szombat, május 31, 2008

Némi kritika

Sosem gondoltam volna, hogy majd kritikát írok, olyannyira távol áll tőlem minden negativizmus. Most mégis fel vagyok háborodva - és őszintén szólva lelkiismeretfurdalásom is van amiatt, ami történt - pedig aligha kéne.
Anya diplomaosztóján voltunk Kaposváron, kint az egyetemen. 11 után lett vége valamivel, nekem délben indult a buszom Pécsre, anyának 20 perccel később haza. Taxival mentünk a buszpályaudvarra, olyan fél körül értünk oda. Miután egész nap nem ettünk és ittunk semmit (az egyetemen az automata nem vette be a pénzt, így még egy ásványvizet sem tudtunk venni és reggel háromnegyed hétkor indultunk el), szerettünk volna gyorsan enni egy fagyit vagy legalább inni egy kávét újabb két óra buszozás előtt. Már régóta kinéztem a kávézót a buszpályaudvar mellett, egy lépcsőn kell felmászni oda és rálátni az állomásra. (Kupola kávézó, ha jól emlékszem) Alatta egy CBA van. Gondoltuk, akkor beülünk egy kávéra esetleg fagyira, épp lesz időnk elfogyasztani, míg jön a busz.
Néztem az időt, 11.35-kor értünk oda. A nagy teraszon egyetlen nagydarab férfi ült egy asztalnál (gondolom, a főnök, de nem biztos, mindenesetre nagyon otthon érezte magát, hangosan telefonált talán olaszul). A bejárat mellett egy félig kicsomagolt fagyis pult. Gondoltuk, jó helyen vagyunk.
Kicsit bizonytalanabbul mentünk a terasz közepére, mert nem köszönt nekünk senki. Egy srác mosott fel éppen bent, és ugyan ránk nézett, de nem zavartuk nagyon. Pár perc múlva jött egy fiatal pincérnő - akkor mi már eléggé zavarban voltunk a várakozás miatt. Megkérdezte, mit kérünk (se itallap se semmi). Anya bátortalanul mondta, hogy fagyiznánk, ha van. Mondta, hogy nincs fagyi, de esetleg van csoki meg vanília, tud készíteni banán szplitet vagy jeges kávét. A jeges kávé mellett döntöttünk. Ekkor volt 11. 38.
A pincérnő bement, mi várakoztunk. Megbeszéltük, hogy pont elég az idő a jegeskávézásra, ha nekem esetleg korábban jön a buszom, akkor anya ottmarad, nyugodtan megissza az övét, hiszen ráér. (Ha 45-re hozta volna, 10 perc alatt megeszem, a busznál vagyok 2 perc alatt - tökéletes.)
Közben észrevettük, hogy a pincérnő nekiéállt telefonálni, aztán beszélgetett még a bent takarító sráccal, majd megivott egy üdítőt. Közben az idő csak telt. Lehet, hogy csinálta a rendelésünket is, de ezt nem láttuk. Próbáltam anyát türtőztetni, hogy ráérünk, gyorsan leérek a buszhoz, nem lesz gond - de ahogy befelé néztünk, egyáltalán semmi jelét nem vettük, hogy készül a kávénk. 48-kor láttam beállni a buszomat a helyére, és akkor Anyával fogtuk magunkat, és felálltunk. Anya elindult kifelé, én még beszóltam a kávézóba a lánynak, hogy bocsánat, de ennyit nem tudunk várni. Elég értetlenül nézett, mondott is valamit, mellette állt a srác is. Én nagyon sajnálom őket, de úgy gondolom, 10 perc alatt simán kihozhatta volna a jegeskávénkat. Nem kellett volna helyette telefonálni, és talán fontosabb, hogy a vendéget kiszolgálják, mint hogy ők üdítőzzenek. Tudom milyen, egy nyarat én is végigdolgoztam pult mögött, de ha meghaltam is éhen vagy szomjan, amíg a rendelés kész nem volt, addig másra nem is gondoltam.
Most mondjam én is azt, hogy ezért tart itt ez az ország?! Eléggé utálom ezt a frázist, de talán tényleg így van. Mi igen ritkán engedjük meg magunknak, hogy beüljünk valahová, mert nekünk ez drága. Anya diplomaosztója alkalmából kivételt tettünk - és ilyen semmibe vevéssel találkoztunk. Sajnálom a felszolgáló lányt, én érzem magam kellemetlenül - de úgy gondolom, a vendéglátó helyek azért vannak, hogy a vendég kényelmét szolgálják. És ha már a buszpályaudvar mellett vannak, akkor fel lehetnének készülve arra, hogy vannak, akik a kényelmes várakozás lehetőségét kihasználva beülnek hozzájuk. Ilyenkor azonban fontos az idő - még akkor is, ha egyébként a kávézás egy nyugis dolog. Nagyon jó kis hely lehetne, kellemes bútorokkal, napernyővel. Épp olyan hely, ahol az ember szívesen vár a buszra. Várna...

Szóval otthagytuk őket, beszaladtunk az alattuk lévő CBA-ba, gyorsan vettünk egy ásványvizet,(anyának), egy joghurtitalt (nekem), egy kiló kenyeret (ha már ott voltunk - otthonra az öcsémnek), és két jégkrémet. És csodák csodája, volt még arra is időnk, hogy a jégkrémet a buszig megegyük.

De ez az egész azért nagyon bosszantó. És még annál is szomorúbb. És a legrosszabb, hogy tényleg nagyon kellemetlenül érzem magam - még akkor is, ha tudom, hogy nem én vagyok a hibás. Nem hinném, hogy egy jegeskávé elkészítése negyed órába telhet, főleg hogy rajtunk kívül nem volt más vendég.
Bocs a kritikáért, de egy szép napot tett majdnem tönkre - sőt tényleg, azóta is rosszul érzem magam.

csütörtök, május 29, 2008

Rózsaszörp

.
Anánál olvastam tavaly a rózsaszörpről és azóta álmodoztam róla. No meg győzködtem magam, hogy a mi futórózsáinkból is jó lesz. Hiszen az illata számít, az meg hatalmas és finom - csaknem lesz belőle rossz a szörp. Persze túl bátor nem voltam, csak fél adagot mertem készíteni - de így utólag tudom, csinálhattam volna egészet is, mert jó lett. Bár legközelebb több citromhéjat teszek hozzá.

Fél adaghoz 15 deka szirmot gyűjtöttem. Vegyesen pirosat és rózsaszínt, mert a rózsaszínnek volt jobb illata, de ugye a pirosnak meg a színe kell. Tényleg nagyon sok 15 deka szirom!
Egy liter vízzel feltettem főni a megmosott szirmokat és lassú tűzön kifehéredésig főztem. Utána átszűrtem. Pont négy bögrényi lett (azaz egy liter :) ), úgyhogy két bögre cukrot adtam hozzá Ana utasításainak megfelelően és egy fél citrom vékonyan levágott héját. Így főztem, míg elolvadt a cukor, majd kivettem a citromhéjakat és szaliciles vízzel kiöblített üvegekbe töltöttem. Három ilyen theodorás üvegnyi lett, meg még kb egy deci.
Utána száraz dunsztba tettem és megvártam, míg kihűlt.
MöCikém szerint virágoskert íze van. :)


Egy méhcsalád a körtefánkon

.



Tegnap munkából hazaérve az eper és anya felé vettem az irányt, mikor a körtefa mellett nagy döngicsélésre figyeltem fel. Hopp, egy kupac méh! :)
Állítólag az öcsém vette észre és mondta anyának: "Egy csomó méh van a körtefán. De ne ijedj meg!" - ezzel kb. rekordot döntött az egy nap kimondott szavak számában. (Na jó, mostanában egész közlékeny, megtudtuk azt is, hogy leállamvizsgázott. Vagy valami ilyesmi.)
Tegnap este lefekvés után nyitva volt a tetőablakom, behallatszott hozzám a döngicsélés, arra aludtam el. Ma már nem lesz ilyen altatóm.

Anya munkatársa a Bá (Laci bá, csak anya által rövidítve) méhészkedik, úgyhogy nem volt kérdés, mi lesz a dönögőkkel. Még tegnap megígérte, hogy ma reggel megnézi őket. Szerencse, hogy korábban mentem dolgozni, így "a la natúr", doboz nélkül is le tudtam fotózni őket.
Fél óra múlva már ott volt a csapda: egy méhkaptár, benne léppel.
Mint megtudtam, a méhek tavasszal kirajzanak és megfelelő lakhelyet keresnek maguknak. Vannak felderítők, akik körülnéznek a környéken és kitalálják, hova menjenek. A sok méh pedig mindig oda megy, ahol a királynő van - a feromonok után.
A mi körtefánk csak ideiglenes szállás lett volna, mert nem nyújt elegendő védelmet. Pár napon belül találtak volna valamit, mondjuk egy kéményt vagy hasonlót, ahova beköltözhettek volna. Persze, sok esélyük nincs a túlélésre így magukban - télen nagy valószínűséggel elpusztultak volna. Szükségük van az emberre, kaptárakra és téli táplálékra. Most jó helyre kerülnek. :)




Ma estére beköltöztek a lépes kaptárba - úgy látszik, tetszett nekik. Itt persze nem maradhatnak, a Bá elvitte őket a méheihez.
Nappal aktívak, sok kirepül mézet gyűjteni, a felderítők helyet keresnek stb., szóval meg kellett várni, hogy kicsit hűljön az idő és a legtöbb bemenjen a kaptárba. Sajnos már nincs túl hideg, és nem várhattunk a végtelenségig, mert még az új helyükre is kell vinni ma őket, úgyhogy így lettek leszedve. Szóval Bá felmászott a fára, leoldozta a kaptárt és leadta nekünk. Anya szegény elég szerencsétlenül fogta meg a feje felett, és belement a hajába egy méhecske. Megcsípte. Aztán meg belegabalyodott a hajába és én sem tudtam kiszedni. Főleg mert anya azt sem tudta kinyögni, hogy már megcsípte-e vagy még nem, én meg féltem. Úgyhogy mit volt mit tenni, anya fején papuccsal leütöttem a méhecskét. Utána szegény anya eléggé elcsendesedett... (Nem, őt nem ütöttem le, csak fájt neki. Nem az ütés, a csípés.) Igazából elég mókás volt, de azért nagyon sajnálom, mert tényleg fájt neki nagyon. Jobban, mint ha a karján csípte volna meg. - legalábbis ez volt a szubjektív tapasztalata. Bá szerint pedig ez sokkal jobb, mint ha az arcán csípte volna meg. Szerintem meg egyész jól jártunk, hogy ennyi méh között egyetlen csípéssel megúsztuk.
Miután lekerültek a földre, gyorsan leterítettük a kaptárt egy régi párnahuzattal és már robogtak is új lakhelyükre. Szerintem már ott vannak, remélem, tetszik nekik. :)




Sajnos, akik kimaradtak, azok nagy valószínűséggel el fognak pusztulni. :(
A család nélkül sokáig nem élnek. Szerencsére sok nem maradt itt, olyan 20-30 darab talán. Ha szerencséjük van, találnak a közelben egy másik családot, akik talán befogadják őket.
Sajnos erre kicsi az esély, mert a környékben nincs méhész. Az is nagy rejtély, hogy honnan kerültek ide. Még 10-15 évvel ezelőtt előttünk lent az erdőben volt egy bácsinak 4 kaptár méhe, de már régesrég nincsenek itt, hanem helyette lakópark épült. Úgyhogy nem tudom, mi lesz velük, de én azért nagyon szorítok nekik.
Bá mikor elment, megkérdezte, szeretnék-e méhészkedni, mert akkor ez az én családom lesz. :) Én meg hát persze! :) Mondjuk nem hinném, hogy nagy dolog lenne ebből, mindenesetre az én családom, majd meglátogatom őket. Különben is akartam menni segíteni pörgetni, mert most lett vége az akác szezonnak, de sajnos lemaradtam róla. :( Pedig most kedden pörgették, de hétfőn is lehetett volna, és akkor épp ráértem. Nade majd legközelebb!!! :)
Lesz még folytatása a méhészkedésnek - nagyon remélem!

hétfő, május 26, 2008

Epres cseresznyés túrós joghurtos öööö... izé... :) legyen terrin :)

.
Nem jut eszembe, minek is kéne ezt nevezni. Mégsem túrótorta, mert nem tortaformában készült. Nem süti, mert nincs tésztája. De akkor mi?! No, mindegy.
A lényeg, hogy MöCikém itt volt nálunk hétvégén, mert nyafogtam, hogy nem akarok Pécsre menni, mert ott nincs kert, és itthon meg van rengeteg eper meg cseresznye. És ilyen rettenetesen nagy áldozatot hozott. Cserébe kapott finomságokat. Mondjuk nem annyit, mintha anya is itthon lett volna (ő ugyanis elment Hévízre egy rokonunkkal áztatni magát - az államvizsgája után meg is érdemelte).
Azt vettem észre, hogy MöCöbe elég nehéz csak úgy magában beleerőltetni a gyömülcsöket, viszont kéne nagyon, mert egészséges. Bár lehet, hogy az ő szervezetének már mindegy annyi vacak után, amit képes megenni hétközben - de azért nem adom fel, és reménykedek, hogy használ, valamint hogy egyszercsak rájön, hogy a szervezetének a jelzése, miszerint folyamatosan édes tésztákat kell ennie, valójában nem is igazi jelzés, csupán egy kisördög mesterkedése. És akkor utána csak egészséges kajákat fog megkívánni. Nehéz vele, no. De ez azért az "ilyet máskor is csinálhatsz" kategóriába került, ami jó, mert nyers gyümölcsök vannak benne, és az egészséges.

Fél kiló túrót, két kis doboz joghurtot, cukrot, mézet (nem tudom mennyit, kóstolásra - de nem túl sokat) jól összekevertem simára. Közben egy deci langyos tejben feloldottam három kanál zselatinport és kicsit felforrósítottam. Ezt beleöntöttem a túrós kavarcba, jól összekevertem. Ment még bele sok eper és cseresznye. EGy őzgerinc formát kibéleltem folpack-kal, próbáltam bele díszítésnek eper és cseresznye szemeket tenni, meg citromfüvet, óvatosan ráöntöttem a túrós gyümölcsöt és ment a hűtőbe hűlni. Elmentünk bodzát szedni az erdőbe szörphöz, és mide visszaértünk, jó is lett, és finom. :)

Nem tudok egy konkrét linket mutatni, ahonnan a recept származik, rákerestem a túrótortára, és aztán ez lett belőle. Más receptek tejszínt is írtak hozzá, de az nem volt itthon, úgyhogy több joghurtot tettem. Bár lehetett volna még több is akár. Ilyesmit még sokat készítek a nyáron többféle variációban, az tuti.


szerda, május 21, 2008

Megöltem egy kis rozsdafarkút :(

Szaladtam le a lépcsőn eperért a kertbe, és ráléptem. :(
Leesett, picit még csiporgott, aztán kettőt verdesett és úgy maradt.
Még mindig tisztára remegek. Borzasztó élmény. :S
Nem tudtam, mit csináljak, úgyhogy felrohantam a szobámba, megfogtam a macskát (az ágyamban aludt épp), levittem és odaadtam neki a madárkát. Kicsit nézett szegény Frici bambán, mert még félig aludt, aztán tollastul-mindenestül felfalta.
A felénél tartott, mikor a madármama megérkezett, próbált odarepülni a Fricihez. Aztán kb. fél méterről végignézte, ahogy a macska felfalja a nemrég még repülni tanuló kicsinyét. Több percig repdesett szegény fel-alá és keservesen sírt. Próbáltam neki megmagyarázni, hogy én voltam, és hogy bocs, de akkor már én is sírtam.


A jóllakott és elégedett Frigyes:



A madármama a szomszéd ház tetején:


A madármama most is itt van az ablakom alatt, és szemrehányóan néz rám, mialatt gépelek.
De legalább ennyi emlék marad a fiókája után.


Vagy lehet, hogy ez egy testvér, olyan pici.

Teljesen kiborultam. Megöltem egy kismadarat. :(

vasárnap, május 18, 2008

Spárgás újkrumpli

.
Ma bringázni voltunk, MöCi nagymamájához tekertünk el 30 km-re. Persze igazi falusi ebéddel várt minket: leves (volt benne lába a tyúknak, imádom :))) ), töltött paprika (MöCim egyik kedvence) és rántotthús és -máj. Meg süti is. Rettentően bezabáltunk. És utána még haza is kellett tekerni.
Hazaérve MöCim persze éhes volt, részemről még mindig tele a hasam (most is :) ), de a parancs az parancs. Persze amit hoztunk (mert hoztunk, ki gondolta, hogy egy nagymama nem pakolja tele a hátizsákunkat?!) az nem jó, neki friss kell. Húsról persze szó sem lehet, abból már rengeteget ettünk ott. Így ez lett. Ha a krumplipucolást leszámítjuk, egész gyorsan kész. Mondjuk nem is nagyon kellett pucolni a krumplit, na mindegy...

Egy nagy darabka vajra dobtam a megpucolt, kb azonos darabokra vágott krumplit (nagyrészük olyan kicsi volt, hogy nem vágtam ketté sem) és elkezdtem sütni. Közben egy új vöröshagymát felaprítottam, meg a szárát is és ment a hagymához. Aztán megtisztítottam a spárgát is, felvágtam, a szárak mentek a krumplihoz. Sóztam, borsot őröltem rá. Pár ág friss kakukkfüvet is hozzádobtam, meg belenyomtam egy nagy gerezd fokhagymát, kicsit később hozzáadtam a spárgafejeket. Végül rengeteg petrezselymet aprítottam és forgattam az egészhez és kész is volt (hatalmas csokorral hoztunk, a nagymama kertje teljesen tele van petrezselyemmel, még a virágoskertben is).
Így magában ettük, de szerintem köretnek is jó (ha nem zabálta korábban tele magát az ember). És rájöttem, hogy a nagyon zsenge zöldspárga úgy jó, ha minél kevesebbet főzöm és még ropogós - ez nagyon gyorsan megvan. :)


Hú, most viszont így 60 kb dimben-dombon tekerés után elég álmos vagyok. Jóéjszakát! :)

Tavaszi májgombóc leves

.
Csak úgy összedobtam, mert levest volt kedvem enni. De MöCi a levesre mindig fujjol, mert mindent utál, ami magyaros. És különben is levesellenes. Én viszont nagyon megkívántam, mert nálunk otthon mindig van, és anyukám levesei fantasztikusak.
Hogy MöCikém is elégedett legyen, mindenképp valami tartalmas leves kellett. Ezért úgy gondoltam, csinálok májgombócot bele - nem mintha tudtam volna, hogy kell májgombócot csinálni. Viszont bátor voltam, és sikerült. Még finom is lett, megkapta az "ilyet máskor is csinálhatsz" értékelést! :))) Leveseknél ez még ritkább, mint egyébként.

Egy sima zöldség levesben vannak a májgombócok. Ehhez pucoltam és daraboltam egy nagy répát, egy 2/3 karalábét, egy kis negyed zellert, nagyon friss, vékonyka petrezselyemgyökeret, és pár szál zöldspárgát. Kevés vajon kicsit megfuttattam, majd felöntöttem vízzel. Belement még a petrezselymek zöldje is csokorba kötve. Só, frissen őrölt bors, három gerezd fokhagyma.
Míg főtt, megcsináltam a gondolomforma májgombócokat (remélem, az igazi májgombóc is valami hasonló). Pulykamájat kapartam szét késsel, tettem hozzá egy tojást, reszeltem bele fokhagymát és egy kevés zellert (elfelejtettem hagymát venni, helyette ment a zeller, mert azért valami csak kell...), és tettem hozzá zsemlemorzsát. Sót, borsot is persze. Jól összekevertem. Vizes kézzel gombócokat formáztam belőle és ment a megfőtt zöldségekhez.
Megjegyzés: a spárgát elég lett volna kicsit később hozzáadni, mondjuk a gombócokkal együtt, mert gyorsabban megfőtt, mint a többi zöldség. Mondjuk a spárgafejeket így is akkor adtam hozzá, de a száruknak is elég lett volna kicsivel kevesebb főzés.
Tényleg meglepődtem, hogy ebből egy finom, könnyű, de mégis tartalmasabb tavaszi leves lett. :) Csak örököltem valamit anyától...

szombat, május 17, 2008

Hűtőnk - erről nem én tehetek!!!! :)

.
ŐŐŐŐŐŐŐ... nos igen, elrettentő.
Az még hagyján, hogy normális hűtőnk sincs, de normális kaja sincs benne. Ráadásul most olyan dolgokat is tartalmaz, amit máskor soha. Múlt hétvégén ugyanis MöCöm anyukája egy éjjelnappaliban bevásárolt, és vett pl margarint, ami számomra tabu. Meg a párizsit, ami nekem szintén, viszont MöCö néha csak azon él, persze egész rudakat szokott venni szigorúan a legolcsóbb fajtából...
Ez egy kis italhűtő, és igazából a "miénk" elég túlzás, hiszen itt minden MöCié, én csak betolakodó vagyok a legénylakásba. Annak örülök csak, hogy lassan kezd meglátszani a betolakodásom nyoma - no persze nem ezeken a fotókon. :) Mondjuk egy év után már ideje lenne, de hát az én MöCikém elég kemény dió.
Ha minden jól megy, nemsokára vesz rendes hűtőt. Most már csak rá kell valahogy vennem, hogy olyan szempontok alapján válasszon, ami tényleg ésszerű, mert egyelőre a legfontosabb, hogy a frissen elkészült forró kaját be tudja tenni, és azt minél gyorsabban lehűtse. Különben is képes a forró kaját egyenesen a mélyhűtőbe bepakolni pár percre, és sehogysenem lehet neki megmagyarázni, hogy miér is nem kéne... Ez az én MöCikém! :))))

Ja igen, csak a hétvégéket töltöm itt. Péntek 10-re értem ide, szóval értelemszerűen nem vásároltam, de most nagyon őszintén akartam megmutatni a hűtőt, hogy mindenki lássa: ilyen is van. Még ha hihetetlen is. :)))

No akkor fentről lefelé, hátulról kifelé:

Balra bent egy doboz leárazott mascarpone, hátul a nagy üvegben fekete olivabogyó (asszem, ki kéne dobni, de nem mertem megnézni), mellette savanyú uborka, tej. Balszélen szárzeller ("olyan uborkás kaját csinálj!" hihihi). A margarin (brrr), persze mögötte nem látszik, de egy 250 grammos vaj van ám. Öt kisdoboz tejföl, kettő bontva. Már sokat írtam a tejfölmániájáról. Jobboldalt a sajtkrém kivételével nem én vettem a májkrémet és a kétféle szalámit.

Aztán lent hátul ruszli, meg disznózsír (ez Efottról maradt, MöCikém költségkímélés céljából zsíroskenyéren élt - bár gyanítom, enni nem evett, csak ivott, majdnem bele is halt). Tojás. Házikolbász MöCi apukájától - na az finom nagyon, de csak én eszem.
Legalul ezer éves ásványvíz, több üveg szintén ezer éve bontott bor - bulimaradék és hasonlók, leggagyibb minőség természetesen (brrrrr). A vörös az enyém, teába szoktam önteni belőle - de most hogy vége a télnek, nem hinném, hogy el fog fogyni. Van ott a háttérben tecsós dijoni mustár (nincsenek rá szavak, milyen rossz), rajta gyógyszertári kenőcs orbáncra (na abba halt bele majdnem Möcikém tavaly EFOTT után - és idén megint menni akar... nagyon félek). Másikfajta borzasztó mustár és majonéz. Ecetes cékla és gyöngyhagyma. Ajándék bóti lekvár. Ezer éves szárított erdeigomba keverék - a zacskójára anno az volt ráírva, hűtőben egy hétig üvegben eltartható, de nincs szívem kidobni, mert drága volt. Végül van még ott valami borzalmas krémlikőr pár centnyi maradéka - nem hinném, hogy valaha is elfogyna, de azért ott van. Meg sütőrum.

Az ajtó is magáért beszél, nincs része, ami ép lenne. Benne: otthonról dió, csak nem fogy, mert MöCim nem szereti, szintén orbáncra való krém, fél vaj, darabka birsalmasajt őszről.



A krémeket ki kéne dobni. Meg csomó mást is. És ki kéne takarítani. És rendet rakni.
És venni egy új hűtőt. Persze egy szavam se lehet, mert nekem pénzem nincs, csak lógok itt. Persze kaját általában én veszek, bár ez a jelenlegi állapoton egyáltalán nem látszik, ebben a hónapban viszont egy tanfolyam miatt semmi pénzem nem maradt. Az útiköltségem csak azért, hogy minden héten lejöjjek Pécsre, 20ezer Ft, ami alig kevesebb, mint a fizetésem fele.

De nemsokára megyek a piacra bevásárolni! :)
Azért remélem, nem lett nagyon rosszul senki ettől a hűtőtől. Amin csodálkozok, hogy viszonylag rend volt, máskor minden egymás hegyén-hátán van - máshogy ugyanis nem fér el. No, majd bevásárlás után.

vasárnap, május 11, 2008

Indoznéz lépesméz torta

.
Igaz, hogy nem sikerült tökéletesre, legalábbis nem lett olyan lyukacsos állagú a tésztája, ahogy szerettem volna, mégis posztolnom kell, mert már panaszkodnak, hogy elhanyagolom a blogot... ;)

Fűszeres Eszter tortáját
azóta szeretném kipróbálni, hogy megjelent a blogján. De hétköznapra túl különlegesnek találtam, "fontosabb" eseménynél pedig féltem, mi történik, ha nem lesz tökéletes. De tovább már nem bírta a kíváncsiságom, és kiderült: a félelem is felesleges volt. Mert bár hiányoznak a lépes lyukak, az íze viszont olyan fantasztikus, hogy ezt senki nem bánja. Délben ettük desszertként, és már alig van belőle. :)

Elkészíteni sem volt bonyolult. 21 deka cukrot karamellizáltam, majd hozzáöntöttem 2,4 dl vizet. Megvártam, míg az összeugrott cukor felolvad, és hozzákevertem 8 deka vajat. Félretettem hűlni. Közben 6 tojást jól felvertem. A langyosra hűlt karamellhez kevertem a felvert tojásokat és egy tubus sűrített tejet, majd 18 deka lisztet, egy csipet fahéjat és három teáskanál szódabikarbónát. Egy kapcsos tortaformát körbetekertem alufóliával és beleöntöttem a nagyon folyós tésztát. Majd pihentettem 10 percet és előremelegített sütőben 180 fokon megsütöttem.
Eredetileg tejszínhabbal és eperrel tálaltam. A tejszínhab elfogyott, és az akkor készült kép rossz lett. Így kénytelen voltam egy rendes fotóhoz cukros tejföllel díszíteni - ezzel is éppolyan finom. Nálunk cukros tejföl mindig van, MöCikém mindenhez tejfölt eszik, és ha más nincs, akkor cukros tejfölt kenyérrel. Szerencsére van, amihez tényleg jó a tejföl. ;)

Megjegyzések: :)
Felesleges volt alufóliával körbetekerni a tortaformát, mert egy cseppet sem folyt ki a massza. Persze lehet, hogy csak szerencsém van a formámmal. :)
Eszternél az egyik kommentelő írta, hogy fahéjat tett bele, ezt én sem hagytam ki, és nagyon-nagyon finom benne.
Általában nem nézem, mennyi ideje tettem a sütőbe a sütiket. Látni szoktam rajta, ha kész van, meg ugye tűpróba. No itt más a helyzet. A tűpróba nem működött, mert ez a massza egyáltalán nem ragad rá a tűre. Így most azt hiszem, kicsit sületlen lett, de a "tesztelők" szerint így pont jó, mert nem száraz az állaga. Mondjuk eleve nem lehetne száraz, nagyon érdekes ez a tészta. Én ilyesmivel még nem találkoztam, úgyhogy azt sem tudom megmondani, mihez hasonlít. Egy biztos: jó.
Azon gondolkozom, vajon miért nem lett lyukacsos?! Lehet, hogy kevés szódabikarbónát tettem bele, esetleg nem volt elég forró a sütő, de az is lehet, hogy a tojást kellett volna habosabbra felverni. De mint mondtam, most már nem bánom, hogy esztétikai hiányosságai vannak a tortámnak - csak én tudtam, hogy kellett volna kinéznie, másokat pedig az íz mellett ez már egyáltalán nem érdekelt.


Hozzávalók:
21 deka cukor
2,4 dl víz
8 deka vaj
6 tojás
15 deka sűrített tej (egy tubus)
18 deka liszt
fahéj
3 tk szódabikarbóna

Villámkaja a semmiből: medvehagymás tészta

.
Ma MöCim anyukája, meg a nemrég Ausztriába kiköltözött húga és annak új barátja látogattak el hozzánk. És ha már jöttek, valamit főznöm is kellett. Tegnap persze a bevásárlás volt az utolsó, és egy nagy bringatúra után este 7-re értünk a lidlihez. A bolt persze kifosztva, szinte semmi nem volt, amit venni szerettem volna (elég hihetetlen látvány...). Így szinte a legalapvetőbb dolgok nélkül jöttünk haza. Már előre égett a bőr az arcomon, hogy nem tudok majd mit adni a vendégeknek.

Ráadásul mire édeértek, farkaséhesek voltak, mert hajnalban indultak, reggeli és minden nélkül. Gondolták, majd itt bevásárolnak - persze minden zárva volt.
Míg elugrottak valamiért Kertvárosba, azért gyorsan összedobtam ezt a tésztát. Eredetileg sokkal bonyolultabb kaját terveztem a medvehagymából, amit még pár hete fagyasztottam le - de csak fél órám volt. Így pedig pont akkor lett kész, mire visszaértek - sőt akkor már a torta is sült. És hoztak epret. :) A tervezett "bonyolultabb" kaja a következő medvehagyma szezonra elhalasztva.

A mártáshoz felolvasztottam a blansírozott medvehagymát és megpróbáltam kisebb csíkokra vágni. Sajnos főzés közben csomókba állt össze, úgy látszik, ez ilyen ragaszkodós zöldség.
Aztán hagymát pároltam, tettem hozzá maradék apróra vágott sonkát, aztán rá a medvehagymát, meg egy doboz tejszínt, meg maradék kéksajtot, meg krémsajtot, meg edamit. Fűszernek frissen őrölt borsot, szerecsendiót, őrölt római köményt, sót és sok fokhagymát.
Mikor megfőtt a tészta, megpróbáltam egyenletesen elkeverni a medvehagymás szósszal, de a medvehagymák egymáshoz való ragaszkodása miatt nem sikerült igazán. Ezt senki nem bánta, nagyon gyorsan elfogyott - mint mondtam, farkaséhes volt a társaság. :)