csütörtök, május 29, 2008

Egy méhcsalád a körtefánkon

.



Tegnap munkából hazaérve az eper és anya felé vettem az irányt, mikor a körtefa mellett nagy döngicsélésre figyeltem fel. Hopp, egy kupac méh! :)
Állítólag az öcsém vette észre és mondta anyának: "Egy csomó méh van a körtefán. De ne ijedj meg!" - ezzel kb. rekordot döntött az egy nap kimondott szavak számában. (Na jó, mostanában egész közlékeny, megtudtuk azt is, hogy leállamvizsgázott. Vagy valami ilyesmi.)
Tegnap este lefekvés után nyitva volt a tetőablakom, behallatszott hozzám a döngicsélés, arra aludtam el. Ma már nem lesz ilyen altatóm.

Anya munkatársa a Bá (Laci bá, csak anya által rövidítve) méhészkedik, úgyhogy nem volt kérdés, mi lesz a dönögőkkel. Még tegnap megígérte, hogy ma reggel megnézi őket. Szerencse, hogy korábban mentem dolgozni, így "a la natúr", doboz nélkül is le tudtam fotózni őket.
Fél óra múlva már ott volt a csapda: egy méhkaptár, benne léppel.
Mint megtudtam, a méhek tavasszal kirajzanak és megfelelő lakhelyet keresnek maguknak. Vannak felderítők, akik körülnéznek a környéken és kitalálják, hova menjenek. A sok méh pedig mindig oda megy, ahol a királynő van - a feromonok után.
A mi körtefánk csak ideiglenes szállás lett volna, mert nem nyújt elegendő védelmet. Pár napon belül találtak volna valamit, mondjuk egy kéményt vagy hasonlót, ahova beköltözhettek volna. Persze, sok esélyük nincs a túlélésre így magukban - télen nagy valószínűséggel elpusztultak volna. Szükségük van az emberre, kaptárakra és téli táplálékra. Most jó helyre kerülnek. :)




Ma estére beköltöztek a lépes kaptárba - úgy látszik, tetszett nekik. Itt persze nem maradhatnak, a Bá elvitte őket a méheihez.
Nappal aktívak, sok kirepül mézet gyűjteni, a felderítők helyet keresnek stb., szóval meg kellett várni, hogy kicsit hűljön az idő és a legtöbb bemenjen a kaptárba. Sajnos már nincs túl hideg, és nem várhattunk a végtelenségig, mert még az új helyükre is kell vinni ma őket, úgyhogy így lettek leszedve. Szóval Bá felmászott a fára, leoldozta a kaptárt és leadta nekünk. Anya szegény elég szerencsétlenül fogta meg a feje felett, és belement a hajába egy méhecske. Megcsípte. Aztán meg belegabalyodott a hajába és én sem tudtam kiszedni. Főleg mert anya azt sem tudta kinyögni, hogy már megcsípte-e vagy még nem, én meg féltem. Úgyhogy mit volt mit tenni, anya fején papuccsal leütöttem a méhecskét. Utána szegény anya eléggé elcsendesedett... (Nem, őt nem ütöttem le, csak fájt neki. Nem az ütés, a csípés.) Igazából elég mókás volt, de azért nagyon sajnálom, mert tényleg fájt neki nagyon. Jobban, mint ha a karján csípte volna meg. - legalábbis ez volt a szubjektív tapasztalata. Bá szerint pedig ez sokkal jobb, mint ha az arcán csípte volna meg. Szerintem meg egyész jól jártunk, hogy ennyi méh között egyetlen csípéssel megúsztuk.
Miután lekerültek a földre, gyorsan leterítettük a kaptárt egy régi párnahuzattal és már robogtak is új lakhelyükre. Szerintem már ott vannak, remélem, tetszik nekik. :)




Sajnos, akik kimaradtak, azok nagy valószínűséggel el fognak pusztulni. :(
A család nélkül sokáig nem élnek. Szerencsére sok nem maradt itt, olyan 20-30 darab talán. Ha szerencséjük van, találnak a közelben egy másik családot, akik talán befogadják őket.
Sajnos erre kicsi az esély, mert a környékben nincs méhész. Az is nagy rejtély, hogy honnan kerültek ide. Még 10-15 évvel ezelőtt előttünk lent az erdőben volt egy bácsinak 4 kaptár méhe, de már régesrég nincsenek itt, hanem helyette lakópark épült. Úgyhogy nem tudom, mi lesz velük, de én azért nagyon szorítok nekik.
Bá mikor elment, megkérdezte, szeretnék-e méhészkedni, mert akkor ez az én családom lesz. :) Én meg hát persze! :) Mondjuk nem hinném, hogy nagy dolog lenne ebből, mindenesetre az én családom, majd meglátogatom őket. Különben is akartam menni segíteni pörgetni, mert most lett vége az akác szezonnak, de sajnos lemaradtam róla. :( Pedig most kedden pörgették, de hétfőn is lehetett volna, és akkor épp ráértem. Nade majd legközelebb!!! :)
Lesz még folytatása a méhészkedésnek - nagyon remélem!

Nincsenek megjegyzések: