Sosem gondoltam volna, hogy majd kritikát írok, olyannyira távol áll tőlem minden negativizmus. Most mégis fel vagyok háborodva - és őszintén szólva lelkiismeretfurdalásom is van amiatt, ami történt - pedig aligha kéne.
Anya diplomaosztóján voltunk Kaposváron, kint az egyetemen. 11 után lett vége valamivel, nekem délben indult a buszom Pécsre, anyának 20 perccel később haza. Taxival mentünk a buszpályaudvarra, olyan fél körül értünk oda. Miután egész nap nem ettünk és ittunk semmit (az egyetemen az automata nem vette be a pénzt, így még egy ásványvizet sem tudtunk venni és reggel háromnegyed hétkor indultunk el), szerettünk volna gyorsan enni egy fagyit vagy legalább inni egy kávét újabb két óra buszozás előtt. Már régóta kinéztem a kávézót a buszpályaudvar mellett, egy lépcsőn kell felmászni oda és rálátni az állomásra. (Kupola kávézó, ha jól emlékszem) Alatta egy CBA van. Gondoltuk, akkor beülünk egy kávéra esetleg fagyira, épp lesz időnk elfogyasztani, míg jön a busz.
Néztem az időt, 11.35-kor értünk oda. A nagy teraszon egyetlen nagydarab férfi ült egy asztalnál (gondolom, a főnök, de nem biztos, mindenesetre nagyon otthon érezte magát, hangosan telefonált talán olaszul). A bejárat mellett egy félig kicsomagolt fagyis pult. Gondoltuk, jó helyen vagyunk.
Kicsit bizonytalanabbul mentünk a terasz közepére, mert nem köszönt nekünk senki. Egy srác mosott fel éppen bent, és ugyan ránk nézett, de nem zavartuk nagyon. Pár perc múlva jött egy fiatal pincérnő - akkor mi már eléggé zavarban voltunk a várakozás miatt. Megkérdezte, mit kérünk (se itallap se semmi). Anya bátortalanul mondta, hogy fagyiznánk, ha van. Mondta, hogy nincs fagyi, de esetleg van csoki meg vanília, tud készíteni banán szplitet vagy jeges kávét. A jeges kávé mellett döntöttünk. Ekkor volt 11. 38.
A pincérnő bement, mi várakoztunk. Megbeszéltük, hogy pont elég az idő a jegeskávézásra, ha nekem esetleg korábban jön a buszom, akkor anya ottmarad, nyugodtan megissza az övét, hiszen ráér. (Ha 45-re hozta volna, 10 perc alatt megeszem, a busznál vagyok 2 perc alatt - tökéletes.)
Közben észrevettük, hogy a pincérnő nekiéállt telefonálni, aztán beszélgetett még a bent takarító sráccal, majd megivott egy üdítőt. Közben az idő csak telt. Lehet, hogy csinálta a rendelésünket is, de ezt nem láttuk. Próbáltam anyát türtőztetni, hogy ráérünk, gyorsan leérek a buszhoz, nem lesz gond - de ahogy befelé néztünk, egyáltalán semmi jelét nem vettük, hogy készül a kávénk. 48-kor láttam beállni a buszomat a helyére, és akkor Anyával fogtuk magunkat, és felálltunk. Anya elindult kifelé, én még beszóltam a kávézóba a lánynak, hogy bocsánat, de ennyit nem tudunk várni. Elég értetlenül nézett, mondott is valamit, mellette állt a srác is. Én nagyon sajnálom őket, de úgy gondolom, 10 perc alatt simán kihozhatta volna a jegeskávénkat. Nem kellett volna helyette telefonálni, és talán fontosabb, hogy a vendéget kiszolgálják, mint hogy ők üdítőzzenek. Tudom milyen, egy nyarat én is végigdolgoztam pult mögött, de ha meghaltam is éhen vagy szomjan, amíg a rendelés kész nem volt, addig másra nem is gondoltam.
Most mondjam én is azt, hogy ezért tart itt ez az ország?! Eléggé utálom ezt a frázist, de talán tényleg így van. Mi igen ritkán engedjük meg magunknak, hogy beüljünk valahová, mert nekünk ez drága. Anya diplomaosztója alkalmából kivételt tettünk - és ilyen semmibe vevéssel találkoztunk. Sajnálom a felszolgáló lányt, én érzem magam kellemetlenül - de úgy gondolom, a vendéglátó helyek azért vannak, hogy a vendég kényelmét szolgálják. És ha már a buszpályaudvar mellett vannak, akkor fel lehetnének készülve arra, hogy vannak, akik a kényelmes várakozás lehetőségét kihasználva beülnek hozzájuk. Ilyenkor azonban fontos az idő - még akkor is, ha egyébként a kávézás egy nyugis dolog. Nagyon jó kis hely lehetne, kellemes bútorokkal, napernyővel. Épp olyan hely, ahol az ember szívesen vár a buszra. Várna...
Szóval otthagytuk őket, beszaladtunk az alattuk lévő CBA-ba, gyorsan vettünk egy ásványvizet,(anyának), egy joghurtitalt (nekem), egy kiló kenyeret (ha már ott voltunk - otthonra az öcsémnek), és két jégkrémet. És csodák csodája, volt még arra is időnk, hogy a jégkrémet a buszig megegyük.
De ez az egész azért nagyon bosszantó. És még annál is szomorúbb. És a legrosszabb, hogy tényleg nagyon kellemetlenül érzem magam - még akkor is, ha tudom, hogy nem én vagyok a hibás. Nem hinném, hogy egy jegeskávé elkészítése negyed órába telhet, főleg hogy rajtunk kívül nem volt más vendég.
Bocs a kritikáért, de egy szép napot tett majdnem tönkre - sőt tényleg, azóta is rosszul érzem magam.
Anya diplomaosztóján voltunk Kaposváron, kint az egyetemen. 11 után lett vége valamivel, nekem délben indult a buszom Pécsre, anyának 20 perccel később haza. Taxival mentünk a buszpályaudvarra, olyan fél körül értünk oda. Miután egész nap nem ettünk és ittunk semmit (az egyetemen az automata nem vette be a pénzt, így még egy ásványvizet sem tudtunk venni és reggel háromnegyed hétkor indultunk el), szerettünk volna gyorsan enni egy fagyit vagy legalább inni egy kávét újabb két óra buszozás előtt. Már régóta kinéztem a kávézót a buszpályaudvar mellett, egy lépcsőn kell felmászni oda és rálátni az állomásra. (Kupola kávézó, ha jól emlékszem) Alatta egy CBA van. Gondoltuk, akkor beülünk egy kávéra esetleg fagyira, épp lesz időnk elfogyasztani, míg jön a busz.
Néztem az időt, 11.35-kor értünk oda. A nagy teraszon egyetlen nagydarab férfi ült egy asztalnál (gondolom, a főnök, de nem biztos, mindenesetre nagyon otthon érezte magát, hangosan telefonált talán olaszul). A bejárat mellett egy félig kicsomagolt fagyis pult. Gondoltuk, jó helyen vagyunk.
Kicsit bizonytalanabbul mentünk a terasz közepére, mert nem köszönt nekünk senki. Egy srác mosott fel éppen bent, és ugyan ránk nézett, de nem zavartuk nagyon. Pár perc múlva jött egy fiatal pincérnő - akkor mi már eléggé zavarban voltunk a várakozás miatt. Megkérdezte, mit kérünk (se itallap se semmi). Anya bátortalanul mondta, hogy fagyiznánk, ha van. Mondta, hogy nincs fagyi, de esetleg van csoki meg vanília, tud készíteni banán szplitet vagy jeges kávét. A jeges kávé mellett döntöttünk. Ekkor volt 11. 38.
A pincérnő bement, mi várakoztunk. Megbeszéltük, hogy pont elég az idő a jegeskávézásra, ha nekem esetleg korábban jön a buszom, akkor anya ottmarad, nyugodtan megissza az övét, hiszen ráér. (Ha 45-re hozta volna, 10 perc alatt megeszem, a busznál vagyok 2 perc alatt - tökéletes.)
Közben észrevettük, hogy a pincérnő nekiéállt telefonálni, aztán beszélgetett még a bent takarító sráccal, majd megivott egy üdítőt. Közben az idő csak telt. Lehet, hogy csinálta a rendelésünket is, de ezt nem láttuk. Próbáltam anyát türtőztetni, hogy ráérünk, gyorsan leérek a buszhoz, nem lesz gond - de ahogy befelé néztünk, egyáltalán semmi jelét nem vettük, hogy készül a kávénk. 48-kor láttam beállni a buszomat a helyére, és akkor Anyával fogtuk magunkat, és felálltunk. Anya elindult kifelé, én még beszóltam a kávézóba a lánynak, hogy bocsánat, de ennyit nem tudunk várni. Elég értetlenül nézett, mondott is valamit, mellette állt a srác is. Én nagyon sajnálom őket, de úgy gondolom, 10 perc alatt simán kihozhatta volna a jegeskávénkat. Nem kellett volna helyette telefonálni, és talán fontosabb, hogy a vendéget kiszolgálják, mint hogy ők üdítőzzenek. Tudom milyen, egy nyarat én is végigdolgoztam pult mögött, de ha meghaltam is éhen vagy szomjan, amíg a rendelés kész nem volt, addig másra nem is gondoltam.
Most mondjam én is azt, hogy ezért tart itt ez az ország?! Eléggé utálom ezt a frázist, de talán tényleg így van. Mi igen ritkán engedjük meg magunknak, hogy beüljünk valahová, mert nekünk ez drága. Anya diplomaosztója alkalmából kivételt tettünk - és ilyen semmibe vevéssel találkoztunk. Sajnálom a felszolgáló lányt, én érzem magam kellemetlenül - de úgy gondolom, a vendéglátó helyek azért vannak, hogy a vendég kényelmét szolgálják. És ha már a buszpályaudvar mellett vannak, akkor fel lehetnének készülve arra, hogy vannak, akik a kényelmes várakozás lehetőségét kihasználva beülnek hozzájuk. Ilyenkor azonban fontos az idő - még akkor is, ha egyébként a kávézás egy nyugis dolog. Nagyon jó kis hely lehetne, kellemes bútorokkal, napernyővel. Épp olyan hely, ahol az ember szívesen vár a buszra. Várna...
Szóval otthagytuk őket, beszaladtunk az alattuk lévő CBA-ba, gyorsan vettünk egy ásványvizet,(anyának), egy joghurtitalt (nekem), egy kiló kenyeret (ha már ott voltunk - otthonra az öcsémnek), és két jégkrémet. És csodák csodája, volt még arra is időnk, hogy a jégkrémet a buszig megegyük.
De ez az egész azért nagyon bosszantó. És még annál is szomorúbb. És a legrosszabb, hogy tényleg nagyon kellemetlenül érzem magam - még akkor is, ha tudom, hogy nem én vagyok a hibás. Nem hinném, hogy egy jegeskávé elkészítése negyed órába telhet, főleg hogy rajtunk kívül nem volt más vendég.
Bocs a kritikáért, de egy szép napot tett majdnem tönkre - sőt tényleg, azóta is rosszul érzem magam.
1 megjegyzés:
Ildonkó ezért igazán nem kéne rosszul érezned magad!!!
Teljesen jogos, hogy nem vártátok meg, míg kihozza, hiszen akkor elment volna a buszotok. Egyértelmű, hogy a lassan kiszolgált kávé helyett inkább a buszt választottátok.
És ami felháborító: érettségi utáni nyáron én is dolgoztam egy étterem-bár szerűségben, ami nagyon fiatalos volt, természetesen fiatal pincérsrácokkal(akiknek ez a hivatásuk, én csak nyári munkán voltam) és képzeld el, hogy amikor a legnagyobb pangás közepette du. betévedt 1-1 szerencsétlen vendég, még nekik állt felljebb, hogy fel kell állniuk és kiszolgálniuk. Ilyen kényelmesek voltak! Hiszen ők csak alkalmazottak, és itt a baj. Így is-úgy is megkapják a fizetésüket, nekik jobb, ha egy vendég sincsen és lazsálhatnak.
Azóta mindig ilyen érzéssel térek be 1-1 vendéglőbe, kávézóba, hogy biztos ezek elkívánnak engem melegebb éghajlatra. És tisztelet a kivételnek: előfordul, mikor megkönnyebbülten tapasztalom mindezek ellenkezőjét.
Megjegyzés küldése