hétfő, december 24, 2007

BKM!

Ha már van hozzá egy sztorim is, akkor miért ne...

Ma délután, karácsonyfadíszítés közben:

Ildinkó (elgondolkozva): Anya! Amikor még gyerekek voltunk, és reggelre a szobánkban ott volt a karácsonyfa, akkor azt hogy csináltátok???

Anya (tök ártatlanul nézve): Akkor még az angyalok hozták.

Nagynéném: Hát nem tudtad?!

:)))

És nem árulták el!

Szóval Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

kedd, december 11, 2007

Narancsos trüffel erdő

.
A tavalyi trüffeleim nagyon rosszul jártak. Karácsonyi ajándéknak készítettem őket a barátaimnak, de a közös karácsonyozásra január közepén került csak sor, akkor ért rá mindenki. Ezt előre tudtuk, így a január másodikai vállműtétem miatt mindent jóelőre el kellett készítenem. Nem gondoltam rá, hogy a hideg spájzban megromolhat - így rettentően elkeseredtem, mikor az ajndékozás délutánján a gyönyörű dobozaimba (szintén kézzel készített, mind egyedi) belenézve hatalmas penészkupacokat láttam. :((( Nem tudtam mást tenni, beállítottam üres dobozokkal - és az ígérettel, hogy következő Karácsonykor pótolom. Szerencsére a dobozok önmgukban elmentek ajándéknak, úgyhogy senki sem panaszkodott, de az ígéretemet megtartom.

Ez az első próbálkozás (mert többfélét tervezek), T3v receptje alapján, és nagyon finom lett. Maci trükkjével vontam be csokival, így lett belőle erdő. :)

6 deka vajat 75 ml (haha T3v, hogy mérsz ki 75 ml tejszínt??? :)))) ) egy kis jénaiban felforraltam, lehúztam a tűzről és belekevertem egy tábla narancsos bio étcsokit (dm-es) és még egy csomó 70%-os étcsokit (összesen 22 deka). Reszeltem még bele narancshéjat, meg tettem bele apróra vágott kandírozott narancs- és citromhéjat (szintén teszkós, mint T3v-nél), és majdnem kifelejtettem az egy tojássárgáját, de végül mégsem. Ment a hűtőbe egy napra. Gyönyörűen megdermedt elsőre, nem úgy, mint a tavalyi, amivel tök sokat szenvedtem. Arra jutottam, hogy a trükk: csak a tejszínt kell melegíteni, a csokit már utána kell belekeverni - ez elhűti ugyan eléggé a tejszínt, viszont besűrűsödik. Aztán lehet, hogy a tavalyinak voltak rosszak az arányai, de ezt nem fogom még egyszer kipróbálni - inkább ragaszkodok T3v-trüffelkirálynő receptjeihez. :)
Másnap kanállal szaggattam belőle darabokat, és kézzel kicsit megfomáztam. Ment még be egy tányéron a hűtőbe hűlni, hogy a csokibevonásnál ne olvadjon meg nagyon. Mikor jól megkeményedett, akkor olvasztott csokival (40%-os tejcsoki, mert a tesztelő által túl erősek nyilváníttatott a natúr massza) bevontam (Maci-trükk: fogpiszkálóra feltűzni, így minden oldala csokis lesz) és cukros mogyoróba (lidlis) forgattam. Hungarocellre szúrogattam őket dermedni.
A tesztelő szerint így már nagyon tuti. :)

Kókuszos házi szaloncukor

.
A múltkori szaloncukornak hatalmas sikere van, többen elkérték a receptet, eddig mindenkinek ízlett. Vagy csak udvariasak voltak. :) Mindenesetre még múlt hétvégén kipróbáltam egy kókuszos változatot is, nekem ez jobban ízlik, csak nem volt megfelelő csomagolópapírom és elég időm befejezni, csak most.

Különben ugyanúgy készül, csak kicsit más van benne:
Fél kiló cukorból és másfél deci vízből fondantot főzök, ahogy a múltkor. A kifehéredett masszához keverek 5 deka vajat és egy tábla fehércsokit. Miután ezek beleolvadtak, jön 10 deka darált keksz és 20 deka kókuszreszelék, valamint sok apróra vágott, rum(aromá)ba áztatott mazsola. Kézzel jól össze kell dolgozni, és tepsibe vékonyan elteríteni. Aztán kihűlés után be lehet vonni az egyik oldalát csokival, majd megszilárdulás után a másikat. Szeletelni, csomagolni, osztogatni. :)

vasárnap, december 09, 2007

Zimtsterne - abból, ami van :)

.
Mikor megláttam Maci gyönyörűszép fahéjas csillagait, tudtam, ilyen nekem is kell. Persze, a mandula drága és különben sincs itt Pécsen darálóm. Otthonról persze hozhattam volna darált diót, de ez a hetem olyan sűrű volt, hogy nem volt időm diót törni, pucolni, darálni. A lidliben van darált mogyoró, de nem olcsó (valahogy mindig nagyon sajnálok kiadni pénzt olyasmiért, ami otthon is megterem), így csak egy csomaggal vettem, meg vettem dejót (én szeretem nagyon az ízét, és MöCö meg úgysem szereti a diót), de így még mindig nem volt 50 gramm, úgyhogy kipótoltam kókuszreszelékkel.
Isteni finom, úgy kell visszafognom magam, hogy ne egyem meg az egész dobozzal. Teához a legjobb.

Ez is egy melós süti, de nagyon megéri:

20 deka darált mogyorót, 25 deka dejót és 5 deka kókuszreszeléket összekeverek (50 deka összesen, gondolom bármi szárazból lehet, mert miért ne?!). Hozzáadok 20 deka porcukrot (Macinál 30 volt, én nem tettem bele annyit, és így is bőven elég édes), 2 tojásfehérjét, 2 teáskanál mézet, egy teáskanál fahéjat, egy narancs reszelt héját és jól összedolgozom.
Porcukrozott deszkán kb fél centi vékonyra nyújtom úgy, hogy beborítom folpackkal. Ez azért kell, mert nagyon ragadna, gondolom. Csillagokat szúrok ki belőle, szorosan sütőpapírral borított tepsire sorolom. Nyugodtan lehet szorosan, nem nő meg.
A mázhoz 10 deka porcukrot simára keverek egy tojásfehérjével, és szépen megkenegetem a sütik tetejét.
150 fokos sütőben 15 percig sült.
Nagy kár, hogy ilyen gyorsan fogy...

Cápaharcsa és brokkoli

.
Még mindig nagy küzdelem MöCövel, mit együnk. Újabban azt csinálja, hogy péntek reggel bevásárol fagyasztott pizzából (lidlis leggagyibb), és mivel fagyasztónk nincs, minél előbb meg kell enni. Nem érti, miért nem tetszik ez nekem. (Többek között már a fülemen jön ki a pizza, ráadásul nem is finom - de kidobni kaját nagyon nem szeretek.)

A hal esetében sosincs vita (pontosabban ő félkész halat enne szívesebben, hogy nekem ne kelljen főzni - nem-és-nem érti, mi a fene bajom van nekem ezzel). Péntek este 10-re ér a busz a Budai vámhoz, ilyenkor a nagyon is útba eső lidli már zárva van, a teszkó viszont szerencsére csak párszáz méter kitérő. Most fizikailag nem éreztem magam túl fáradtnak, így beszaladtam, többek között a másnapi ebédalapanyagért. A hal adott volt (vitamegelőzési stratégia :) ), már csak választani kellett, de hogy ezek a halak milyen drágák!? És mennyit bolyongtam, mire egyáltalán megtaláltam a fagyasztott halakat! Eleve nem szoktam elsőre megtalálni semmit a nagy üzletekben, lélekben pedig még dolgoztam. A lényeg, hogy tecsós pangasius mellett döntöttem, gondoltam, ki kell próbálni ezt is.

Másnap kicsit megbántam, mert nem igazán tetszett az állaga, és sütés után sem igazán ízlett. Egyetlen szerencse, hogy a brokkoli isteni finom volt, és még finomabb a borsos-parmezános beshamel mártás, így sok mártással nagyon gyorsan elfogyott. :)

A halat halfűszer keverékkel kicsit bedörzsöltem, serpenyőben mindkét oldalát megsütöttem. Közben sós, szódabikarbónás vízben (egyszerrégenvalahol olvastam, hogy szép zöld marad a brokkoli, ha szódabikarbóna van a vízben - nem is próbáltam még máshogy, tényleg zöld így) megpároltam kicsit a rózsáira szedett brokkolit. Másik edényben vajat olvasztottam, lisztet szórtam hozzá, kicsit kevergettem, öntöttem hozzá tejet, besűrűsödött, sóztam, tettem bele szerecsendiót és borsot (utóbbi kicsit megborult, nem tudtam már kiszedni belőle, de pont ez volt a jó végül) és reszelt parmezánt. Miután beleolvadt a sajt, ráöntöttem a serpenyőben lévő halra, kicsit összemelegítettem. Kész.

szombat, december 08, 2007

Elbénázott amerikai palacsinta

.
Reggel, félálomban, liszt helyett ügyesen hozzáborítottam a félkész masszához a grízt. Azért nem lett rossz, a múlt heti narancslekvárral és tejszínhabbal. Bár a tejszínhab jól elolvadt a forró palacsintán, vagy minek is nevezzem. A később kisültek lettek jobbak, addigra volt ideje megduzzadni a darának.
Tanulság: félálomban jobban odafigyelni a főzésre - ha már egyszer reggelit akarok. :)

hétfő, december 03, 2007

Briós

.
Még hétfőn sütöttem brióst, mert annyira megtetszett Cserke briósa még a velveten. És nem is lett rossz, bár elég tömörre sikerült a tészta. Na igen, nem vagyok még egy kelttésztagyúró profi (gép meg nincs), de gyakorlok szorgosan, majdnem minden hétvégén valami keltet tuti sütök.

Azzal kezdtem, hogy az alapanyagokat szobahőmérsékletűre melegítettem. Aztán az 50 deka lisztbe beleöntöttem egy csomag élesztőt, három kanál cukrot, csipet sót, 5 deka vajat, 4 tojás sárgáját, egy deci tejet és egy deci tejszínt és sokáig dagasztottam. Aztán langyos helyen egy órát pihentettem. Aztán megformáztam belőle 12 brióst (és bosszankodtam, hogy folyton kitekeredik a fránya), és sütőpapíros tepsin még fél órát kelesztettem. Aztán megkentem tojásfehérjével, megszórtam cukorral és egy kis fahéjjal, és 180 fokon megsütöttem. Aztán ettem baracklekvárral, teával.
Azért ez sem rossz, de leszek majd még ügyesebb is talán.

Narancslekvár

.
Hétvégén narancslekvárt főztem - jó melós. Pár órát elszórakozik vele az ember. És hogy megéri-e? Hááát... Talán igen, bár olyan hülye narancsot sikerült vennem, amit lehetetlen volt tökéletesen megtiszítani, így kicsit keserű lett. Palacsintával kétségtelenül finom volt, MöCönek is ízlett, de még nem vagyok biztos, hogy - ahogy eredetileg terveztem - ajándéknak oda merem-e adni bárkinek is. Azt hiszem, kénytelen leszek kinyitni az egyik üveggel hévégén és tesztelni. Nem fog nehezemre esni, nekem bejön kesernyésen is. :)
A recept az iwiw kulináris topikjából, amit szép csendben olvasgatok. :)

Először alaposan megmostam két kiló narancsot és két citromot. 6 narancsnak (nem többnek, így is sokáig tart) és másfél citromnak nagyon vékonyan zöldséghámozóval levágtam a héját, hogy ne legyen rajta a fehér rész, majd vékony csíkokra vagdostam. Egy kis edénybe vizet melegítettem, majd mikor forrt, beletettem a héjakat és 10 percig forraltam. Leöntöttem a levet, lecsöpögtettem a héjakat, újabb vizet tettem fel, de már csak 4 percig forraltam a héjakat. Víz leönt, csöpögtet.

Megpucoltam a két kiló narancsot és a két citromot. Hajajjj... Sokáig tart. Chili&Vanília narancspucolós tippje a velvetről sokat segített, de sajnos a narancsaim minősége még sokkal többet nehezített a dolgon (közben MöCö másnaposan aludt, a lusta d... :) - mindenből kihúzza magát).
Mikor mindet megpucoltam, harminc deka befőzőcukorral (legközelebb több) ment a fazékba, és forrásig melegítettem, félidőtől a héjakkal együtt. Aztán mikor felforrt, még pár percig főztem, és szalicillal gondosan fertőtlenített üvegekbe töltöttem. Fejreállítottam egy időre, aztán kész.



Ma Dulmina is épp ilyen narancslekvárt tett fel a blogjára, úgy látszik, ez már csak így megy, nincs új a nap alatt. :)))

Erdei gombás rizottó

Régóta ki szerettem volna próbálni a rizottót. A rizst én ugyanis nem szeretem úgy, ahogy errefelé mindenki: pergősre főzve. brrrrrrrr.... brrrrrrrr... Gyerekkoromban sem ettem meg, csak akkor, ha valami miatt szottyosra sikeredett, esetleg ha volt benne borsó, de rengeteg, és még több petrezselyem - ezek általában ragacsossá tették, na úgy már oké. Aztán valamikor valahol - talán tévében, nem emlékszem - hallottam az olasz rizottóról, ami krémes. Azóta voltam nagyon kíváncsi. Plusz egyszer Kage (egy fórumos ismerős) meghívott magukhoz, és zöldséges-gyümölcsös-currys rizst készítettek - nagyon szottyos rizsből. Meg ugye a gyümölcsök leve. Hmmm... :) Ekkor már egészen biztos voltam benne, hogy az olaszos rizottó isteni eledel lehet, és a rizs lehet finom is. :)

Aztán a múlt hétvégén elcaplattunk MöCövel a teszkóig, és kíváncsiságból elrángattam a rizsek felé (megjegyzendő: legközelebbi vásárláskor eleve lerakom a műszaki osztályon, és nem lesz egy csepp vita sem :)))) ), és volt teszkó saját termék rizottórizs!!! :) Persze, nem olcsón, de egyszerűen muszáj volt.
Utána meg nagyon sokat gondolkoztam, hogy ésakkor milyen rizottó is legyen? Nagyon extrát (ez alatt ismeretlen ízeket értek) nem mertem kipróbálni, de a gombás az szimpatikus volt. És ha már, akkor vettem szárított vegyes erdei gombát, olyat sem ettem még úgysem, és csak finom lehet.
Meg utánaolvastam sokhelyen trükköket keresve, és mindenkinél, akinél volt, elolvastam a rizottó-receptjét, és jól feltankoltam tudással. :) Nem linkelek, mert tényleg mindenkiét elolvastam, és már a csoda tudja, hogy mit honnan szedtem, meg hát úgyis igazából egyféleképpen kell csinálni. Na jó, egy Bűvös szakácsos mégis, úgyis ők a legprofibbak.

Végül nem is olyan nagyon bonyolult, csak sokat kell kevergetni.
Úgy kezdődött, hogy még szombaton főztem csirkeszárnyakból húslevest (a kisebb részükből, mert a nagyobból megcsináltam Kicsi Vú fekete fényes csirkéjét, nagyon finom, csak így elsőre nem lett szép, meg el is fogyott, mielőtt lefotóztam volna :) ). Aztán ma beáztattam fél órára a gombákat (a csomag felét, ha már ennyire drága, nem pazarolom). Apróra vágott vöröshagymát üvegesre pároltam egy kis olajon, hozzáadtam a gombát, azt is pároltam kicsit, hozzáöntöttem 40 deka rizottó rizst, fehéredésig pirítottam (bár ez elég nagy túlzás, hisz eleve elég fehér). Aztán rá másfél deci fehérbor (jó minőségű kéne, majd ha egy nem drága jót sikerül hazahozni, nagyon fogok örülni :S ). Ha az alkohol már elfőtt, akkor már csak a fél óráig főzés van hátra, miközben a forró húslevest kevergetem bele kanalanként, mindig megvárva, hogy felszívja a levet. Olyan másfél liter, vagy több leves belement, időközben a gomba áztatólevét is a leveshez öntöttem. Amikor már al dentére főtt a rizs, akkor megy bele egy darabka vaj gyorsan belekeverve, és reszelt parmezán is. Forrón finom. Nagyon finom.

A parmezánt nem mertem az egészbe belekeverni, mert MöCö nem mindig eszi meg. Végül ő is tett a sajátjára - egy hatalmas adag tejföllel együtt. :) Mindent megeszik, ha van benne tejföl. :)))


szombat, december 01, 2007

Mi ez a zöldség????

Az oké, hogy finom, de tudja valaki, mi ez???


Tavaly a nagynéném egy barátnőjétől három ilyen izét kapott. Azzal az utasítással, hogy olyan zöldség, mint a tök, vagy a cukkíni, és finom rántva. A héja nagyon szúrós, úgy távolítható el, ha pár percig forró vízben blansírozzuk. Utána könnyen lehúzható.
A Nénnya kettőt ki is rántott, ízlett is neki, így amikor a harmadik elkezdett csírázni, megkegyelmezett rajta (már az enyém is csírázik, a képen is látszik a hajtása, de mivel én csak egyet kaptam, nem lesz kegyelem). Szépen beleültette egy cserépbe, tavasszal pedig ki a kerítés mellé. A növény meg őrült növekedésnek indult, olyan kb 5-6 méter hosszan mindkét oldalra befutotta a kerítést és a tujákat, valamint a mogyoróbokrot (a sütőtökkel együtt). Aztán nyár végén elkezdett virágozni, ami elég későnek számíthat nála, mert csak 5-6 termés lett ekkora (kb 15-20 cm), a többi kisebb. A levelei és a virágja is hasonló, mint a töké.
Végül is - annak ellenére, hogy a mogyoróbokron termett - ez nem mogyoró (mint ahogy a mogyoróbokron termett sütötők sem mogyoró), de nem tudjuk, mi.
A héten pont akkor voltam a Nénnyánál, mikor kirántott egyet, A tanulságok: kicsit édeskés, roppanós zöld húsa van. Az állaga egy kicsit patisszonnos, nem puhul át annyira a sütés során, mint a többi tökféle. Egy nagy magja van a közepében, de nem kell kiszedni; kicsit keményebb, mint a zöldséghús, nekem a főtt dió jutott róla eszembe, olyan fehér, mint a dióbél, és az íze is hasonló. Nénnya csinált már belőle tojásos zöldséget, meg zöldséges tésztát (paradicsommal, paprikával, cukkínivel) is. Azokat nem kóstoltam, de azt mondta, az is finom.

Már csak egyetlen kérdésünk van: hogyan szólíthatjuk különös zöldségünket?



UPDATE:

Nem bírtam kivárni, míg valaki olyan idetéved, aki ismeri, úgyhogy a terebess-re vetettem magam. Szerencsém volt, mert c betűvel kezdődik a neve, így gyorsan megtaláltam.
Egymagvútök vagy trópusi tüskéstök. Saját nyelvén chayote (csajote) és még sok más, de nekem ez a legszimpatikusabb.
A virágaira úgy látszik nem jól emlékeztem, majd a következő nyáron jobban megnézem őket. Különben olyan, ahogy én is leírtam.
További érdekességek:
Minden részét felhasználják: a termést, a gyökeret (ami a mi éghajlatunkon nem, de a trópusokon krumpliszerű lesz), a leveleket (spenótpótló, sok vasat tartalmaz) fogyasztják, a szára takarmány lehet, de alkalmas kosárfonásra is.
Vitamintartalma nem jelentős, ásványianyag tartalma már valamivel jobb: kalcium, foszfor és magnézium van benne. A legkevesebb a termésben, több a gyökérben, és legtöbb a levelekben - jövő nyáron teszteljük majd a leveleket is. :)

UPDATE 2. :)
A wikipédián plusz érdekességek.
És miért kell a miénknek pont tüskés fajtájúnak lennie??? A neten alig van tüskésről kép. Igazán kifoghattunk volna egy tüskétlent. Nagyon szúrós ugyanis. :)
Ilyen a mi formánk... :)))

hétfő, november 26, 2007

Házi szaloncukor első próbálkozás - ronda, de finom

Itt az ideje, hogy ezt a bejegyzést megírjam, mert a múlt hétvége után majd most jön a következő próbálkozás. Szóval a történetiség kedvéért a múlt hétvége eredménye:


Még gyerekkoromban Apa sokat mesélt arról, hogy a Szakácsmama minden Karácsonykor rengeteg szaloncukrot készített. Akkor ez engem nem fogott meg különösen, mert nem szerettem a szaloncukrot - nálunk ugyanis mindig csak zselés volt, és a réges-régi konzum - utóbbi minden évben újra felkötve a fára, mert senki nem ette meg (ez ovis korom környékén volt, akkor már biztos lehetett kapni mást is, jobbakat - akinek volt rá pénze). A konzum máig megvan a Karácsonyi díszek között, csak már nem kerül fel a fára... :)))
A Szakácsmama széteső füzetében meg is van a recept: egy kiló cukrot 3 deci vízzel felfőzünk. Akkor jó, ha egy drótkarikát belemártva buborékot tudunk fújni belőle. Ekkor vizes tálba öntjük, meglocsoljuk pár csepp vízzel, és fehéredésig keverjük. Belekeverjük az ízesítőket.
Hát, ezzel nem sokra megyek. Addig még oké, hogy a cukrot fehéredésig keverem, na de milyen ízesítők????
Aztán megnéztem a mama szakácskönyvében is, de ott csak annyival több az infó, hogy az így létrejött anyag a fondant, és ehhez keverjük az ízesítőket.
Apa pedig már sajnos nem él, hogy megmondaná nekem, mik is voltak azok a titokzatos ízesítők.
Mielőtt azonban teljesen feladtam volna, szerencsére Dolce vita is elkészítette házi szaloncukrát. Egyből felismertem: ennek az alapja ugyanaz, csak fél kiló cukorból (egyébként a szakácskönyv is fél kiló cukrot ír, de a mama "nagyban nyomta", szerintem a fél falut ő láthatta el szaloncukorral. :)

Gondolom, a mama nem ezeket az ízesítőket rakta bele, hanem mondjuk diót, mákot és hasonló, a falun gyakran előforduló dolgokat, de a Dolce vitai alapokon nyugvó sajátom is finom lett, és talán neki is ízlene. Azért Anyát még majd megkérdezem, ő emlékszik-e, miket tettek a régi szaloncukrokba (csak ne legyen mérges rám, hogy ilyen hülyeségekkel foglalkozok... :S ).

Először a fent leírt módon, csak fél kiló cukorból és másfél deci tejből megfőztem a fondantot. És tényleg lehet belőle buborékot fújni, bár egyelőre ebben nem vagyok profi. Még. :)
Kevertem sokáig, míg fehérre hűlt, de még langyos maradt. Ekkor kevertem hozzá 5 deka vajat és 10 deka étcsokit. Aztán kb fél óra múlva eljutottam odáig a nagy agyalásban, hogy ha másnapig pihentetem, akkor ez nagyon kemény lesz, úgyhogy inkább rögtön belekevertem a többi hozzávalót is: egy kis ampulla rumaromát, egy narancs reszelt héját, 20 deka darált mogyorót, 10 deka darált kekszet, és 10 deka apróra vágott datolyát. Kb másfél-egy centi vékonyan kiterítettem egy sütőpapírral borított tepsire. Gondoltam, ekkora adagot mire az ember kézzel megformázgat, az jóideig eltart, jó lesz nekem a hasáb is.

Másnap úgy gondoltam, hogy én ezt még bevonom csokival, persze elég csúfos kudarc lett. A Maci által ajánlott fogpiszkálóra feltűzős módszer nem működött, mert nagyon darabos-omlós lett a massza, úgyhogy a már hasábokra vágott masszára borítottam a csokit. Mikor megszáradt, megfordítottam, és arra az oldalra is.
Kár volt előre felvágni, mert így elég csúnya lett - és különben is hadilábon állok a csokival való bevonással, még soha semmilyen sütin nem sikerült jól. De hát gyakorolni kell, és azzal pedig nem lesz baj. Szerencsére ez így is nagyon finom. Mondhatni túl finom.

Megint másnap (három napos művelet volt! :o) szépen becsomagoltam szép aranyszínű papírba. Aki azt gondolja, hogy ez könnyű, az nagyon téved. Folyton kicsomagolódik, kitekeredik, csúnyára sikerül. Ezért nagyon erősen, és tovább kell tekerni, mint az ember gondolná. Szegény ujjaim a végére már nem kicsit fájtak. És eredményképp olyan, amilyen: randa. De finom.

És hogy megérte-e?
MEG! :)))

Remélem, mire ma visszaérek, nem azt látom, hogy az összes fáradtságosan becsomagolt papír üres, mert MöCöm megette...



vasárnap, november 25, 2007

Narancsos keksz

Mostanában nem nagyon főzök, amit annyira nem is bánok, legalább pihenek. Persze azért az édességek készítése holtfáradtan sem maradhat el. :)
Két hete hétvégén vettem kiszúróformákat, és mindenképp ki szerettem volna próbálni (ezek nagyon alap formák, de legalább vannak; majd később csatlakozok én is a mindenféle szép mintákat imádókhoz, de most örülök ennek is :) ). Csakhogy múlt hétvégén nem sikerült, viszont időközben megláttam Chili cicáit, és egyszerűen muszáj volt kipróbálnom a receptet.
Jól tettem, mert így legalább egy karácsonyi süti megvan, ugyanis kötelező jelleggel újra kell sütnöm az ünnepre, akkora sikert aratott. :)
Ezt pedig nem bánom, mert nekem is nagyon ízlik, ráadásul tényleg könnyen és gyorsan elkészül.

175 gramm puha vajat 100 gramm porcukorral és egy vanílisá cukorral (azaz én a vaníliással együtt mértem ki a 100 grammot) habosra keverek, majd hozzákeverek egy tojást és egy ampulla narancsaromát (bár nem szeretem az ilyesmit, de volt a Lidliben sokfajta aroma egybecsomagolva, és ki kellett próbálnom - várakozásaimmal ellentétben jó választás volt, nekem legalábbis nagyon bejött, és nem érzem, hogy mű-íze lenne). 300 gramm lisztet gyúrtam még hozzá, és ment pár órára a hűtőbe.
Aztán nyújtottam, szaggattam, sütöttem (180 fok, 15 perc kb).
Mázat készítettem, és abba mártogattam: egy narancs héját lereszeltem és hozzáfacsartam a levét, és annyi porcukrot adtam hozzá folyamatos kevergetés mellett, amennyit felvett (nem mértem, olyan 15-20 deka lehetett talán). Miután kenőecsetem még nincs, először az ujjammal próbáltam rákenni a sütikre a mázt, de rájöttem, egyszerűbb szépen belemártogatni a tetejüket, több is ragad rájuk, gyorsabb is.
Tényleg nagyon-nagyon finom süti!

hétfő, november 12, 2007

Céklás muffin - csak erős idegzetűeknek!

.
Durván néz ki, de - szerintem - nagyon finom. Sajnos, a képek nem tökéletesek, de nem is csalnak sokat - ez tényleg NAGYON lila.
Maradt a gnocchi után másfél kicsi céklám (mert egy felet csak úgy megettem, ha valaki csodálkozna, hova tűnt), és minden hétvégén kötelező muffint sütnöm, és mint a belátásos tanulás vizsgálatainál a majmok esetében, ez a kettő nálam is egyszer csak összeugrott, és ez lett belőle. Csak mert úgy gondoltam, miért ne? (Vagy egy ismerős szavaival: Mitüne?!) :)))

A nálam már hagyományos módon készítettem a muffint, pár eltéréssel. Az alap a két bögre liszt, benne kevés szódabikarbóna és sütőpor, aztán most még hozzá egy bögre zabpehely. Másik edényben kb egy deci joghurt, egy deci vagy valamivel kevesebb olaj (érzésre), két tojás, fél bögre cukor - ezt összekutyul. Aztán hozzá a kisreszelőn lereszelt céklák és egy alma. Aztán hozzá a lisztes keverék, egész összekutyul, hihetetlen lila színnek nagyon örül, aztán muffinformákba tölt és megsüt.

Amit nem értek, hogy sülés után miért lett kétszínű: csak a teteje maradt lila (de az durván), az alja pedig érdekes barna:

Céklás gnocchi

Még sosem készítettem gnocchit, de mákos nudlit már igen, és reméltem, hogy ez sem lesz nehezebb. Otthon szedtem a kertben három céklát, mielőtt anya mindent megcsinálná a hagyományos módon (úgy én kevésbé szeretem). Nagy szerencsém van MöCövel, mert egyáltalán nem finnyás, és mikor megkérdeztem, mit szólna a céklához, legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy szereti. Igazából nála a zöldségekkel nincs gond, viszont az átlagférfiakkal szemben nem igazán lelkesedik a húsokért - és így ilyen szempontból tökéletesen összepasszolunk. :)
Azért kicsit aggódtam, mit fog majd szólni a rózsaszín kajához, amit Zsuzsánál kinéztem.
Háromkor kelt fel, mert éjszakás volt. Ilyenkor mindig nagyon éhes, és hálás is, amiért rögtön ételt tolok az orra elé. Kicsit kikerekedett ugyan a szeme a szerinte nyers hús láttán, de megkóstolta, és két tányérral is evett (no, az övé nem ilyen kicsi tányér volt, mint itt a képen).
Sajnos nekem nem volt itthon sem erdei gombám, sem zsályám (pedig a sima zsályás vaj isteni, egy Sienai étteremben ettem raviolit zsályás vajjal, hmmm... kár, hogy nem volt több pénzünk mást is enni ott), viszont magyarosítottam kicsit: szalonnát pirítottam, és abba forgattam bele a nudlikat.
A legjobb, hogy a cékla édes, a gnocchi puha, a szalonna pedig ropogós és sós - igazán lehetett volna a komplementeres VKF-ben poszt, csak hát arról lemaradtam.

Az elkészítése nem olyan bonyolult, tényleg egy sima krumplinudli, csak itt cékla is van venne. Igyekeztem Zsuzsa receptje alapján készíteni, de nekem sokkal több liszt kellett hozzá - ez nyilván a krumpli és a cékla minőségétől függ.
Szóval a három közepes céklámat alufóliában olyan egy órát sütöttem, majd meghámoztam (végül csak a legnagyobbat használtam fel itt). Olyan háromnegyed óránál feltettem főni a krumplit is. Mire meghámoztam a céklát (nem olyan könnyű), hámozhattam is a megfőtt krumplit, majd összetörtem őket és kis sóval és sok liszttel (a 20 dekát azt kimértem hozzá, de kb szerintem még annyit beletettem - annyi kell, hogy már ne ragadjon a kezemhez) összedolgoztam.
Mikor kész lett a tészta, ujjnyi rudakat sodortam belőle, ezeket centis darabokra vágtam, és aztán villával megpróbáltam őket olyan gnocchisra formázni - kevés sikerrel, szerencsére ez az élvezeti értékét nem csökkenti számottevően.
Lobogó vízben megfőztem a nudlikat, közben szalonnát pirítottam, a kifőtt nudlikat beledobtam a serpenyőbe és kicsit összepirítottam. Aztán még forrón kevertem hozzá petrezselyemzöldet is, mert az finom.

Érdemes kipróbálni, már csak a színe miatt is.

hétfő, november 05, 2007

VKF! X. - ötlapos

.
Nagyon örültem Lila Füge kiírásának, mert magam is épp ezen a témán gondolkoztam. Elég sok mindenre rájöttem, lassan kicsit már túlsok is - ez van, ha egy pszichológustanoncon túlnő az önismeret.

Anyukám - mint már írtam - nem igazán érti, hogy miért szeretek főzőcskézni, sőt. Pedig finoman főz. Igaz, nem az az újítós típus, de amit csinál, az mindig jó.
A nagynéném, anya testvére viszont nagyon szeret főzni, ifjúsága jórészét vendéglátósként töltötte a felszolgálástól az üzletvezetőségig. Ő igazán ismeri a főzés minden csínját-bínját. Annak ellenére, hogy egyedül él, mindig vár nála valami finomság, ha meglátogatom. A legegyszerűbb ételekből is igazi menüt kerít - saját magának is. Persze, mint egy átlagos testvérpár, mindig is féltékenyek voltak egymásra - így aztán anyukám szenvedélyem iránti ellenkezésének egyik fő okát éppen abban látom, hogy a főzés szeretetében kicsit hasonlítok a nővérére, és ez rossz pont. No, nem baj.

A másik, szerintem nagyobb szerepet játszó ok apukám. Nem sokat főzött, talán csak erdei gombás rántottát (milyen jók is voltak azok a gombászások... azóta egyedül szoktam nosztalgiázni, jóval kevesebb zsákmánnyal), lecsót és csülköt pékné módra, de azt igazán jól. És néha sütött. A nagymama egérrágta receptjeiből. Ilyen ötlapost. Ezt csak ő tudta, és mindig rettentő büdös szalagárészag árasztotta el az egész házat. Talán furcsa, hogy ilyen sütit sütöttem most, mert sosem szerettem. A krémes sütiket úgy általában nem szeretem. Mégis fontos süti számomra, mert Apa kedvence volt. A Szakács mamára emlékezett így, akit én sosem ismerhettem, mert 47 évesen meghalt (tüdőgyulladásban, egy karácsony előtti disznőölés után, mert nem feküdte ki a betegséget, az orvos pedig - ismerve őt, hogy folyton ezer dolga van, és úgyis mondhat neki bármit - nem is próbálta kényszeríteni az ágynyugalomra, míg aztán késő lett, és a kórházban sem tudák már megmenteni). Aztán 47 éves korában Apa is meghalt. Ahogy a dédimama is. Ez olyan szokás nálunk, úgy látszik...
A Szakács mamát mindenki szerette a faluban, mindenféle egyesületben benne volt, mindenkit ismert, mindenki lakodalmára ő sütött. Ezek a lakodalmi (és egyéb, hétköznapi) receptek vannak meg, többször átírva, alig olvashatóan, a régi süteményeskönyv lapjai közé rejtve. Régóta tervezem, hogy a blogon megörökítem őket, mielőtt végképp elhalványodik az írás. Van, amelyik háromszor is át van írva, de a legújabb is alig olvasható és csupán utalásszerű. Így biztosan lesz olyan, amit már sosem fogok tudni reprodukálni.

Ez a recept szerencsére a most vásárolt szalagáré (tudom, tudom, szalalkáli, de mi mindig népies nevén neveztük, mielőtt valaki rámszólna - mert már volt itt ilyen) csomagolásán is rajta volt, de azért inkább a nagymama receptjéhez ragaszkodtam.

50 deka lisztet 5 kanál cukorral, 2 tojással, 5 deka vajjal és két deci tejben megfutatott szalagáréval összedolgoztam. Ötfelé osztottam, egyenként nagyon vékonyra (1-2 mm) kinyújtottam olyan nagyra, mint egy tepsi háta, és pár perc alatt megsütöttem.
Pudingszerű krémet főztem: 1 liter tejet feltettem melegedni, közben két és fél deci tejben elkevertem két nagy kanál kakaóport, öt kanál lisztet és 10 kanál cukrot (nagymama receptjében még reggeli ital szerepel a kakaópor és a tej helyett, olyan már nincs) simára, hozzáöntöttem a melegedő tejhez, és puding sűrűségüvé főztem. Kihűtöttem.
A lapokat megkentem a krémmel, másnapra lehet szeletelni.

A régi jegyzeteket pedig szorgosan silabizálom, folytatása is lesz, terveim szerint.

vasárnap, november 04, 2007

Maradék töltelékből fasírt vacsira, héjában sült krumplival

A karalábétölteléket kicsit nagyon elszámoltam: több megmaradt belőle, mint ami a karalábékba került. Sejtettem én, hogy sok lesz, csak mégsem voltam benne biztos. Hallgatnom kellett volna a megérzésemre, de nem baj, majd ha már tapasztalt háziasszony leszek, akkor ránézésre menni fog. Addig meg a hibáimból tanulok.

Végül is jó vége lett, mert isteni vacsink kerekedett. Ugyanis úgy gondoltam, talán lehet ebből a rizses husiból fasírt.
Próba szerencse: kevertem hozzá még egy tojást és elég sok zsemlemorzsát, hogy sűrű legyen. Kicsit erősebben fűszereztem: tettem bele római köményt és görög fűszerkeveréket. Paprikát nem lehet, mert MöCö nem szereti. Bő olajban kisütöttem.
Meglepő, de finom lett. A rizstől ropogós.

Vacsira pedig MöCö sültkrumplit követelt (egyébként már régóra félkész sültkrumplit akar, amit csak be kell rakni a mikróba, amivel már eleve az a bajom, hogy műkaja, és ráadásul én különben sem szeretem a hasábburgonyát), úgyhogy fogtam pár szem krumplit, jól megmostam, félbevágtam, és ment a sütőbe jó fél órára.
Mikor megsült, tettem rá kis vajat, sajtot, meg ugye mellé a fasírtok, és a képen MöCö tányérján tejföl (azt mindenhez eszi) és majonéz.
Igazi fincsi késő őszi kaja.

És a krumpli mellett sütőtök is sült, épp annyival tovább, míg megettük a krumplit.
Nagyontelepocak... :)))
Süti is készült, de az pihen holnapig, VKF-es poszt lesz belőle.

Töltött karalábé

Idén a kertben karalábé termett sok, anya szerint azért, mert összekeverte a palántákat, és a karfiol helyett karalábét ültetett mindenhova. Nem nagyon fogy, pedig én nagyon szeretem. MOndjuk leginkább csak úgy magában, nyersen, esetleg vajaskenyérrel. De így, töltött karalábénak is finom.
Úgyhogy pénteken szedtem négyet, és lehoztam Pécsre, hogy majd főzök. Anyát meg kikérdeztem a receptről, de nem vagyok benne biztos, hogy jól emlékszem. Nem is lett olyan, mint az övé szokott, de azért nagyon ízlett.
MöCö kicsit tartózkodó volt a karfiollal szemben. Mikor még otthonról kérdeztem msn-en, hogy jó lesz-e, ha viszek karalábét, csak annyit mondott, hogy hát annak semmi értelme, hogy a kar a lábé. És különben is, mi a szösz az a karalábé. Nos, mondtam én, hogy panelnomád... :) Ráadásul tényleg nagyon csodálkozott, mikor meglátta a zöldségeket.

Kicsit macerás elkészíteni, leginkább a karalábék kivájása miatt. Először megpucolom a zöldségeket, majd egy kanállal kivájom a közepüket. Kicsit nehéz, mert elég kemények. A kivájt karalábé is megy bele az ételbe.
A töltelékhez két kisebb fej vöröshagymát megpárolom és egy bögre riszt félig megfőzök. Aztán egy tálban összekeverem a rizst, a hagymát, darált húst (pulyka volt épp, de mindegy), két tojást, és fűszerezem - só, bors, biovegeta, apróra vágott petrezselyemzöld.
Megtöltöm a kivájt karalábékat, beleteszem egy lábasba, mellé-köré a kivájt részeket, felöntöm vízzel olyan háromnegyedig vagy tovább és főzöm. A vízbe kell egy kis só.
Mikor megfőtt, liszttel vagy keményítővel elkevert tejföllel behabarom, kicsit összeforralom, és kész.
Én úgy szeretem, ha sok a leve.

szombat, november 03, 2007

Kicsi Vú-féle almás-túrós muffin

Mióta pár hete először sütöttem Kicsi Vú muffinját, nagy kedvencünk lett. Tényleg isteni finom, puha sütemény. Rájöttem, hogy a reszelt alma a puhaság titka - azóta más muffinokat is csinálatm reszelt almával, és mindnek jót tett. Itt a hátránya annak, hogy nem írtam a blogot - sajnos már nem is emlékszem mindegyikre, arra meg pláne nem, hogyan csináltam... (No persze akkora nagy variációs lehetőség nincs.) :)

Amiben ez a mostani muffin különbözik az eredeti recepttől, hogy - ahogy az előbb is említettem - nem volt itthon rendes liszt. Így ebbe is nagyrészt rétesliszt, kisrészt teljes kiőrlésű liszt került - szerencsére nem ártott neki.

Egy másik tanulság: tényleg sok lesz a tészta, nem fér bele mind a muffinformákba. Először elég kevés tésztát tettem a formákba, és sok maradt a hosszúkás kenyérsütő formába. Túl vastagon volt, és nagyon nehezen sült át. Érdemes inkább jobban megpakolni a muffinformákat, mert abban úgyis átsülnek.

Igazából teljesen ugyanúgy csináltam, mint Kicsi Vú, de azért leírom:
Először lereszelek három almát egy kistálba. Aztán 25 deka lisztet összekeverek egy csomag sütőporral és csipet sóval. Egy másik tálban 12,5 deka kicsit megolvasztott vajat, 12,5 deka cukrot (lehet barna is), két tojást habosra keverek, majd hozzákeverek 25 deka túrót, 3 evőkanál tejfölt. Aztán hozzákeverem az almát is, aminek a levét kicsavarom (a levet megiszom, mert finom :) fele persze MöCö-é). Aztán hozzámegy a liszt is, összekeverem, aztán bele a formákba, majd az előmelegített sütőbe 160 fokra, 25 percre.

Utána már csak meg kell menteni annyit, amennyit az ember a buliba szán. Ez a legnehezebb.
Mára ez az egy darab maradt - szerencsére, így le tudtam fotózni.
(A visszatérés nem lett volna igazi muffin nélkül... :))) )

Kakaós-fahéjas és lekváros csiga

.
Megtanultam kelttésztát készíteni. :)))
Ez azért nagy szám, mert egész gyerekkoromban azt hallottam anyától, hogy igazán jó kelttésztát csak a nagymama korúak tudnak készíteni. Igaz, az igazán jó kelttésztától még messze van a művem, de kezdetnek egyáltalán nem rossz. Szerintem.
Múlt hétvégén készítettem először ilyen kakaós csigát Gesztenye Gusztika recetje alapján. MöCö véleménye annyi volt, hogy "ez egész jó, ilyet máskor is csinálhatsz". :)
Tegnap pedig pizza-party volt az ismerősöknél, itt volt az alkalom a gyakorlásra. Szerencsére mindenki megelégedésére, jól sikerült. :)

A kelttésztát egészen úgy csináltam, mint a linkelt receptben. Azaz csak először, tegnap ugyanis nem volt itthon sima liszt, mert a lidliben elfogyott, messzebb meg fájós bokával (kificamodott), nem volt kedvem caplatni. Így nagyrészt réteslisztből és kisrészt teljes kiőrlésű lisztből készült (pontos arányokat nem tudok, talán 1:4) .
Egy bögre (2.5 dl) tejet mikróban langyosra melegítettem. Egy tálba kimértem fél kiló lisztet és összekevertem egy csomag szárított élesztővel. 10 dkg vajat is megolvasztottam (a Karádinénnya - anyukám nagynénje - tanácsára fele zsír volt második sütésnél, hogy tovább puha maradjon). A liszt közepébe mélyedést csináltam, beleöntöttem a tejet, a vajat, egy tojást és egy másik sárgáját, két nagy kanál mézet, egy csipet sót. Ezt gyorsan eldolgoztam majd negyed óráig dagasztottam. Utána pihent pár órácskát. Meg én is.
Csodaszépen megkelt.
Kettéosztottam, és egymás után mindkettőt kinyújtottam téglalap alakra, jó vékonyra, majd megkentem a töltelékkel, feltekertem, csigákat vágtam belőle, tepsin elrendeztem. Megketnem tojásfehérjével is. Kicsit még pihent, majd 200 fokon talán 25 percig sütöttem.

Tölteléknek megolvasztottam kb 10 deka vajat, kevertem bele ha jól emlékszem két nagy kanál kakaóport és jó sok fahéjas porcukrot. Azért porcukrot, mert első alkalommat barnacukrot használtam, és nem mindenhol olvadt el, én meg nem szeretem a ropogós dolgokat. A második alkalom utáni tanulság: várni kell, hogy egy kicsit hűljön ez massza, mert bár elég sűrű lesz, de ha még langyos, akkor lefolyik a kinyújtott tésztáról és az egész konyhaasztal csokiban fog úszni... :)

A lekvároshoz (az ötlet lorientől) megkentem szilvalekvárral, és rácsöpögtettem a megmentett maradék csokis vajat is.

Nekem a lekváros sokkal jobban ízlett, nem volt olyan fujtós. A kakaós-fahéjashoz még ki kell kísérleteznem valami szaftosabb tölteléket. Talán olvasztott csokival. Mindenesetre nem fog nehezemre esni próbálgatni, mert amennyire féltem a kelttésztáktól, annyira egyszerűen megvan. Most élvezem az új tudásomat, szerintem ez itt is látszani fog nemsokára...

Visszatérés... :)

Itt vagyok!
:)

Kb. két hete gondolkozok azon, hogy újra írni kéne a blogomat. Eddig csak valahol nagyon a gondolataim mélyén hiányzott, mert olyan sok új dolog történt velem, hogy az élmények feldolgozása mellett nem maradt kapacitás a blogocskámra.
De most már kezdem úgy érezni, hogy én vagyok a főnök és nem az események. Persze kell még idő, míg teljesen belejövök mindenbe, de azért már alakul.
És jól esett, hogy vannak, akik hiányoltak. :)

Kicsit mesélek, mi történt velem, mert biztos vagyok benne, hogy a változások és az azokból levont tapasztalataim a konyhai életemre is hatással vannak. :))) Azaz: ahogy az életem komolyodik, talán úgy komolyodik a főztöm is...

Már jó rég írtam az utolsó posztot, azóta nagyon-nagyon sok minden történt.

Van ugye az állásom. Azaz az állásaim, mert közben a tavalyi tanítást is folytatom, de az nem új, csak nem volt biztos, hogy beindul. A tanításba már nagyon belejöttem és változatlanul élvezem. :)
A családsegítősösdibe-iskolapszichológusosdiba is kezdek belejönni. Lassan betáblázódok, mégsem fáradok már el annyira, mint kezdetben. Arra jöttem rá, hogy a legfárasztóbb számomra az új helyzet, amiben nem mozgok ismerősen. Ahogy lassan megszokottá válik, úgy marad egyre több energiám.

Aztán ugye itt a MöCö. Aki miatt minden pénteken este munka után buszra ülök, 10-re itt vagyok Pécsen, és kedd hajnalban megyek haza. Végülis a félállás miatt egész sokat együtt tudunk lenni, és ez nagyon jó.
Csak sajnos eddig olyan fáradtam estem ide, hogy szó szerint fél napot végigbőgtem - vagy ok nélkül a nyakába borultam, és brü-hü-hűűűű, vagy összevesztünk valami hülyeségen és azért. Szerencsére mindig kibékülünk, és ráfogjuk a fáradtságomra. Fél nap után happy minden.

Azért megsúgom, hogy nem minden veszekedés írható pusztán a fáradtság számlájára, és ezt csak azért írom le, mert nagy hatásal volt arra, hogy nem írtam a blogot - és valószínűleg a továbbiakra is hatással lesz.

Ugyanis MöCö egy hihetetlen alak, eddig teljes "panelnomád" módra élt: pocsék készkajákat vett, vagy még azokat sem, csipszet, legolcsóbb szalámit, legolcsóbb szeletelt kenyeret, túlédesített péksüteményeket, tartósítószerrel és ízfokozókkal telenyomott vackokat. És én most ezekkel küzdök. Kb. kéthetente (így pl. tegnap is) megkapom, hogy ő nem igényli, hogy én ennyit főzőcskézzek, neki teljesen jók a por cuccok, amit pl. a húga főzött (por sajtmártás). Mire én: hogy hát én is főztem neki olyat, csak friss, egészséges, természetes alapanyagokból. Azt mondja, igen, végül is nem volt rossz, de hát hogy a por olcsóbb, gyorsabb stb. stb. Mire én újra, hogy amit én főztem jobb, mert nincsenek benne adalékanyagok, friss, és ráadásul mindkettőt ugyanannyi ideig tart elkészíteni (míg a tészta megfő) és nagyjából ugyanannyiba is kerül. Ezt a vitát ugyanezekkel a mondatokkal folytatjuk kb fél-háromnegyed óráig (ragaszkodik a saját véleményéhez, mint minden férfi...), míg aztán bőgésbe nem torkollik. Túl nagy az ellenfél, nem tudok mit kezdeni olyasvalakivel, aki soha minőségi dolgot nem evett (de legalábbis nagyon régen). Hozzászokott a sz*rhoz, már bocsánat.
Ez még csak hagyján lenne, de aggódok az egészségéért is. Ez is még oké, mert azt mondja, őt nem érdekli, jól akarja érezni magát és kész. Úgysem akar 100 évig élni, elég neki 40 is. Rossz ezt hallani, de kikezdhetetlen érv.

De ami valójában fáj azokban a mondatokban, amiket a fejemhez vág, hogy megkérdőjelezi mindazt, ami én vagyok. Engem. A létemet. És ez nekem nagyon fáj (annál is inkább, mert anyukám ugyanezt csinálja, csak pepitában: nem érti, mi a jó a főzésben, és hogy én miért foglalkozok ilyen felesleges dolgokkal, amikor sok más fontosabb dolgom lenne - haha! mi a fene? csak azért, mert neki nyűg a főzés és minden, ami a háztartáshoz tartozik, semmi hobbija nincs, nekem miért ne lehetne, én miért ne élvezhetném???).

A sütés-főzés szeretete az én választásom, az egyik legfontosabb dolog az életemben. Ha nagyon ki vagyok borulva, ha elegem van az egész világból, bevonulok a konyhába, sütök egy sütit, vagy akármit csinálok, szépen kisimulnak az idegeim, megnyugszok. Legalább arra a rövid időre. Ilyenkor a legteljesebb mértékig ott vagyok a jelenben, ÉN VAGYOK. És ez az érzés - pszichológusként tudom - az ember legfontosabb érzése. Emellett csak egy fontosabb van, hogy azt érezzem, szeretnek. Ha viszont a választásomat (jelen esetben a főzés szeretete) elutasítják, valójában engem utasítanak el, az én létjogosultságomat kérdőjelezik meg (ezt a párkapcsolataimra vetítve anyukám már egyszer megértette, de mégsem képes elfogadni a mostani választásomat sem). Nagyon fájdalmas érzés...

Hát így vagyok, de nem adom fel!


Különben a nyelvvizsgám sikerült (méghozzá nagyon jól).
Meglett a diplomám. (Az egyetem bürokráciája persze még utoljára egyszer keresztbetett: az új nyelvvizsgámat beírattam az indexbe, és ott derült ki, hogy a régi, érettségivel megszerzett német felsőfokúmról az egyetem nem tud. Persze, az alapján vettek fel, arra kaptam plusz pontokat, de ez nekik nem számít, hozzam be az érettségit. Ez nem lett volna baj, ha nem utolsó pillanat - a startkártyához ugyanis nagyon gyorsan be kellett mutatnom a diplomámat az APEH-nál. De túljártam az eszükön, és most lesz kétéves szerződésem, ami fantasztikus! :) )
Voltunk egy hétig Görögországban még szeptemberben (talán írok róla, bár már nagyon régen volt.
Sok eszközzel bővült a konyhám: szülinapomra kaptam MöCötől egy digitális mérleget és egy botmixert, én magam pedig egy csomó apróságot vásároltam a muffin sütőtől a zöldséghámozóig.
Vettünk mindketten egy szuper biciklit, így végre nem függök a helyijárattól (szabad lette, mint egy madár, amelyik gurul :) ).


Összességében nagyon jó vagyok ebben az új, felnőtt életemben. Igaz, még bukdácsolok az új szerepeimben, de ez természetes. Hétközben folyamatosan rohanok, a hétvégék pedig lassúak, pihenősek. És rengeteget sütök-főzök. Kicsit bánom, hogy eddig nem írtam meg a blogon, miket csináltam, mert sok mindent elfelejtettem, pedig nagyon jól sikerült, vagy csak egyáltalán az ötlet volt nagyon jó.
De mostantól akkor újra...
(legalábbis igyekszek... :) )


Bocs, ez kicsit hosszú lett.

szerda, augusztus 29, 2007

Van állásom! :)

A sok szenvedés után sikerült! :)
Épp ideje volt, hétfőn kezdek is. Gyerekpszichológusként. Inkább nem árulom el, hogy nem is nagyon tudom, mit kell csinálni - bár végül is minden pályakezdő így van ezzel, az egyetemen nem sok gyakorlatot oktatnak.
Dorkám szerint a gyereknek figyelemre és szeretetre van szükségük, ez a legfontosabb. :)
Ez meg csak menni fog?! :)
(Egyetlen gond van csak: a Balatonnál kaptam állást, szegény MöCöm meg itt lesz Pécsen... :S )

Különben van vagy 6-7 kajaképem, meg kéne csak írni a posztot hozzá, meg még kördés-tartozásom is van, de valahogy annyi minden mással foglalkoztam... Mondjuk nem is bánom annyira, legalább éltem. :)
Azért visszajövök még, csak ugye a fényképezőgépem meg a vinyóm is nagyon hiányzik, és nem tudom, mikor tudok felmenni Pestre megjavíttatni őket, vagy megkérni valakit, vigye fel.

Most hétvégén különben megint Ausztria, két hét múlva egy hét görögországi nyaralás, úgyhogy nagy valószínűséggel feltankolok új receptekkel, hogy legyen mikről írnom. :)

És köszönöm mindenkinek, aki szorított, hogy legyen munkám! :)


péntek, augusztus 10, 2007

Csokipuding házilag

.
MöCinek vittem a kórházba valamelyik nap. Mert édességet azt persze bármennyit. És pudingot kért, hát azt főztem. Persze ott kijelentette, hogy csokipuding? Hát azt ő nem szereti. Igazán jól tud esni az embernek ilyesmi... :S
Mindegy, megettem én az összeset, mert szerintem nagyon finom lett, jobb mint a bóti. :)
Ha jól emlékszem, három vagy négy kanál keményítőt, két nagy kanál kakaóport és három kanál cukrot (egy kevés fahéjas cukor is ment bele) kevertem el csomómentesen egy kevéske tejjel, és mikor sima volt, öntöttem még bele tejet, kb összesen fél litert. És szépen megfőztem puding sűrűségűre. Aztán dobozkába öntöttem, amiben be tudtam vinni a kórházba (na jó, kicsit vízkőcseppes, ez a dög mosogatógép miatt van, még nem tapasztaltam ki... :S ). Aztán persze a kórházban én ettem meg.

MöCö külünben már hazajöhetett, itt alszik mellettem. Kifárasztotta a városban mászkálás, még nincs teljesen jól, de talán már megmarad. Mondjuk a nagy nyögdécselés, amit produkál, nem erre utalna, de nem szabad bedőlni neki... (Tudjátok: férfi... :))) )
Azért kényeztetem, hátha jót tesz neki, most például máglyarakást kap ebédre, jobban sikerült, mint a tavalyi.

szerda, augusztus 08, 2007

Bounty torta

.
Megint bocsánat a csúnya képekért, még nem volt lehetőségem a saját gépemet megjavíttatni, úgyhogy MöCö beállításaival, az ő gépével kell fényképeznem, és nem tudom meggyőzni, hogy én máshogy találom jónak a fényképezést, mint ő. Ezért minden képem csúnya. De lesz majd még ez máshogy is... :)

Ilyen tortát MöCö anyukája sütött nekünk Ausztriában még a múltkor, és nagyon-nagyon ízlett. Pedig első ránézésre nem volt túl szimpatikus, töménynek látszott, mint amiből egy szeletet is alig tud letömni az ember a száján. Ehhez képest ez egy ultrakönnyű torta, akár az egészet meg tudnám enni egyszerre.
Tulajdonképpen MöCönek és a haverjainak szerettem volna készíteni, mert úgy volt, hogy múlt vasárnap ide jönnek hozzánk EFOTT-ot felidézni (azaz összerakni az igencsak hiányos emlékeket, amikből talán kiderült volna, hol és hogyan szedte össze a hatalmas foltjait a MöCc). De ugye közbejött a betegség, és akkor már kórházban volt. A tortát persze muszáj volt a tervek szerint szombaton elkészíteni. Éjjel 10kor álltam neki, egy óra alatt meg is sült és a krémek is készen lettek, éjfélkor pedig már ágyban voltam. Azért nem előbb kezdtem neki, mert ugye a kórházban voltam egész nap. Este kicsit fáradt voltam, előtte már majdnem összeestem, mert enni is elfelejtettem - tulajdonképpen csak a kórházban ettem, mert MöCcnek nem volt étvágya, és csak akkor evett, ha én is ettem. Egy falat ide, egy falat oda. Édeskevés volt, de észre sem vettem. Mindenesetre a fanatizmus felsőfoka, hogy ilyen állapotban is nekem még muszáj volt nekiállnom megsütni ezt a tortát, valami ellenállhatatlan belső kényszer által hajtva. És milyen jól tettem. :)


Nagyon egyszerű elkészíteni:
A tészta egy félig tojásos, félig vizes piskóta. 4 tojás sárgáját 25 dkg (én kb ennek felét tettem bele, vagy egy kicsit többet) cukorral habosra keverek, és apránként hozzáadok 1 dl hideg vizet. Amikor jó habos, hozzákeverek 15 dkg lisztet, amit egy csomag sütőporral és 4 dkg kakaóporral összekevertem előtte. Mikor már jó egynemű, óvatosan hozzákeverem a négy tojás keményre felvert fehérjéjét, és beleöntöm a tortaformába. Csak az alját szabad kivajazni-lisztezni, így egyforma magas lesz mindenhol. 165 fokon kell sütni 65 percig, mikor kész (tűpróba is kell! a biztonság kedvéért), a picit kinyitott sütőben kell pihentetni olyan 10 percig, így nem esik annyira össze.
Míg sül, megcsinálom a kétféle krémet.
A kókuszkrémhez 5 dl tejszínt habosra keverek két tasak habfixálóval (a habfixáló csomagolásán lévő leírás szerint). Elvileg kell bele 3-4 kanál porcukor, én csak épp egy kicsit tettem, vagy annyit sem, nem emlékszem pontosan. Mikor már szép habos, akkor 20 dkg kókuszreszeléket keverek bele, kész.
A csokis krémhez egy házi csokipudingot készítek. 10 kanál cukrot (szokás szerint kevesebbet tettem bele), három kanál lisztet (ebből viszont időközben többet, mert nem akart besűrűsödni, pontosabban keményítőt tettem hozzá) és négy kanál kakaóport kevés tejjel simára kevertem, majd hozzáöntöttem még tejet, összesen fél liternyit. Így főztem meg pudingnak. Ha túl sűrű lett volna, tettem volna hozzá kevés vajat, de ponthogy nem akart besűrűsödni, épp jó lett.

Mikor minden kihűlt, három szeletbe vágtam a tortát. Az alsó szintre került egy adag puding krém, a másodikra kókuszkrém, a tetejére pedig kókusz, és arra a maradék puding (szépen lefolyott a torta szélén... az egész konyha tiszta puding lett... :))) ). Megszórtam szépen kókusszal is.

Vasárnap délután kóstoltuk meg, az egyik csapattársam jött át segíteni angolozni. Nála válogatósabbat nem nagyon ismerek, mégis két szelettel megevett a tortából (és láttam rajta, hogy enne még, ha nem gondolná, hogy az már sok lesz). Aztán vittem be MöCinek is, aki akármilyen étvágytalan volt is, simán betolta az egy nagy szeletet. Aztán másnap a haverjainak is vittem be a kórházba, mert oda beszéltük meg a tortázást. :) Na jó, azért a parkba kimentünk. Még Pétráámnak is jutott. Hazafelére maradt két szelet, azt egy másik csapattársammal ettük meg a kocsiban, miután hazahozott a Hullámfürdő-hiány miatti edzéshelyettesítő röpizésből.

Tán megint kéne sütnöm, mert nekem kevés volt... és a többiek sem bánnák, azt hiszem... :)

Valamelyik gasztrós újságból származik a recept különben, csak közben már MöCö anyukája átalakította kicsit, és különben is elfelejtettem az újság címét, de ha valaki tudja...


Az előző kékes változat után akkor most egy rózsaszínes az egyébként gyönyörűséges tortámról:


Úúúú, de hosszú poszt lett... hát igen, ha az embernek tanulnia kéne, jobban megy az írás... :)

kedd, augusztus 07, 2007

Resztelt csirkemáj petrezselymes krumplival

.
Azt hiszem, ideje megírnom a tarsolyban lévő bejegyzéseket. Már annál is inkább éppen most, mert szombaton nyelvvizsgázok, és még egy betüt se tanultam. No jó, azért valamennyit, de az édeskevés. Ugye simán meg lehet tanulni Pécstől Pestig a vonatúton alapfokig angolul??? Ugye, ugye??? De most tudna bárki is tanulni, míg a barátja 42 fokos lázzal fekszik mellette, vagy aztán meg a kórházban? Szerintem nem. Én nem tudtam. Pedig két hetet szántam a tanulásra, de közbejött a betegség. Most már jobban van, elég napi egyszer bemennem a kórházba (azaz nem elég, de ezt kell szeretni).

Betegsége első napján, amikor még nem tudtuk, mi a baj, csak a magas láz és az azzal járó tünetek, mint pl. étvágytalanság volt, akkor isteni ragulevest főztem csirkemellből, sok-sok zöldséggel, daragaluskával. Sajnos, nem volt lehetőségem lefényképezni, most meg - bár nagy része még a hűtőben van - inkább ki kellene dobnom. Sajnos, pedig tényleg finom volt, csak kettőnknek rengeteg. Még meg kell tanulnom két emberre főzni.
Szóval a betegség következő napján pedig ezt a resztelt májat készítettem, nagy örömömre be is lakott melőle a MöCö rendesen. Szereti a májat ugyanis. Eddig sosem mertem csinálni, mert még sosem csináltam. :))))
De múlt hétvégén ott volt nálunk Pétráám, és anya májat vett, és együtt csináltunk Pétráával reszteltmájat, és jó sikerült. Bár az sertésmáj volt, de gondoltam, menni fog ez csirkéből is. És ment is. :)

Szépen megpucoltam a májat, miközben már a csíkokra vágott hagyma már párolódott a vajon. Amikor a hagyma szép üveges volt, és a májak megpucolásával is végeztem, rádobtam a májat a hagymára, és szép óvatosan sütöttem. Nem szabad gyorsan. Öntöttem alá egy kis vizet is, hogy legyen fincsi leve, meg borsoztam és majorannát (pontosabban az még hiányzik az itteni háztartásomból, úgyhogy oregánót, de nem volt rossz így sem) szórtam rá. Közben krumplit pároltam kevés vajjal kevés vízben. Aztán mikor kész volt a máj, akkor szórtam rá kis vegetát meg sok aprított petrezselymet, meg a krumplira is sok petrezselymet, és már tálaltam is, és megettük villámgyorsan. :)
Nem gondoltam, hogy májat is tudok készíteni, de mégis. :) Kitágul a világ lassan-lassan...

péntek, augusztus 03, 2007

VKF VII. - Balaton palacsinta

.
Igaz, a nyaralás íze a mostani VKF témája, de ezt az édességet én nyaraláskor soha nem kóstolhattam, mert születésem előtti időkből származik. A nagynéném visszaemlékezései ihlették, meg gyerekkoromban néha sütött ilyet anyukám, ha sokat nyafogtam érte. Az ő nyaruk íze - még ha nem is a nyaralásé, de legalábbis a nyári munkáé.
Arra gondoltam, hogy tőlem, mint balatoni lánytól, egy különleges palacsinta recept stílusos a VKF ezen fordulójára. Retrosüti, az úgyis nagyon menő mostanában. :)))

Olyan 30 évvel ezelőtt készítettek ilyen palacsintát az M7-es 83-as kilométerénél lévő pihenőhely étteremében. A nagyéném (Nénnya) elég sokat pincérnősködött ott, anyukám csak egy keveset, olyan 20 éves kora körül. Mindketten emlegetik azokat az időket. Főleg a nagynéném - a mai fiatalok teherbíróképességét próbálja összehasonlítani az övékével - ez persze lehetetlen, a világ azóta nagyon sokat változott. Akkoriban reggelente 10 liter kávét főztek le, ami még délelőtt elfogyott, a kamionosok mindig megálltak a kávé kedvéért, de a pincérek is fogyasztották rendesen, hiszen reggel 5-től éjfélig voltak talpon, és szinte mindenki megállt ott Pestről a Balaton felé menet. Akkor a Nénnya szerint még nem annyi vendég volt, mint most, hanem sokkal-sokkal több - és valószínűleg nem véletlenül választották azt az éttermet, és nem véletlenül volt rengeteg visszajáró. A pincéreknek nem volt megállás egész nap, enni is csak a nap végén volt idő, folyamatosan kiszolgálni, kedvesen mosolyogni, besegíteni a konyhán... Azt hiszem, ezt a mai fiatalok tényleg nem bírnák - én sem.
Most az étterem helyén nincs semmi, a szemközti oldalon az Esso kút. Legalább ez a recept maradjon meg belőle és az akkori életérzésből... :) A nagynénémnek ajánlva. :)

Nagyon egyszerű kölönben: túrós palacsinta, leöntve vaníliakrémmel és a tetején tojásfehérje galuskák, a sütőben megpirítva.
A trükkök: reszelt citromhéj a túrós töltelékbe (az különben is jó) és mazsola (már aki szereti, én nagyon).
A vaníliaöntet úgy csináltam, ahogy itt Cserkénél láttam (mert még sosem csináltam ilyet ezelőtt, ez tuti finom lett - anya aranka krémporból vagy vaníliás pudingból szokta, úgy is jó, de így azért elegánsabb).
A tojásfehérjehab galuskákhoz pedig egy csipet sóval keményre kell verni a tojásfehérjét, majd egy kevés porcukrot és annyi málnaszörpöt kell hozzákeverni óvatosan, hogy szép rózsaszín legyen. A málnaszörptől kellemesen savanykás lesz, nagyon jól esik az édes vaníliaöntet mellé.
Előmelegített sütőben kell sütni, közepes-meleg sütőben, míg szépen megpirul a hab. Olyan lesz, mint a balatoni naplemente.

(Elnézést a csúnya képért, este tudtam csak elkészíteni és fényképezni, mert MöCöt kórházba utalták, egész nap rohangáltam, és az egész heti ápolónősködés után egyébként is fáradt vagyok. De nem maradhattam le! És még jó, hogy mára amúgy is palacsintát ígértem neki, csak közbe jött, hogy bent fogták a kórházban, de legalább tudtam neki bevinni. Sajnos, ezt a változatot nem tudta megkóstolni, kénytelen leszek sütni neki, ha majd kijön a kórházból. Van miért meggyógyulni. :) Bár eddig sem panaszkodhatott, míg itthon volt, de erről majd később...)

szerda, július 25, 2007

Tarte tatin

Nos, igazából nem tudom, hogy kéne ennek kinéznie, de ilyen lett. És nagyon-nagyon finom! A recept Szindbádéktól van, már nagyon rég kinéztem, csak nem volt miben megsütnöm. Most meg van almánk rengeteg, és az intersparban vettem egy sütőedény készletet, van benne kapcsos tortaforma, meg kenyérfora, meg gyümölcstorta forma, meg három ilyen kistányér méretű forma, no mikor ezeket megláttam, tudtam, hogy megvan a tarte tatin formám. :D Ráadásul az egész olyan 3000 Ftba került kb. Teflonos. Nem mertem megvenni, mert gyanúsan olcsónak tűnt, de ismerősök azt mondták, nekik van, és teljesen jó, úgyhogy rögtön megvettem.
És kipróbáltam.

A torta tésztája nagyon egyszerű: 20 dkg vaj, 10 dkg liszt, egy tojás, két kanál cukor gyorsan összegyúrva, hűtőbe bedobva. Én másnap folytattam, sajnos a lelolvasztatatlan hűtőnek hála szegény tészta kicsit megfagyott, meg kellett várni, míg kiolvad. :D
Addig almát szeleteltem (héjastul, mert miért ne). Aztán a kis tortaformáimban a kerámialapon cukrot karamellizáltam, és rádobáltam az almát, hogy egy rétegben legyen. Arra rá a formára nyújtott tésztalapokat, és be a sütőbe.
Kb 20 percig 200 fokon, aztán még míg megpirult szépen 160 fokon sütöttem.
Nagyon finom, ahogy megkaramellizálódik az alma. Kicsit mondjuk édes, de ez nem nagy baj. :)
Különben hidegen és másnap is finom, összehajtva is, mert az egyik úgy utazott velem haza.
A MöCö meg nem ismerte fel a megkaramellizálódott almát. :)))



hétfő, július 23, 2007

Mozart Kugel Knödel - osztrák túrógombóc

.

Két hete hétvégén Ausztriában voltunk MöCö anyukájáéknál. Ő készített nekünk ilyen túrógombócot. Egész más, mint a magyar túrógombóc - búzadara nincs, viszont liszt van benne. Mégis más, mint Mammáé - pedig az is osztrák. Úgy látszik, sok fajtája van.
Ez viszont nem habkönnyű, inkább a krumpligombóchoz hasonlít az állaga, és nagyon laktató. Mindenfélétlehet bele tenni, bármilyen gyümölcsöt - vagy Mozart golyót is - ha már Ausztria... ;)

Pofon egyszerű elkészíteni:
Egy csomag túróhoz (25 dkg, az a téglalap csomagolású!) kell 20 dkg liszt, 10 deka vaj, egy tojás (csipet só sosem árt - csak én mindig mindenből kifelejtem) - ezt jól összedolgozni. Azaz igazából osztrák túró kéne, ami kicsit krémesebb, mint a miénk, így talán egy kicsi tejföl nem árt bele. Mondjuk én végül mégsem tettem, csak terveztem, de nem hiányzott. Másrészt több liszt került bele, hogy kicsit keményebb legyen a tészta, mert a Mozart golyó könnyen kifolyhat belőle (normál esetben bőven elég a 20 kdg liszt, úgy tényleg könnyebb tészta lesz). Ha csak gyümölccsel készül, akkor nem kell keményebbre. Összegyúrás után legalább fél órát kell pihennie a hűtőben, de nem árt neki, ha többet van bent. Utána már csak a gombócokat kell elkészíteni, és forró vízben kifőzni. Végül vajas pirított zsemlemorzsában meghempergetni. Porcukros tejföllel tálalni. Befalni. Nyamm...

MöCö húgának készült az én változatom, ugyanis ő is jött volna velünk Ausztriába. Végig is zötyögte az utat a határig velünk busszal, oda jött anyukájuk, mentünk volna át. Csakhogy kivételesen ellenőrizték az útleveleket, és pár nappal azelőtt járt le a személyije. Nem engedték át, kénytelen volt hazamenni az utolsó vonattal... :(
Nagyon el volt keseredve, és így legalább egy kicsit ő is kaphatott ízelítőt a rengeteg kajából, amit kaptunk. Ha már a többi élményt nem élhette át velünk... :(


Ez itt MöCö anyukájának gombóca, épp egy szilvás.





Megjegyzés: hangulatól függően a szilvás finomabb is lehet, mint a csokis. :)
Bár azt is hozzátenném, hogy a Mozart golyó ebben a formában finomabb, mint eredetiben. ;)

Update: kicsit módosítottam a bejegyzésen, K kudarca után. :(
Nagyon sajnálom az esetet, talán számítanom kéne ezen túl arra, hogy mások meg szeretnék főzni, amit én ide írok, és talán pontos mennyiségeket kell megadni. Ez néha igen nehéz, mert nem mérek, de igyekezni fogok.
És bocsánat az eddigi pontatlanságokért. :(


Almás palacsinta

.
Rengeteg almánk van a nyárialma fán. Tavaly is sok volt. Ilyenkor általában rengeteg almáspite töltelék kerül a fagyasztóba télire (sok alma lereszel, kevés cukor bele, sok fahéj, mazsola, kicsit párol, kihűt). Az öcsém viszont már rá sem bír nézni az almáspitére - mi anyával még bármikor. :) Ebben a melegben persze nem kapcsoljuk be ezért a sütőt. Úgyhogy az alma nagy része ismerősöknél landol - csak nem mindig találunk annyi ismerőst, amennyi alma van.

Két hete vasárnap azonban a vízihokisok levittek Pécsre kocsival, úgyhogy Andor és Kazi sem úszta meg egy-egy hatalmas szatyor alma nélkül, és MöCömnek is tudtam vinni.

MöCönek sütöttem az almás palacsintát is, mert valamit csak kell kezdeni a sok gyümölccsel. És tudott magával vinni melóba is.

Nagyon egyszerű kölönben:
Sima palacsintatésztát készítek, csak kicsit sűrűbbre, és belereszelek sok-sok almát (héjastul, mert lusta voltam hámozni), és kisütöm. Kicsit vastagabb lesz, mint a sima palacsinta, úgyhogy feltekerni nem lehet, csak összehajtani. Fahéjas cukor van benne.

szerda, július 18, 2007

Elmaradásaim

Kicsit elhanyagoltnak tűnik ez a blogocska, de azért nem egészen. Csak ugye a fényképezőgép hiánya megvisel, és különben meg minden mással foglalkozok. Rám igaz szokott lenni az él vagy blogol kettőssége - és mostanában éppen a valósággal foglalkoztam, épp itt az ideje. Úgyhogy nem is bánom.

Node azért a végtelenségig csak nem lustálkodok blogilag még nyáron sem, főleg mert kördéstartozásaim vannak. Igaz, a hógolyók már rég elolvadtak, és ebben a nagy melegben még talán egy lavina sem lenne elegendő (bár meg kell mondjam, még ha ezzel egyedül is állok, én így nem érzem magam olyan rosszul, mert legalább nem fázok, az sokkal rosszabb...).

Hmmm... az előbbieket vagy négy napja írtam. Valahogy nem jutottam tovább. És az a gyanúm, hogy most sem garantált, hogy még ma befejezem. Vagy igyekezhetnék gyorsan letudni?

A lényeg a két hógolyó (vagy tócsa, azaz már az is rég elpárolgott, ezirányú kötelességeit is ezer éve letudta mindenki, csak én voltam lusta...). Az egyiket Ritától kaptam, és a felesleges/ritkán használt konyhai eszközökről érdeklődik. A másikat Kismacstól, a gesztrobűnök bevallására ösztönöz. Ez utóbbi különben is kötelező nekem, hiszen a T3v-vel közös vásárlásunk indította el az egészet - pontosabban T3v titkolózása a reszelt parmezánt illetően.

Talán épp ezért illene is erre válaszolni elsőre (és én béna, nemtudom mire kattintottam, de publiálta ezt a bejegyzést, tehát be is kell fejeznem...).

Hogy a gasztrociki kategóriára válaszolni tudjak, jó volna tudnom, hogy mi is számít cikinek. Én nem azt tartanám annak, hogy milyen gagyi alapanyagokból főzök - mert hiszen örülök, hogy egyáltalán ilyesmire van pénzem, nemhogy extra dolgokra. Majd egyszer talán, ha lesz állásom és több pénzem. Végüs is azt sem tartanám tragédiának, ha csak majd nyugdíjas koromban - addig is van miről álmodozni.
Különben a plusos reszelt parmezánt én is megvettem, és nagyon finom. Máskor is jön majd velem, sőt itthonra is, anya már kérte, hogy hozzak. :)
Amire büszke vagyok, azok a saját kertünkben termett zölségek és gyümölcsök - bár anyukám érdemei. De majd ha egyszer nekem is lesz kertem... :) Most csak a kakukkfű, a citromfű, a borsikafű, a menta és pár napja az oregánó az, ami az enyém.
A legcikibb, hogy eddig ha valamire reszelt sajt kellett, az sima trappista volt. Esetleg valamilyen füstölt sajt (a karavánt nagyon utálom, az soha, mert nagyon száraz). Nagyritkán kecske- vagy juhsajt, de az már a gasztrománia és esetleg valakitől ajándékba kaptuk, vagy valamiért megjutalmaztam magam.
Mi is lehet még ciki? Talán, hogy mennyi mindent nem főztem még - pl. rendes pörköltöt még soha. Meg alaplevet sem, semmilyet. Meg nagyon sok minden alap dolgot nem, olyannyira, hogy nem is tudom, mi az alap dolog :).
Az is ciki lehet, hogy utálom a majonézt, a kechup-ot és mindent ezekkel - a mustárt viszont szeretem, és csak a mustár kedvéért szoktam virslit enni.
Viszont amire büszke vagyok, hogy nem szoktam porokból főzni. Pedig anyukám szokott venni mondjuk milánói alapport, vagy mi a szöszt, és abból készíti - de én erre nem vagyok hajlandó, főleg ha a paradicsom is friss a kertben; még nem találkoztam olyan porral, amit gyorsabb lett volna elkészíteni, mint ha frissen csinálok mindent (na jó, kicsit macerásabb azért... de megéri).
Biztos van még nagyon sok ilyen, de nem jut eszembe ebben a melegben semmi...


Akkor most a felesleges eszközök:
Még apukám betegségekor vettünk gyümölcscentrifugát - szinte sose használtuk. Van még víztisztító berendezésünk is, ugyanilyen történettel. Van egy-két süteményforma is, amit nagyon ritkán használunk (kuglóf forma, kosárkák - persze időnként előkerülnek). Van két fritőzünk, az egyiket épp megvették gyerekkoromban a szüleim, és a következő héten nyertek egyet valami céges bulin - egy darabig használtuk az egyiket, de nem volt túl nagy sikere. Nekem tuti nem lesz, ha nagy leszek, mert felesleges és különben sem vagyok oda a rántott dolgokért (kivéve a rántott padlizsán, de azért nagyon :) ). Ha jól emlékszem, gyerekkoromban beszereztünk egy elektromos kenyérszeletelő kést is, mert a nagynénémnek volt, és mindig használta, és nekünk is kellett. Azóta sem használjuk - ha még megvan egyáltalán.
Egyelőre ennyi jut eszembe, a nem használt dolgok a spájzban vannak lent, és oda most nem tudok benézni, mert vendégek vannak.
Hopp, most, hogy belegondoltam, a spájzban nagy helyet voglal egy hatalmas savanyító kerámia edény. Apukámnak voltak néha nagy mániái, mint hogy itthon csináljunk savanyúságokat, és akkor egy-két évig próbáltkozott ilyesmivel anyukám kevésbé lelkes segédletével, aztán megunta mindig.
Nagyszülői örökség jutott még eszembe: egy öntöttvas ostyasütő, amivel maceszt - vagy mi annak a sajtos ostyának a neve - lehet készíteni. Apa nagyon szerette, téli estéken filmnézéshez néha csináltunk, mi gyerekként pedig imádtunk gombócolni. Anyukám persze nem szerette, mert az egész lakás büdös lett, és úgyis neki kellett takarítani és elmosogatni. Mert ha kész lettünk, akkor már kezdődött is a film - anya mániája pedig, hogy rögtön el kell mosogatni, míg rá nem szárad a tálakra a kosz. Így maradt le sok közös kirándulásról, szobati gombászásról, stb. - merthogy ebéd után mosogatni kell. No ez az, amit én szeretnék elfelejteni! A mosogatnivaló ráér, megvár.



Persze MöCö-nél minden sokkal egyszerűbb, miután beszerelte a mosogatógépet. (Csak e tett jelentőségét szeretném hangsúlyozni: az egész családja már egy éve kérlelte, könyörgött neki, hogy szerelje már meg a használtan kapott készüléket - eredménytelenül. Mire jöttem én, folyton főztem és mosogattam, és ígérte, beszereli. Én meg mondtam, hogy felesleges, elmosogatok én. De nem győzködhettem túl hatékonyan, mert egyből beszerelte. Megszerelte még a porszívót, a kerámia főzőlapot és a tv-t is. Mindegyikért egy éve könyörgött neki a családja - én pedig egy szót sem szóltam, és mégis...
És életem legnagyobb dícsérete egy ebéd után: te egy igazán jó háziasszonynak való alapanyag vagy. :)))))) )

csütörtök, július 05, 2007

Térzene Fesztivál!!! :)))

.
Kaptam két kördést is, de épp nincs időm megválaszolni, mert Térzene Fesztivál van. Kicsit későn szólok, mert a megnyitó koncert, amin mi is felléptünk a zenekarral, tegnap este volt. De úgyis rossz idő volt, zuhogott ez eső, úgyhogy a közösségi házban voltunk - nem kicsit tele volt a nézőtér... :)))
És minket amúgy is minden szerda este 8-kor meghallgathatnak a kíváncsiak... ;)

A legfontosabb, hogy sok szeretettel várunk mindenkit! Rengeteg programmal kicsiknek és nagyoknak.


Partizánakcióm:
Arra gondoltam, hogy itt-és-most meghívnám a gasztrobloggereket egy szombati bográcsos főzőversenyre (Balatoni Hal- és Vadételek Főzőversenye). Tudom, nagyon későn szólok, de hátha valaki ráér. Épp tegnap mondta Edit (zeneiskola igazgatónője), hogy talán három nevező van eddig (bizonyos okokból, de hát mindenhol vannak szervezési nehézségek... :) ). Úgyhogy szerintem nagyon örülnének még pár bográcsnak. Az éhes szájak meg annál is jobban, nevezni ugyanis mindenki lusta, de a kóstoláson ott fognak tolongani... :)

(A szállást meg tudom szervezni - ésszerű keretek között, mondjuk nálunk pár személy elfér, úgyis kiadnánk a házat, de nincs senki épp - , ha valakit ez tartana vissza...)

csütörtök, június 28, 2007

t3v currys vöröslence levese

.
Tegnap megfőztem t3v currys vöröslencse levesét, amit a múltkor kommentben ajánlott az új fűszereim (jelen esetben a gyömbér) kipróbálásához. Nagyon-nagyon finom!

Mostanában viszont ez az egyetlen jó, ami történt velem. Hazajöttem, kapcsolom be a gépemet - nem indul. Úgyhogy sem fényképezőgépem, se számítógépem, épp attól rettegek, vajon a telefonom mikor mond fel nekem...
VKF-ből kimaradok. Holnap grillezünk - arról sem lesz bejegyzés. A héten térzenefesztivál - arról sem, képek sem lesznek.
Fenébe, hogy már megint semmi sem jön össsze!!! Meddig tart még ez, mondja meg valaki...
:(((((

(közben még a laptop aksija is lemerült, ha nem lettem volna még biztos abban, hogy ma minden rossz... nagyon elegem van abból, hogy folyton nyafogok - bocs mindenkitől... nem értem én ezt...)

szerda, június 27, 2007

Cseresznye gratin

Tegnap t3v-vel vásárolgattunk kicsit - a nap nagyon jól indult.
Voltunk a Plusban, ahol valami titkosat, de finomat vettünk (én sem árulom el, mit, bár örülök, hogy legalább ilyen formában be tudtam szerezni, még ha nem is vagyok így igazán "menő" gasztrosznob szinten... sebaj - eddig sem voltam :) ). Fagyiztunk is, és a vaníliában igazi pöttyök voltak.
Aztán megtámadtuk a Herbaházat, és én vettek sok-sok mindent, amire már rég fájt a fogam. T3vnek köszönhetően 5%-al olcsóbban. :)))
Úgy gondoltam - én naiv - , hogy a Herbaházban, ami ugye diszkont, vagymi, minden olcsóbb lesz, mint máshol. Hát nem, úgyhogy még mehettem az Árkádba barnacukorért és olivaolajért, és ott még Worchester szósz is volt.
Aztán mentem MöCö elé, mert kettőkor végzett a melóval.
Hazaértünk, persze MöCc egyből kidőlt a fáradtságtól, én meg hihetetlen boldogan a pocakjára pakoltam az új kincseimet (nem volt ereje tiltakozni :))) ), és szaladtam a fényképezőgépemért, hogy megörökítsem a horkoló csendéletet (na jó, nem is horkol...). :)))

Eddig volt happy a történet.
Mert a gépem nem működött... Én nagyon-nagyon elkeseredtem, még sírtam is vagy fél órán keresztül (valójában több volt...). Utána is szomorú voltam egész este. Nagyon-nagyon. Mert mi lesz az én blogommal képek nélkül???? Az oké, hogy a MöCö gépével is tudok fotózni, de hát az nem olyan, és nem is vagyok mindig itt, meg hát az én gépem, a legszebb, legjobb, leg-leg-leg... :(((

MöCö bezzeg totál nyugodtan aludt. Én meg mérges voltam, hiába mondta, hogy nyugi, a világ nem dől össze - meg hát annyira nem is nyugtatott. És a világ összedőlt, igenis.
Még edzésre sem volt kedvem elmenni, meg semmihezsem.

Persze csak nem maradhattam így, és egyetlen gyógymód van: valami édeset sütni. Volt itthon cseresznye. Meg a gyömbérem, amit ki akartam próbálni, és gondoltam, illik a cseresznyéhez is. Aztán rákerestem az őrölt gyömbérre, és Mammánál találtam mangó gratint, és reméltem, jó lesz cseresznyéből is.
Persze tej se volt itthon, de akkor már nem érdekelt, jó lesz az joghurtból is, max nem esszük meg, ha nem jó, a lényeg, hogy csinálhassak valamit.

A megmosott, kimagozott meggyet tálba tettem. Kb két deci joghurtot egy kanál barnacukorral és fél vaníliarúddal melegítettem (tudtam, hogy ki fog csapódni, de nem érdekelt). Három tojást szétválasztottam, a fehérjét kevés cukorral kemény habbá vertem. A sárgáját simára kevertem, és egy kanál lisztet kevertem bele, és ezt hozzáadtam a joghurthoz, és megvártam, míg sűrűsödik. Közben tettem hozzá egy kevés őrölt gyömbért is. Aztán vártam, míg kicsit hűl, és akkor hozzákevertem a kemény fehérjehabot, és az egészet ráöntöttem a cseresznyére, és betettem a sütőbe. Addig sült, míg szép piros nem lett a teteje.

Erre már a MöCö is felébredt, és ettünk is belőle (már nem a MöCöből, hanem a gratinból), bár azért annyira nem volt szerintem finom. Kicsit sok lett benne a gyömbér, majd legközelebb óvatosabban bánok vele. Más baja nem volt, végül is a joghurt kicsapódása miatt olyan túrószerű lett - az meg nem is rossz tulajdonképpen.

A szomorúságom is javult kicsit.

Főleg mert aztán a MöCö leült a gép elé, és utánanézett a neten a gyanújának: a Canon S1 IS-eknek szériahibája, hogy nagy melegben valami forrasztás elszáll benne, és nem jelenik meg a kép a kijelzőn. Mivel ez szériahiba, a gyártó a garancia lejárta után is ingyenesen megjavítja. Most már csak valahogy fel kell juttatnom a gépet pesti szervízbe, és kibekkelnem azt az időt, míg nélküle kell élnem.

Ha pár órával előbb elmondja ezt a gyanúját, nem bőgök órákat, nem vagyok szomorú, és nem vagyok mérges a birkatürelmére. Így végignézhette a hisztimet (na jó, elaludt...). Nem értem én a férfiakat...

A kép az ő gépével készült, látszik is rajta, nem olyan szép... :(
Majd valamikor megint szép képek lesznek itt, addig meg örülök annak, hogy egyáltalán lesznek...