráadásul nem is igazán szeretek hússal bánni, olyan nagyon béna vagyok.
Szóval a krumplikat megpucoltam, bevagdostam (rájöttem, hogy vágódeszkán nekem könnyebben megy, így egész gyorsan haladtam, és egyre szebbre is sikerül - bár azt hiszem, mostanában feltétlenül muszáj lesz még gyakorolnom... :))) ), aztán só meg vaj rá, és be a sütőbe.
Kis idő múlva (mikor félig kész volt a krumpli) nekiálltam a husik kisütésének. Leszedtem egy csomó zsíros részt még felvágáskor róluk, aztán anya azt mondta, az a legfinomabb, úgyhogy úgy döntöttem, annak a zsírján fogom sütni őket. A nagy vas serpenyőnkben így először kicsit azoknak a darabkáknak a zsírját olvasztottam ki, és aztán azon sütöttem a husit. Pirosra-ropogósra, meg mellette a hagymát is.
Nem mondom, hogy diétás kaja, de nagyon ízlett - mondjuk legközelebb kerül bele köménymag is, mert én azt nagyon szeretem.
Hű, éhes is vagyok, talán meg kéne enni ebédre a maradékot...


Különben meg vannak bloggerek, akikben felmerül, hogy az ő blogjukat nem is lehet gasztronak nevezni, hol vannak a "nagyoktól". Az enyém is ilyen, egy ideig majdnem elkezdett zavarni, hogy milyen béna kajákról írok már, semmi extra. (Mellesleg aki ezt írta, annak a blogja sokkal jobb ráadásul az enyémnél pl.)
De miért ne?! A koliban pl mindig az volt a bajom, hogy nem jutott eszembe semmi teljesen egyszerű kaja. Másrészt nem lehet mindig tökéletes és különleges kajákat enni. Harmadrészt ha az alap dolgokat nem tudja az ember, akkor extrát sem tud készíteni - márpedig egyszer mindent meg kell tanulni. Majd három év múlva lehet én is extra dolgokat főzök, addig meg gyakorlok, és megírom. Vicces lesz visszaolvasni tíz év múlva. :)



Ja, és a cím magyarázata:
A vállműtétem után kaptam morfin injekciót, és körbetelefonáltam pár embert - hát, ha nem mesélik, én nem emlékeznék most. Pétrámmal folytatott beszélgetésem:
"Mondd meg mindenkinek, hogy a morfin nagy jó!" - mindezt vontatott, lelassult, nyugodt hangon. Azóta is emlegeti. :) Ez volt a legfontosabb közlendőm a műtét után. :)
Szóval ez a krumpli kb annyira addiktív, mint a morfin - bár abból aztán nem kaptam többet, de a fájdalmat jól bírom. De azért azt hiszem, erre rászokok.

péntek, június 22, 2007

Ribizlis-málnás gyümölcstorta az öcsém születésnapjára

.
Az öcsémnek ma van a szülinapja, és mivel tegnap jöttem rá, hogy ma lesz, nem volt időm ajándékon törni a fejem. Szerencsére ilyenkor a torta mindig jó megoldás, ráadásul nem kell boltokba kajtatni utána, csak egy kis időt szánni rá. És a tortasütés nekem nagyobb jutalom, mint amekkora ajándék neki. Gondolom. Mindegy, úgysem érdekli igazán azt hiszem, mert még mindig nem ért haza. Lehet, ő maga is elfelejtette a szülinapját, vagy direkt nem jön haza addig, míg el nem alszunk, irtózva az elviselendő két darab puszitól. Nomondjuk én nem ragaszkodok hozzá, de akkor is furcsa, hogy a gyerekek úgy ovis korukban kezdenek el egyszercsak irtózni a puszitól, de ez aztán elmúlik, és felnőttkorára az ember minden ismerőst puszival köszönt - születésnapján meg főleg, de az öcsém ezt nem bírja. No nem mintha egyébként normális lenne, de mindegy, már megszoktam. Mint már sokszor írtam, nekem nem kell több tőle, mint hogy észrevegyem, hogy elfogyott, amit főztem (addig ugyanis nem eszik, míg én ott vagyok - de hát mondtam, hogy nem teljesen normális). Azért kíváncsi lennék, milyen lett a torta, de hát addig nem lehet megkóstolni, míg nincs itt az öcsém, mégiscsak neki készült. Pedig már a barátnője is itt van, igazán jöhetne - ilyen sötétben már csak nincs kint a vízen, akármilyen jó szél is van a szörfözéshez.

A lényeg, hogy most anyukámféle gyümölcstortát szerettem volna csinálni mindenképp, egyrészt mert az öcsém ezt szereti, másrészt mert ez anya fejlesztése, és szerintem igencsak megérdemli, hogy a nagyközönség is megismerje. Nem mintha nagyon bonyolult torta volna, épp ellenkezőleg, de mint mindig, az egyszerűség jó. :)

Piskóta, krémes krém, tejszínhab, rengeteg gyümölcs. És kész.

Na jó, részletesebben is:

A piskóta hat tojásból van, a szokásos: a hat tojás sárgáját hat kanál cukorral jó habosra keverek, hozzászitálok hat kanál lisztet. Majd nagyon óvatosan hozzákeverem a hat tojásfehérjéből vert kemény habot is, hogy ne törjön össze. Előmelegített sütőben alacsony lángon sütöm tűpróbáig; amíg nem jön az illata, nem szabad kinyitni a sütőt, de még akkor is kell kicsit várni - leginkább csak akkor szabad kinyitni, ha megsült, vagy inkább mikor más kihűlt - különben összeesik.

A krémes krémhez négy deci vizet felforralok négy kanál cukorral, majd hozzáöntök egy deci vízben kikevert vaníliás pudingport, és kicsit főzöm. Aztán nagyon alacsony lángon hozzákeverek óvatosan négy tojásfehérjéből egy kis cukorral vert habot. Majd kihűtöm, és úgy töltöm a tortába. Anya ugyanezt a krémet használja szinte mindenbe a képviselőfánktól a gyümölcsös kosárkákig, és nagyon-nagyon finom, könnyű krém. Majd egyszer kipróbálom igazi vaníliából főzött pudinggal is, de most az anyaféle változat volt a lényeg.

Tejszínhabot is verek fel egy kis cukorral.

Szedek gyümölcsöt, megmosom, előkészítem. Most málna és ribizli, mert az van (persze más is, de ez illik össze - szegény öcsém minden évben ilyet kap, ez érik a szülinapjakor, de tényleg szereti. Mondjuk nála a ribizli a "szent gyümölcs": hazajön bingával fel a hegyre, a ház falához támasztja, aztán megy "legelni" a ribizlibokrokhoz. Mindig lopva kell ribizlit szedni lekvárhoz, mert ha megtudja, kész hisztit csap, hogy az ő ribizlijét leszedjük. Katasztrófa! :) )

A piskótatortát két vagy három lappá vágom (attól függően, mennyire lett szép magas - most nekem nem sikerült, úgyhogy csak kettő). Az alsó lapra kerül egy nagy adag krémes krém, arra rengetegsok gyümölcs, arra tejszín, majd megint kis gyümölcs, arra a torta teteje, rá krémes krém, tejszín, gyümölcs. A torta oldalára lehet hagyni tejszínt vagy krémet, nekem most krém lett, aztán felpakolgattam rá a ribizliszemeket. Elég melós dolog, remélem, öcsém értékeli.

Különben ez most nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Ott kezdődött, hogy a piskóta szépen feljött a sütőben, de ugyanolyan szépen össze is esett. Nembaj gondoltam, majd trükközök a töltelékkel. Aztán a boltban nem volt vaníliás, csak tejszínes pudingpor. :S Mit volt mit tenni, abból csináltam, mert a lenti boltba lusta voltam lemenni (meg akkor át is kellett volna öltöznöm, oda már nem megyek itthoni cuccban). Ráadásul én akármikor csinálok ilyen krémes krémet, mindig olyan lesz, mint amilyen a cukrászoké, ami NEM JÓ, mert én olyat szeretnék, amilyen az anyukámé! Ráadásul a ribizlik is folyton legurulnak az oldaláról. Ja, a tejszínhabot sem sikerült normálisan felvernem.
Csak kóstolhatnánk meg végre, tuti nem kell sokáig tologatni a hűtőben, mert hipp-hopp elfogy mindig. Ha jól belegondolok, nem is baj, hogy az öcsém még nincs itthon, úgyis másnapra lesz igazán jó. Csak tudjam megállni addig...


A torta és a "szent kaktuszok"




Júniusi kördés - a blog és a család viszonya :)

.
Rossa mela dobta tovább nekem Albana kördését. Valami olyasmiről van szó, mit szól a család, a barátok a gasztroblogoláshoz. Hogy viselik az ezzel járól "nehézségeket", mint a fényképezés, a kísérletezgetés, a net előtt eltöltött idő stb.

A jó hír, hogy egyre jobban. :) Ezen én magam is csodálkozok, de lesz ez még rosszabb.

Az egész úgy indult, hogy exem ösztöndíjat kapott Japánba, és szeret sokat enni, viszont főzni nem tud, így gondoltam, csinálok egy blogot, ahol egyszerű receptek lesznek, amiket meg tud főzni ott is esetleg. Persze, ez csak a fedősztori volt, már régóta szerettem volna bolgot. A dolog akkor indult be, mikor lett fényképezőgép. Azt hiszem, Petike nem főzött semmit a blogomról, meg azóta vége is az egésznek, de nem is baj.

Anyukám jódarabig nem is tudta, hogy van blogom, csak a sok fényképezés zavarta, és akkor mondtam el. Sokáig nagyon nem örült azt hiszem, legalábbis annak nem, hogy annyi sütit sütöttem. Holott mondjuk sütöttem volna én blog nélkül is, azelőtt például csak azért nem sütöttem, mert a koliban voltam, és ott nem lehetett. Itthon viszont mindenféle valós és kitalált indokokkal hetente többször is sütöttem, és ha valami "normális" kaját csináltam, az is sokszor lett édes (pl máglyarakás, rizs- vagy grízfelfújt, ilyesmi). Hiába, nekem magamtól csak édesség jut eszembe általában... Persze azért volt, hogy örült, hogy hazaérve főtt kaja várta.
Öcsémet a dolog nem érinti igazán, szerintem fogalma sincs, hogy van blogom, de ha lenne sem érdekelné. A kajákat is kétfelé sorolja: étel, vagy nem. Az ételt megeszi, mást nem. Persze, hogy mi az étel... hát... az nehéz ügy. Ami nagyon jót jelent, hogy amit főzök, azt nagyon nagy többséggel megeszi... :))))
Várniuk a fényképekre egyébként nem kell, azért sem, mert össze-vissza ülünk le az asztalhoz. Az öcsém pl soha nem akkor eszik, mikor mi is. Ha anyával eszek, akkor gyorsan csinálok ott egy képet az asztalnál, és kész. Amikor egyedül vagyok itthon, akkor meg bőven van időm kitalálni, milyen képet is csináljak.

A barátaimnak nem reklámoztam, hogy blogot írok, de páran az iwiwről idetaláltak, és nagyon tetszik nekik. Persze, egy részük nálam ügyesebb is, aztán mégis nekem van blogom, de hát így van ez. A sütijeimet azt hiszem, nagyon szeretik, ugyanis azt senki nem ússza meg a környezetemben - sütök én mindenkinek, ha kéri, ha nem. :)

MöCö már eleve tudott a blogomról, úgyhogy neki nem újdonság. Fényképezni szeret, a kaját pedig hidegen inkább megeszi, mint melegen, a várakozással így nincs gondja. Az új képek közül több az ő műve, bár én eléggé más stílusban szoktam fényképezni, úgyhogy szerintem fel lehet ismerni, melyik az ő képe. Majd azért inkább én fogok fotózni, csak be kell laknom magam az ő gépén is (mind a fényképezőt, mind a számítógépét tekintve :) - no és persze a konyhát).
Egyébként jó dolga van, azt hiszem, mióta velem van: takarítok, mosok, főzök - már amikor épp ott vagyok. Panaszkodik is. Merthogy nincs ő ehhez a sok főtt kajához hozzászokva. Borzasztó lehet... Ugye? Nagyon nehéz a férfiak dolga, mondom is mindig...

A blogolással és a blogger társadalommal kapcsolatban pedig hihetetlen jó élményeim vannak. :)
Például a fenti képen a fűszerek! Ugyanis úgy kaptam, KicsiVútól, csomagban! Már régóta akartam írni erről egy posztot, csak még nem jutottam el idáig, de most...!
Van ugye az életben, hogy minden összejön, és minden rossz, és az ember nem lát ki a gödréből. Hát így voltam én úgy egy hónappal ezelőttig. És akkor hirtelen minden jobb lett: lementem Pécsre tanulni, kimozdultam itthonról, volt végre programom, meg ugye egyszercsak ott lett MöCö is. :) Nomeg az államvizsga, ami elég félelmetes, de inkább kihívás volt - akármennyire is féltem. És ekkor még egy email is, amiben KicsiVú a címem felől érdeklődött, és valami titokzatos csomagról is szó volt. Aztán ezeket a kínai fűszereket kaptam, mert írtam, hogy errefelé ilyesmi nincs, és én nem is tudom, miért pont én, de úgy, de úgy örültem, hogy csak na! :)
Most meg csak nézem a fűszereket, és gondolkozok, hogy mit is főzzek velük. Mert van két lehetőség, hogy amolyan Helgásan (évfolyamtárs-barátnőm) mindenféléhez használom őket, csak úgy, kötetlenül. Vagy olyasmit főzök, ami "igazi" recept, autentikus kínai. Utóbival csak az a baj, hogy olyan sok minden kéne hozzá, ami nincs itthon. Még azt hiszem, egy darabig nézegetem őket, elképzelem, milyen illata lehet, és nagyon izgulok. Aztán beszerzek minden egyéb hozzávalót (Pécsen úgyis van, csak pénzem legyen rá...), és akkor főzök majd. Szegény MöCc, nem tudom, szereti-e a kínai kaját... :))))
Ja, ha van valakinek jó ötlete a fűszereimhez, annak nagyon örülnék... :)

No, ezt csak azért, mert a legnagyobb pozitív élményem a bloggerléttel kapcsolatban ez volt. No meg az első "igazi" hozzászólások! Mert sokáig csak Pétráám írogatott kommentet, meg esetleg Petike, vagy Ifi - szóval mind ismerős. Most megpróbáltam visszanézni, hogy ki is volt az első kommentelő, talán Nemisbéka, aztán Mamma is, meg T3v. És emlékszem, alig hittem a szememnek, mikor a BloGasztrora felkerültem, mert bár tudtam a kezdeményezésről (figyelemmel követtem a kommenteket a blogokon), de álmomban sem gondoltam, hogy én is ott leszek, aztán mégis. Azóta meg egyre több a kommentem, és a "nagyok" is írnak, ide, nekem! Én ezen mindig meglepődök, és nagyon-nagyon örülök.

És a többi gasztroblog hatása a főztömre, nos, azt hiszem, elég nagy lesz egyszer, egyelőre inkubálok - bár már most is előfordulnak ellesett dolgok. Bár a sütemények még mindig túlsúlyban vannak, de majd ha MöCcnél leszek többet, akkor ez azért változni fog, mert ő sem annyira édesszájú, meg valami normálisat kell neki enni adnom (hajj, a felelősség...). És ha végére érek az általam ismert egyszerű ételeknek, akkor sorra kerülnek majd a másoknál kinézett finomságok.
Egyelőre a saját fejem után megyek, ami bátorságnak tűnhet, de valójában gyávaság. Ugyanis így csak olyasmit készítek, amiről tudom, hogy sikerülni fog. :) Nomeg anyukám nem annyira vállalkozó szellemű a kaják tekintetében - bár ez nem teljesen igaz, mert azért megeszik mindent, csak a zöldfűszereket például nem annyira szereti, szóval neki nehéz. De majd MöCcön kísérletezek. Szegény. Remélem, azért nem bánja meg, hogy összekeveredtünk. :)

Jajj, már megint túl sokat írtam. Még gyorsan kinézek valakit, akinek a hógolyót továbbdobhatnám, aztán inkább folytatom a mai főztjeimmel. Nem könnyű ez a választás egyébként, mert annyi mindenkit olvasok már, hogy nehéz a fejemben tartani. Meg azt is, ki válaszolt már, és ki nem. Jó sokan vagyunk, és ez nagyon jó. :)
No, megvan, a hólabda repül tovább Babának!

szerda, június 20, 2007

Málnalekvár - sima és ribizlis

Egy hétig itthon vagyok, anya pedig dolgozik, úgyhogy ki kell használnom az üres konyhát a nyári terveim véghezvitelére. Érik a málna ezerrel, egyből ellenállhatatlan vágyat éreztem a málnalekvár főzésre, de meggyet is kéne szerezni (mondjuk a szomszédból, szegény kis fa megszakad annyi súly alatt...). Mindenesetre ma a málnalekvár volt soron.

Először is korán fel akartam kelni, hogy ne a legmelegebben kelljen málnáznom. Nem sikerült, úgyhogy tele vagyok horzsolásokkal, szúnyogcsípésekkel (ezeknek a dögöknek elég egy csepp árnyék is...), karmolásokkal és csaláncsípésekkel (a szomszédból átlóg). A dögmelegben még bikiniben is megizzad az ember, úgyhogy a mindenféle eredetű sebeimet még csípte is a rólam folyó "víz". Node ha az ember lekvárt szeretne, azért meg is kell szenvedni. Olyan két és fél kilót szedtem (egy nagy tállal).
Aztán gondoltam egyet, és szedtem még egy kis tálnyi fehér ribizlit is. Anyukám csinált pár éve meggyes-ribizlis lekvárt, és az annyira isteni sütikbe, hogy arra gondoltam, feltétlenül ki kell próbálnom a málnás-ribizlis változatot. Így a málna kb negyedét-harmadát a ribizlivel főztem meg, időközben átpasszíroztam, hogy a magok ne legyenek benne (ez is melós dolog, de hát már mondtam, hogy meg kell szenvedni a jóért...).
Az a baj, hogy pontos receptet nem tudok mondani, mert a málnát is csak körülbelül mértem le, a ribizlit semennyire, meg a cukrot is csak úgy öntöttem hozzá. Ehhez az egész gyümölcsmennyiséghez kb másfél kiló cukrot használtam összesen, fele-fele arányban. A sima málnás nekem kicsit édes lett, de szerintem csak azért, mert nem vártam meg, míg hűl egy kicsit...
A főzési időt sem tudom megmondani, mert nem néztem az órára, a szedést kb 11kor kezdtem, és három körül kerültek üvegekbe. Közben sokszor lazsáltam is... :)
A befőttesüveket szaliciles vízzel elöblítettem, és a lekvárokba is kevertem egy kiskanálnyi szalicilt, utána töltöttem üvegbe. Majd bedunsztoltam, ahogy tavaly a paradicsomot is. Lett kétszer három üvegnyi, meg mindegyik fajtából még egy kicsi kóstolónak. Én mindig többre számítok úgy előre, de ha ennyi, hát ennyi. Majd úgyis főzök még másfajta lekvárokat is. Anyukám meg majd kifut a világból (mi a fenének ennyi? már megint sütit akarsz sütni???)...

hétfő, június 18, 2007

Meggyes-gesztenyés kevert süti

.
Ezt még az államvizsgára készülés közben sütöttem, Helgával sparban voltunk kaját venni pihenésképpen, és megláttuk a leárazott gesztenyemasszát. Persze nem tuduk otthagyni, mindketten vettünk. :) Egyet meg is ettünk, a másikból készült ez a süti. Persze meggyel, ha már friss meggy is van. :) Kicsit aggódtam, hogy nagyon tömör lesz a gesztenyemasszától a tészta, ezért a tojárfehérjét felverve tettem bele, és végül egész könnyű maradt.

Két bögre lisztet összekevertem egy fél csomag sütőporral. Egy másik tálban két tojássárgáját, fél bögre finomított barnacukrot, kb másfél deci joghurtot, egy vaníliás cukrot, egy deci olajat habosra kevertem, hozzákevertem a gesztenyemasszát is. A két tojásfehérjét is kemény habbá vertem. A cukros-joghurtos-gesztenyés keveréket és lisztet jól összekevertem, majd egy kicsi tojásfehérjehabbal lazítottam, végül a maradékot is óvatosan hozzákevertem, hogy ne törjön össze. Végül magozott meggy is került bele, majd be a sütőbe, alacsony hőfokon tűpróbáig sütöttem.
meglepődtem, milyen finom lett. :)

Csokis-narancsos süti

.
Szintén a piranháknak készült, tegnap este buli volt Zsoltiéknál. Én sütit ígértem. Megsütöttem Cserke kakaós-kókuszos sütijét is, de alighanem elfelejtettük lefényképezni, pedig ilyesmi mostanában nem szokott előfordulni... Majd úgyis sütöm még, mert nagyon finom lett. A képen láthatót Chili és Vanília receptje alapján készítettem, de már alig lehet ráismerni. :) Nagyon-nagyon finom...

25 deka puha vajat habosra kevertem kb másfél bögre cukorral, aztán hozzáadtam fokozatosan négy tojást, meg fél doboz kefír és egy deci tej keverékét, kb egy deci narancslevet és vanília belsejét. Hozzáreszeltem három narancs héját, de nagy lyukú reszelőn, mert nincs kicsi, úgyhogy nem túl jó hatásfokkal. Ment volna hozzá citromhéj is, csak meguntam a hadakozást a reszelővel. Két és fél bögre liszthez kevertem fél csomag sütőport és kiskanálnyi szódabikarbónát, majd mindent összekevertem, és még bele egy nagy adagnyi csokilencsét és kandírozott narancshéjat (az egyik csapattársam szerezte a sütihez). Aztán nagy kivajazott tepsibe simítottam az egészet, és még meg is szórtam csokicseppel és narancshéjjal. Utólag úgy gondolom, jobb lett volna csak jól megszórni az egészet, mert nagyrésze leszállt az aljára. 170 fokon sütöttem, tűpróbáig.

Most is MöCömet küldtem előre a sütivel a kezében, hogy a sütit egyék meg a srácok, és ne őt. :)))

Padlizsános gombás lasagne

.
Ezt még az államvizsga után szerettem volna elkészíteni, de aznap már nem volt erőm hozzá (ezért csak melegszendvics volt). Úgyhogy ez a szerdai vacsink lett volna, akkor értem vissza Pécsre. Aztán végül csütörtöki ebéd lett, ha jól emlékszem. Végül csak elkészítettem, ha már az alapanyagokat megvettem. :)

Párhuzamosan csináltam egy sajtos beshamelt (trappistával és juhsajttal), és egy bazsalikomos-oregánós paradicsomszószt paradicsomkonzervből, a gombával. Aztán a tál aljára tettem kis beshamelt, arra az első réteg tésztát, arra a paradicsomszószt, rá vékonyra szelt padlizsán szeleteket, arra tésztaréteg, arra beshamel és így tovább. A tetejére paradicsomszósz és friss paradicsom, sajt. Aztán megsütöttem. Másnap még finomabb volt. :)

El sem árulom, hogy ez minek indult...

Ez itt brownies. Tudom, nem látszik rajta. :) Nem baj, az íze jó volt. :) A csokit reszelni kellett volna, de nem volt hozzá kedvem, ezért csak daraboltam, és kakaópor is kellett volna bele, de akkor még nem volt itthon. Azt reméltem, a csoki majd elolvad benne, de nem.
Különben az utolsó edzésre vittem a vizihokis kölköknek, mert a Hullám uszoda része nyárra bezár (a leszakadt mennyezetet kell kijavítani ugye...). Így most mindenfelé a környéken uszodát keresünk, meg röplabdázni fogunk, meg ilyesmi - edzésben kell maradni az őszi Piranha Kupáig, nomeg közben EB is lesz, bár nem tudom, megy-e magyar csapat... Mindenesetre hozzászoktak, hogy ha minden edzésre nem is, de fontosabb eseményekkor sütit viszek. Csokisat kívántak...

Már régóta szerettem volna browniest sütni, két recept is van becsillagozva a readeremben, a kettőből találtam ki magamnak egyet (Albana és Vidvandre).
250 g puha vajat habosra kevertem (ha jól emlékszem) egy bögre finomított barnacukorral, vaníliarúdból kikapart pöttyöcskékkel, 4 tojással, kevés instant kávéval. Egy másik edényben egy bögre lisztet kevertem össze fél csomag sütőporral, két nagy marék durvára vágott dióval. Mindent összekevertem, meg a másfél tábla apróra vágott csoki is belement. Aztán 170 fokon megsütöttem.
Csúnya lett, de csak szerintem, mert tudom, hogy kellett volna kinéznie. A csapat nem panaszkodott, sőt... :)))

Különben a vállam már annyira jól van, hogy én is játszottam (persze szerintem nem értem el a korongot, de majd a kondi is visszajön remélem őszig) :
MöCöt vittem víz alatti képeket csinálni, és nem ették meg a srácok. :) (Ezért vittem a sütit, hogy ne őt egyék meg féltékenységükben... :))))

Filmnézéshez hasselback burgonya és pizza

.
Szombaton itt voltak MöCcöm barátai filmnézés céljából. Kicsit (na jó, nagyon) féltem, mit gondolnak majd rólam. Reméltem, hogy ha valami finom rágcsával várom őket, az jó pontnak számít. Mivel úgyis ki akartam próbálni vacsira Ana hasselback burgonyáját, úgy gondoltam, ha marad belőle, talán nekik is ízlik majd. Különben meg Ana azt írta, biztos minden "gasztrobeteg" ismeri - hát én meg sosem láttam még ilyen módon elkészítve a krumplit, így aztán mindenképp ki kellett próbálni. Nagyon-nagyon finom. :))))))) És egyszerű.
Csak kétmilliméterenként majdnem végig kell vagdosni a krumplit - nem is olyan melós, mint elsőre gondolná az ember. Kicsit bekenni olajjal meg kis sóval, be a sütőbe, megsül, kész. Legközelebb, ha nem az utolsó pillanatban jeletnik be, hogy jönnek, lesz több és lesz hozzá valami mártogatós is.
Azt hiszem, ez sem volt rossz ötlet, meg maradt még előző napról kevés túrógombóc is, azt is megetettem velük. Azt hiszem, kicsit irigykednek most MöCöre, meg a lakásra is alig ismertek rá - szokatlan tisztaság és rend van...


Tejfölös


Még mielőtt jöttek, kérdezték, mit hozzanak. Abban egyeztünk meg, hogy ha hoznak alapanyagot, akkor én főzök. Természetesen pizzára gondoltak. A kérdésre, hogy tudok-e pizzatésztát csinálni, kapásból azt feleltem, hogy igen - persze, sosem csináltam még, de elméletben jó vagyok, és reménykedtem, a gyakorlatban is menni fog.
Mire ideértek, már minden, ami volt itthon, előkészítve várta a csapatot: gomba, padlizsán, hagyma, paradicsom felszeletelve, sajt lereszelve, liszt tálba készítve.
Hoztak még élesztőt gombát, sajtot, felvágottat, paradicsompűrét, nemistudommit még.
Utánanéztem a pizzatésztának, bár kb tudtam, hogy kell csinálni. Végül is Dolce vitánál találtam egy szimpi receptet. Kb fél kiló liszthez adtam sót, csipet cukrot, fél élesztőt, olajat, langyos vizet, szárított oregánót é bazsalikomot. Nem tudom, miből mennyit, úgy érzésre (ilyenkor nagyon vicces, mikor nem nagyon tudom, milyennek kell lennie... de összejött :) ). Néha rohangáltam Vövöhöz, aki szakácstanfolyamot végzett, de igazából fogalma sem volt róla, hogyan kell kinéznie a kelttésztának, nekem viszont szükségem volt a megerősítésre. Miután összegyúrtam a tésztát (tudom, sokkal tovább kellett volna gyúrni, anyukám mindig azt mondja, a nagymamája azt mondta, hogy addig kell gyúrni a kelttésztát, míg az izzadtság az orrunkból bele nem csöpög - hát én ettől messze voltam, meg még nem is volt igazán hólyagos, viszont mindenki éhes...), kelesztettem jódarabig, míg harmadszorra is le nem dobta a kelesztőtál tetejét. Az este legizgalmasabb része ez volt, hogy vajon megkel-e, és én nagyon boldog és büszke voltam.
Míg kelt a tészta, a paradicsompűréből szószt készítettünk: beletettem egy lábasba, felöntöttem vízzel, és forraltam, közbe került bele csipetnyi cukor, só, fűszerek, három nagy gerezd fokhagyma.
Végül a tészta két nagy tepsire lett elegendő, az egyik paradicsomos, a másik tejfölös lett. A paradicsomoson volt hagyma, felvágott, gomba, padlizsán, friss paradicsom, sok sajt. A másikon tejföl (lemaradt a fokhagyma, majd legközelebb), füstöltsonka, gomba, paradicsom, két ráütött tojás, és sok sajt.
Filmnek meg az Ötödik elem - mindenki ezerszer látta már, de úgyis fáradtak voltunk, a hasunk meg tele. :)


Paradicsomszószos

Azt hiszem, jó benyomást keltettem - bár ha jól látom a helyzetet, a fiúk nemsokára nem fognak annyira szeretni - ha MöCöm már nem fog annyit bulizni, az nekik nem olyan pozitív...

Szokásos reggelink: joghurt gyümölccsel

.
MöCöm ma délutános, így felhasználom a kis szabadidőmet arra, hogy pótoljam a blogos lemaradásaimat. Van bőven, már nem is mindenre emlékszem, a képeket kell majd megnéznem, hogy eszembe jussanak.

Ez a joghurt nagyon egyszerű, igazából nem is lenne posztolnivaló. Ami különleges benne, hogy kipróbáltuk, működik-e, ha a tejbe belekeverek egy pohár joghurtot és pár óra állás után az egészből joghurt lesz. Egyszer egy Jamie Oliver műsorban láttam, hogy így csinált sok joghurtot. MöCö meg úgyis nagyon kíváncsi, úgyhogy ez itt a képen tejből joghurt.
Az egy liter tejhez először egy Könnyű és Finom natúr joghurtot kevertem, de pár óra múlva sem változott a tej állaga, így hozzákevertem még egy natúr Activiát is. Gyanúsan nem történt semmi estig (mondjuk legközelebb nem danone joghurt lesz benne, az tuti, csak épp ezt kaptam natúrban). Reggel ébredés utáni első gondolatom a joghurtunk volt, rohantam is megnézni, és csodák csodája - besűrűsödött.
Mondjuk azóta is vitatkozunk rajta, hogy vajon ez most joghurt, vagy aludt tej???
De mindegy is, kicsi vaníliás cukorral és friss gyümölccsel finom. Most épp barack, mert ez volt occsó a lidliben, de különben otthonról hozott ribizli, málna, esetleg meggy vagy cseresznye volt már benne, csak az otthoni már elfogyott. Reggelire tökéletes. :)

szerda, június 13, 2007

Dorog - fényképes beszámoló pótlólag


Igazából olyan hihetetlen kulináris értéke nem volt a "nagy kirándulásnak". De azért itt a helye, és mivel többen is hiányolták már a beszámolót, hát tessék:

A szereplők: Pétráá, Dorka, Csudi (Dorka párja), és én. Mi hárman lányok öt évig laktunk egy szinten a koliban, abból hármat egy szobában. Röhögő görcs... három évig... :))) Egy magyar-kommunikáció szakos, egy közgázos, és egy pszichológus. Nomeg a szomszédok és egyebek. Az egészet elmesélni hosszú lenne, bár talán vicces és tanulságos. :) Majd egyszer talán - a nyári kalocsai találkozó környékén esetleg...

Szóval péntek este értünk oda, és hogy csak a gasztro-lényegre koncentráljak, pizzát sütöttünk. A feltétek a montázson. A tésztát Dorka csinálta, mi meg vagdostunk és szeleteltünk. Volt hagyma, gomba, párizsi - kétféle is, kukorica, ananász, paradicsomszósz, sajt. Lett sonkás-gombás és hawaii pizza - utóbbin véletlenségből hagyma is volt, de nekem épp azért ízlett annyira - még ha nem illik is össze hivatalosan, szerintem az ananász és a hagyma finom együtt. Legalább sok jutott nekem ebből. :)




Ez volt a reggeli. Sok hozzáfűznivaló nincs. Max annyi, hogy én mondtam, hogy túl sok kaja lesz... Remélem, aztán ketten meg tudták enni a sok maradékot. Egyébként a fahéjas szilvalekvár kaláccsal isteni. :)))



Szombaton ebédre pizzamaradékot ettünk, egy hatalmas dorogi séta után. Voltunk az uszoda megnyitóján is, láttunk olimpiai aranyérmes vizilabdázót (elfelejtettem melyiket, de szép volt, mint mindegyik :) ), meg szinkronúszást, meg napágyban ejtőztünk, meg hallgattunk unalmas megnyitó szöveget. Meg bejártuk a várost, vettünk Dorkának munkábamenős csini ruhát is. De leírva nagyon unalmas.


Délutánra szalonnasütést terveztünk a bajóti Öreghegyen, Bajóton, ott lakik a Csudi nagymamája. Oda elautóztunk a Bogyóládával (Dorkáék SAJÁT új autója, a neve Csudi becenevéből lett, mert eredetileg Dorka Csudibogyónak hívta Csudit stb. Tudjátok: "Termések, állatok, kis izék" - by Kiscsillag)

Először hegyet másztunk, erdőben és erdőn kívül:




Felérve tökéletes szalonnasütős helyet kerestünk. Ennek fő ismérve az volt, hogy ne fújjon a szél, mert még lángra kap az erdő. A hegy tetjén viszont fúj általában. Végül csak megtaláltuk. A tökéletesebbnél is tökéletesebb:

Az ott a Duna a háttérben a bal sarokban és Esztergom. És igen, a szakadék szélén.

A kosárban szalonna, virsli, hagyma, paradicsom, kenyér - semmi extra.

A virslik nyársra húzásából egy pszichológus igazi esettanulmányt írhatna rólunk:



Én (legfelső) meghajlítva próbáltam felszúrni - hát nem eltört???
Erre Pétráá (innenső) fogta, és késsel kettévágta.
Mire Dorka hosszában ráhúzta a nyársra.
Hát igen... szegény férfiak... retteghetnek ezek után...

Majdnem legurultunk nevettünkben... (azért volt mögöttünk egy méterrel lejjebb egy kisebb perem.)


Sárkányt is eregettünk... Valakinek mindig össze kellett szednie a lezuhant tecsós 200 ftos sárkányt, így Pétráá lefutotta a megevett kalóriákat... Dorka nem véletlenül kapta a Dikti becenevet... :))) De csak azért, nehogy elhízzon, puszta kedvességből kellett annyit futnia...



Én csak lazán a szakadékba ugrottam, nehéz az élet, igen... Sajnos, tudok repülni... :)))


Úgyhogy már nem kell aggódni, minden rendben, épp repülök... :)

hétfő, június 11, 2007

Holtfáradt ünnepi vacsi: kecskesajtos sajtkrémes melegszendvics


Miután a tejbegrízt olyan kettő körül ettük, négy körül még úgy is majd éhen haltam, hogy akkor igyekeztem már csak minimális kalóriát fogyasztani (mosogatás nélkül - ezt később nagyon megbántam - ledőltem, és mozdulni sem bírtam a fáradtságtól - egyébként most sem értem, miért nem alszok, mindjárt összeesek... mindegy, ezt még muszáj, sok volt a blogmegvonás...) Miután sajnos nem sikerült eldöntenem, hogy a testemnek fájna-e jobban, ha boltba kéne mennie, vagy a lelkemnek, valamint a kettő különválasztását sem sikerült megoldanom a probléma megoldása érdekében, egyszer csak-csak kénytelen voltam felkelni, ha nem akartam éhenhalni.
Terveztem én sok mindent ünnepi vacsinak, leginkább lasagne-t, de nem számoltam a fáradtsággal. Végül abban maradtam, hogy egy melegszendvics pont megfelelne. Persze, ha már ünnep, akkor valami ünnepi - mondjuk kecskesajtos, amit imádok, de drága - jutalomnak épp megfelel. És a lasagne-ba is jó lesz majd a maradék - egy ételbe még ünnep esetén is véteknek tartanám elpazarolni, ha már veszek, legalább juccon belőle valami máshoz is.
A dolgot nehezítette, hogy egészen a Tecsoig kellett elcaplatnom a melegben, holtfáradtan, mert a Lidliben nem volt wc pumpa. Az persze nem a vacsorához kellett. Hanem mert MöCö lenyúlta a húga (egyébként éktelen rossz, és hihetetlenül buta) macskáját, mert a húga mostanában nem ér rá foglalkozni a maccsal, Möccnek meg megesett szegényen a szíve, nehogy már elfogyjon. Szóval a fürdőszobába beköltözött egy macskaalom. Ami tegnap éjszaka már igen penetráns szagot árasztott, de hát a tisztítása Möcc dolga, megvártam vele (éjszakás műszakban dolgozik épp). Persze neki is állt hajnalban: fogta, beleöntötte az egészet a wc-be. Egy doboz kakis-pisis bio macskaalmot. Eldugult, természetesen. Jól kiszúrt magával a kölök. Persze, boltba engem küld, a lidliben nem volt wc pumpa, de a tecsoban sem, így holnapig nincs wc, és remélhetőleg holnap erőt vesz magán, és keres egy háztartási boltot. Addig mindent visszatartunk. :))))) Én különben a hajnali busszal megyek haza, úgyhogy annyira nem zavar... (:
No, csak ezért kellett elcaplatnom a tecsoig, feleslegesen, mindegy. Végül csak hazaértem. Utolsó energiáimmal még megalkottam ezt a jelen állapotomban isteninek nevezett melegszendvicset - lehet, hogy máskor is csak hulla fáradtan állok neki főzőcskézni, mert egészen meglepően jó dolgok kerülnek ki a kezem alól, de aztán lehet, hogy csak végre van, aki inspirál - vagy én nem tudom. Az is lehet, hogy bármi épp ennyire ízlett volna, bár nem biztos...

Egy kétharmadnyi philadelphia sajtot beletettem egy tálkába, fél tejfölt elkevertem benne, hozzáreszeltem valamennyi kecskesajtot (hogy érezni lehessen az ízét, de annyira nagyon ne domináljon - nem tudtam, mit szól hozzá MöCö). Tettem bele apróra vágott fokhagymát, oregánót, friss petrezselymet, és örültem, hogy már így is megeszi, sőt...
Teljes kiőrlésű kenyérszeleteket nagyon vékonyan megkentem vajjal, aztán vastagabban a kencémmel, rá két szelet paradicsom, tetejére egy szelet trappista, be a grillezőbe, kicsit megpirít, és ámul, milyen finom lett... 6 szeletre lett elég, kettőnknek pont jó, meg még tejbegríz, meg friss gyümölcs.
Aztán megbeszéltük, milyen jó vendégváró falat lenne ez mondjuk félbe vagy négybe vágott kisebb kenyérszeleteken, esetleg mozarellával, meg hogy majd szervezünk ilyen kajálós bulit, és én már előre várom, hogy végre főzőcskézhetek, készülődhetek... :))) Élvezném, őt meg irigyelnék a haverok. :)))

De most megyek aludni... mert megérdemlem...

Államvizsgaünneplő reggeli vagy ebéd - tejbegríz meggyes-cseresznyés rote grützével

Akkor kezdeném is a beígért meglepetéssel: végre van kinek főznöm és az illetőnek ez rendkívül tetszik. :))))))))
Így tehát a nyártervezés két pontja - az államvizsga és a pasi - kipipálva. Ez aztán a jepp!!! :) Most már csak meló kell, de az nagyon, és az újabb felállás szerint Pécsen, ha a kapcsolatot folytatni szeretném. Hát igen, ilyen szempontból jobb volt, míg egyedül voltam, akkor a világ végére is elmentem volna dolgozni (na jó, azért nem). Most kicsit nehezítettem a helyzeten. :) De akárhogy is, sokkal jobban érzem magam a bőrömben, mint korábban... Talán így a munkakeresés is jobban megy majd. És minden. Ha működik a dolog, márpedig miért ne működne.
És végre van egy egész jó konyhám. :)))))))

Tekintve, hogy holtfáradt vagyok, csak gyorsan írom le, hogy azért lett tejbegríz, mert ez a MöCö kedvence. Persze, mikor elárultam, hogy meggyes-cseresznyés mártást is készítek hozzá, kicsit húzta a száját, hogy a tejbegríz az magában a legjobb, de aztán az első falat meggyőzte. :)))
A meggy és cseresznye ötlete a Szliven áruház előtt fogalmazódott meg egy csersznye-meggy-barack árust meglátva - egész olcsó volt, és szép is - szerencsére finom. És már tavaly készítettem Chili és Vanilia receptje alapján rote grüztét, csak akkor sokkal többféle gyümölcs volt benne - de úgy annyira nem ízlett, nekem túl sok volt. Ez a meggy-cseresznye viszont nagyon finom.
Főztem egy sima tejbegrízt (igazi vaníliával, mert az egyik Kertvárosi Coopban találtam 240valahány Ft-ért!!! - a nagyváros előnyei, korábban 450 Ft alatt sehol sem láttam).
Egy pár marék cseresznyét és egy pár marék meggyet kimagoztam, egy kis vízzel és pár darabka fahéjjal feltettem főni, ízlés szerint cukrot kevertem hozzá, aztán egy kis idő után, mikor puhult kicsit a gyümölcs, pár kanál vízzel elkevert keményítővel besűrítettem.

Nagyon gyorsan kész, államvizsga utáni félholt állapotban ideális elkészíteni. :)

Túléltem egy államvizsgát :)

Egy óra után tudom meg a jegyet, de az opponens nagyon megdicsért, és nem volt olyan rossz az sem, amit a tételről mondtam. Legalábbis nagyon remélem. Mikor kijöttem, még nagyon biztos voltam a jó jegyben, de kezdek elbizonytalanodni. Nem értem, miért mondja mindenki azt, hogy higyjem már el, hogy tudom... amikor én tudom, hogy nem tudom olyan jól, mint tudhatnám. No, mindegy...
Csak gondoltam, ezt így gyorsan megírom, mert úgyis várható a "nagy visszatérés", alighanem sok meglepetéssel... :)
Amúgy a létező legrosszabb tételt húztam: Konstrukció és interpretáció problémája a pszichológiában (szociálpszichológia, analitikus szociálpszichológia, etnometodológia, szociális reprezentáció, analitikus pszichológia, egészségpszichológia). Épp tegnap mondtam, hogy a címét sem értem. :) Ahhoz képest egész jól ment... :))))
Majd ha megtudtam a jegyet, azt még ideírom, aztán holnap ha minden jól megy, megkezdem a korábbi élményeim posztolását - egyszer csak végére jutok, és akkor kezdhetem előlről. :)

Ha tud valaki egy jó pszichológusi állást... lehetőleg itt Pécsett, el ne felejtsen szólni... :)

Update: az összjegy 4-es lett. :)
Jepp. :) A legnehezebb tételhez képest nem rossz.

Hopp, ezt megírtam, de elfelejtettem posztolni. Már mindegy, jobb későn, mint soha módra most kerül fel. És ha minden jól megy, nemsokára az ünnepi főztök is. :)