szerda, február 28, 2007

Kördés - jepp!!! :)

Engem is eltalált!!! És nagyon-nagyon örülök neki, és annak is, hogy Mammától kaptam! Én tényleg olyan boldog vagyok, hogy felkerültem a BloGasztrora, pedig csak így csöndben írogattam itt a kergeségeket, és... jajj... szóval izgalmas, no...
Bár igazából tényleg nem nagyon értek a gasztronómiához, viszont nagyon lelkes vagyok. Sajnos, itt vidéken az embernek nem sok lehetősége van egzotikus (már a friss bazsalikom is annak számít pl.) dolgokat beszerezni, pedig nagyon szeretnék. A másik, hogy még nem igazán nőttem ki a csóró egyetemista kollégista létet - mert bár órám már nincs, és csak a szakdoga van vissza - de munkám sincs, és így pénzem sem - se alapanyagokra, se szakácskönyvekre, se konyhai eszközökre. Pedig mennyi rengeteg sok pénzt el tudnék költeni ilyesmire!!! (De hát ezt nektek nem kell kiemelnem, azt hiszem... :) ) A harmadik, ami elég meghatározó, hogy rendszerint Anyukám főz, és én csak akkor merészkedek a konyhába, mikor ő nincs itthon. Aztán sokszor megkapom, hogy már megint sütit sütsz? Nem unod még? :))) Nem! Főleg, ha barátoknak süthetek...
Nos, ez után a bevezető után jön a kérdésekre a válasz, de ez kellett, hogy azt a nagy eltérést, ami a többiekhez képest az én válaszaimat jellemezni fogja, egy kicsit megmagyarázzam...

1. Hány szakácskönyved van?

Összességében sincs sok szakácskönyvünk (olyan 15-20, egy része még a nagymamáktól, lapjaira esve, de alapkönyvek), ami ebből saját, az pedig elenyésző. Az egyik Donald Kacsa szakácskönyve, a másik pedig Csörgő Anikó: Főzzetek velünk! Gyerekszakácskönyv. Ezek voltak az elsők, szerintem Anya már bánja, hogy megkaptam őket... :) Aztán két német nyelvű könyv: egy vegetáriánus, amit ajándékba kaptam régen vendéglátóimtól, mikor kint voltam (öt évig vegetáriánus voltam), a másikat meg én vettem, abban grátinok és felfújtak vannak.
A legbüszkébb a Váncsa szakácskönyvre vagyok, azt már én vettem, saját pénzből, és ráadásul olcsón! :) (mert el volt szakadva az oldala, és leárazták) Na, az egy igazán boldog nap volt, mikor megtaláltam... :)

2. Melyik a három legkedvesebb?

Hmmm, ez egy jó kérdés, mert ha főzök, ritkán főzök szakácskönyvből, inkább csak összerakok a fejem után mindenfélét. Ha olyasmi jut eszembe, amit nem tudok, de "normális" recept, akkor Domokos Lászlóné: Mindentudó szakácskönyv. Ha valamilyen klasszikus sütit szeretnék sütni, akkor a Váncza: A mi süteményes könyvünk, vagy a Lajos Mari - Hemző Károly Sütemények. De kedvenc a Váncsa könyv, csak hát még nem csináltam belőle semmit. (csak a csízkéket)

3. Melyikek várnak beszerzésre?

Minden! Asszem, erről elég is ennyi...

4. Milyen konyhai kütyük után vágyakozol?

Hűűűű... MINDEN! :)
No, jó... Először kéne egy szép nagy, felszerelt konyha. Most egy másfélszer két méteres lyukban főzünk, bár van egy rendes konyhánk is, de az lent, és nyáron kiadjuk (Balaton ugye), és mióta apukám meghalt, nem vesződünk a fel-le költözéssel. Viszont a lenti sütőt használjuk, így sütéskor lépcsőzés van (legalább a kalóriákat ledolgozzuk :) ).
De komolyan: nagyon szeretnék egy botmixert (ezt nemrég írtam is), meg egy fagyigépet. És szuffléformát. És nagyon fontos: jó késeket (minden életlen...)
Így elsőre ezek jutottak eszembe. (Nem tud valaki egy jó pszichológusi állást véletlenül?????)

5. Kedvenc fűszereid?

Fahéj, petrezselyem, csípőspaprika - csili, és biztos még sok minden, amit nem is ismerek... (Hú, nekem rengeteg bepótolnivalóm van...)

6. Mit rendelsz leggyakrabban étteremben?

Tekintve, hogy nincs pénzem, nem járok étterembe. Néha önkiszolgálós-menzaszerű helyen (Pécs: Aranygaluska) azért előfordulok, de ott is nagyon ritkán. Ma pl. paradicsomos káposztát ettem. Egyébként ha járnék étterembe, akkor biztos olyasmit rendelnék, amit nem ismerek. (Ha állást nem tudtok, valami pénzes pasi is jól jönne... :) )

Hú, jó sokat írtam, bocs...
Továbbdobnám a hólabdámat Noéminek, Csabhókéknak és Annának. Remélem, még senki nem továbbította nekik - én már nem tudom követni, főleg nem ilyen későn... :)

Pimasz tészta...

.
Ma Pécsen voltam gyógytornán, nomeg a szakdolgozatom miatt is, úgyhogy elég éhes voltam, mire hazaértem. Itthon még mindig semmi alapanyag, mert a héten Anyukám is suliba jár minden nap, Kaposvárra - hajnalban megy, késő este ér haza (különben büszke vagyok rá - csak nehogy előbb legyen diplomája, bár ha így folytatom a szakdogaírást... au...).
Reggel gyorsan meg kellett néznem, van-e valahol új post fenn, és Chili&Vaníliánál láttam a penne all'arabiatát, egész nap a fejemben volt, és hideg is volt, és úgy gondoltam, jól esne valami csípős. Ez adta az ihletet, de persze az én tésztám nagyon messze van ettől. Leginkább vicc, és tényleg pimaszságnak lehetne gondolni, amit szegény étellel műveltem. De hát az éhség... Meg imádom a szalonnát, és a kolbászt. És lehet, hogy sokan buta vidéki lánynak gondolnak, de hát ezt alkottam belőle, magyarosítva és ildinkósan megkergítve szerencsétlent... :)

Sós-étolajos vízben megfőztem a tésztát (nem penne, bár az is van itthon, de én a fusillit szeretem).
Közben egy fél fej
kockázott vöröshagymát, kevés húsos szalonnát és kolbászt egy csepp olajon megpirítottam, egy kis csilipaprikát kimagoztam, apróra vágtam, és azt is beletettem (csiliaprítás után eszébe ne jusson senkinek mosatlan ujjal megkóstolni a mártást... :D ), aztán hozzáöntöttem fél üveg paradicsomlevet a nyáron eltettből. Sóztam, borsoztam. (Elfelejtettem bele fokhagymát tenni, de tényleg nagyon éhes voltam és siettem...)
Kb 15 perc alatt kész lett, és nagyon-nagyon ízlett... Alig tudtam megállni, hogy a felét meghagyjam Anyának. Különben még nem ért haza, szegény, biztos nagyon éhes lesz, és még az eső is esik - remélem, neki is jól fog esni. Forró tea is várja. Hiába: mondom, hogy büszke vagyok az én főiskolás anyukámra... :)

kedd, február 27, 2007

Fokhagymás tejszínes tészta

Valamit akkor is kell enni, ha nincs itthon semmi. Hát, itthon általában nincs semmi. Csak hétvégén, de akkor meg Anya főz. És ő vásárol be a hétvégi főzéshez, aztán az el is fogy, és tengődünk a maradékokon. Elég unalmas. Meg különben is. Bár, azt nem tudom, én miért nem megyek el boltba?! (Igazából lusta vagyok, bár arra fognám, hogy Pécsen bármit meg lehetett kapni, itt meg semmi sincs, az is háromszor annyiba kerül, és emiatt nincs kedvem menni...)
De azért kell enni valamit, még ha az embernek ahhoz sincs kedve. De mivel szakdogát írni még kevésbé van, hát inkább a főzés. A nullából.
Szerencsére még a múltkori krémleveshez vettem tejszínt, úgyhogy ezt csaptam össze, mert tészta-ehetnékem volt. Olvasztott vajba két nagy gerezd fokhagymát nyomtam, majd tettem rá egy kis keményítőt (a liszt kicsit messzebb volt, éljen a lustaság), aztán felöntöttem tejszínnel, és hagytam besűrűsödni. Meg is sóztam közben. Meg metélőhagymát és petrezselymet vágtam bele, és aztán hozzákevertem a megfőtt tésztához, és egy kicsit még összeforraltam. Ja, valamikor füstölt sajtot is tettem bele. Aztán a gép előtt megettem, mert elvileg tanulok, és nincs időm ilyemire.
No, most tényleg tanulok már... Egy hónapom sincs a leadásig... auuuu... :S

(Mondjuk, először posztolni sem akartam, mert nem vagyok benne biztos, hogy ilyesmit más is megeszik, de hát ezzel is lehet kicsit tologatni azt a szakdogaírást...)

vasárnap, február 25, 2007

Mézes csók

.
Nagyon-nagyon szeretem a mézes puszedlit teával. Meg úgy általában a teasütiket. De igazi mézes puszedlit még sosem csináltunk, mindig csak bolti volt itthon, ha épp megkívántam. Igaz, bolti is csak nagyon ritkán, mert ilyesmit nem szeretek megvenni, amit itthon is el lehet készíteni. Viszont a tuti recept hiányában az ember nem nagyon tud mit kezdeni.
De én most eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, addig nem nyugszom, amíg meg nem találom a tökéletes mézes puszedli receptet - legalábbis az én ízlésem szerint. Azaz belül legyen puha, és különben meg fahéjas. :) Anyukám a ropogós mázat szereti.
Lajos Mari Sütemény és tortájában egy szalagárés (mi így szoktuk mondani :D ) recept volt, ami karácsony előtt óta hiánycikk a földvári boltokban... Domokos Lászlóné (lapjaira hullott, ezer éves) Mindentudó szakácskönyvében találtunk egy szódabikarbónás receptet, és mivel az van itthon, ki kellett próbálni.

Még pénteken este elkészítettem a tésztát:
25 dkg mézet, 8 dkg margarint és 8 dkg porcukrot langyosra összemelegítettem. Közben ötven dkg lisztet és egy kiskanál szódabikarbónát átszitáltam egy nagy tálba, és kevés őrölt szegfűszeget, kicsit több gyömbért és sok fahéjat kevertem hozzá, no meg egy narancs reszelt héját (citrom nem volt itthon - felkészült egy háztartás...). A meglangyosított mézes-cukros-margarinos keveréket a liszthez öntöttem, hozzáütöttem egy tojást, és alaposan összedolgoztam a tésztát.
Majd bekerült a hűtőbe másnap délutánig.
Másnap délután kikerült a hűtőből, szegény, jól meghűlt, úgyhogy kicsit melegednie kellett. Addig elmentem zenekari próbára.
Aztán a tésztát ujjnyi vastagra kinyújtottam, és kicsi pogácsaszaggatóval korongokat vágtam ki belőle. Igazából először túl vékonyra nyújtottam, az látható a hátsó sütin, de a második adagnál már ráéreztem a helyes vastagságra - úgy egy, másfél cm.
Margarinnal megkent, kilisztezett tepsire tettem a korongocskákat, és egy kiskanálnyi tejföllel és ugyanannyi rummal elkevert tojássárgájával megkentem a tetejüket, majd nagyon forró sütőben 6 perc alatt megsütöttem őket - félidőnél felére véve a hőmérsékletet. Három tepsinyi süti lett.
Az eredmény meglepően finom volt így melegen. Puha... hmmm...
Anya kedvéért viszont készítettem hozzá mázat is: a tojásfehérjét sok porcukorral, kakaóporral, fahéjjal, és egy kevés citromlével elkevertem egy nagy tálban. Aztán a tálba borítottam a sütiket, és összekevertem a mázzal. Sajnos nagyon sűrű lett a máz, úgyhogy nem lettek szegények a legszebbek, viszont nagyon finom.
Mára pedig egyenesen isteni... nem mondom, hogy ez a tökéletes puszedli, amit kerestem, de a receptet megtartom, az biztos... :)

Huhh, megyek is, és eszek... jó késő van, de hát az ember magára vessen, ha este 10 után áll neki posztolni a sütijét... :D

péntek, február 23, 2007

Túrógombóc


Ez nagyon egyszerű, elronthatatlan szerencsére, rossz passzban is garantált sikerélmény. Gyorsan kész is van - leszámítva a pihentetést, amíg a búzadara megszívja magát. Nem is nagyon tudok mit írni még, tekintve, hogy a hasam is tele van, és levegőt is alig kapok... :)

Fél kiló túrót, három tojást, csipet sót, kb egy bögrényi búzadarát és sok mazsolát jól összekeverek és pihentetem, ameddig bírom az éhséget. Ez most kb két óra volt. Utána lobogó vízben meg kell főzni a vizes kézzel megformázott gombócokat, majd lecsepegtetés után vajban pirított morzsába forgatni. (Azért lecsepegtetés után, mert különben túl sok morzsa ragad rá, és én kevés morzsával szeretem...) Vaníliás cukorral kikevert tejföl kell hozzá, rengeteg sok (sokkal több, mint a képen, csak annyival nem lehetett volna lefényképezni, a tejfölkupac nem olyan érdekes. :) )

No jó, írok még. Mert Nemisbéka is készített nemrég túrógombócot ám. Végül is ugyanúgy, mint én. A vitához, hogy keményre vert tojásfehérje hab kell bele, vagy csak simán az egész tojás, én csak annyit tennék hozzá, hogy szerintem felesleges még egy edényt összekoszolni a tojásfehérjével. Így is finom... :)
Mondjuk lehet, hogy tojásfehérjehabbal sokkal könnyebb, lazább lenne a gombóc, de ha az ember kicsit kevesebb darát tesz bele (mint általában én, mert nem szoktam méricskélni semmit és legtöbbször kevés lesz), akkor is könnyű lesz a gombóc. Persze, így viszont sokkal nehezebb megformázni - nekem sem sikerültek gömb alakúra, de nem is az a lényeg. És volt már olyan is, hogy kanállal szaggattam belőle galuskákat, mint a daragaluskát a levesbe, és úgy is jó, és az ember nem lesz nyakig túrógombócos...
Összességében azt hiszem, mindegy... :D

csütörtök, február 22, 2007

Fokhagyma krémleves

Milán konyhájában találtam ezt a fokhagyma krémlevest, és úgy gondoltam, hogy ha valami, hát ez biztos javít a hangulatomon. És tényleg, még ha el is rontottam, mert attól, hogy nem úgy néz ki, ahogy kéne, az íze még nagyon is finom! (Szerencsére... :) )

Az eredetihez képest megfeleztem a mennyiségeket, úgyhogy az enyém egyes leves lett. :) Mondjuk fél tojást nem tudtam beletenni, úgyhogy egy egész került bele, azt hiszem, már ez önmagában hibaforrás lehetett...

Egy nagy hagymát felaprítottam. Ez egyébként azért praktikus depis időszakban, mert legálisan lehet bőgni. (Persze, ha már a konyhában vagyok, egyáltalán nincs kedvem bőgni, úgyhogy ez csak elvileg igaz.) Megpucoltam egy fej fokhagymát. Mamma aggódott Milánnál, hogy két fej fokhagyma sok lehet a levesbe - szerintem az ízét tekintve nem, viszont megpucolni az! A hagymákat vajon megpároltam egy kanál zsemlemorzsa társaságában, felöntöttem vízzel és beletettem egy tyúkhúsleves kockát.
Kicsit főtt, aztán összeturmixoltam. Ez nálunk egy bonyolult művelet, mert nincs botmixerünk, csak egy ezer éves turmixgép, amivel Anya anno még az én bébiételeimet is pépesítette, szóval megvan negyed évszázados - de szerencsére semmi baja. Azért mindenképpen beszerzek egy botmixert, mert így elég nehéz krémleveseket készíteni, meg különben is praktikusabb. Ráadásul mindig akkor dobja le a tetejét, mikor az ember forró ételt szeretne turmixolni. De most már cseles vagyok, bár egy kicsit így is kifogott rajtam, de szerencsére égési sérüléseket nem okozott, csak egy kis plusz törölgetnivalót...
Sikeres turmixolás után leves vissza a fazékba, és bele a simára kevert tojás - kanál tejföl - fél deci tejszín keverék. És itt rontottam el, ugyanis a levesem nem lett szép egynemű, hanem ilyen darabos. Gondolom, a tojás csapódott így ki. Persze, talán először egy kis forró levest kellett volna keverni a tojásos keverékhez, azt simára keverni, és úgy az egészet a levesbe... Mint máskor is ilyen esetekben.

Az azért biztos, hogy el fog fogyni a leves, mert nagyon finom. Tálaláskor tettem bele egy kanál tejfölt, és megszórtam petrezselyemmel. A tejföl nagyon jót tett neki, nekem legalábbis ízlik, hogy savanykásabb lett. Sajt nem volt itthon, kenyérkockát pirítani meg nem volt kedvem...
(Hmmm, éhes is maradtam, a kenyérkockától laktatóbb lett volna, így viszont vigyáznom kell, nehogy megegyem, mire Anya hazajön, mert mérges lesz, hogy nem hagytam neki kóstolót... Azért mindenesetre maradok a konyhában, és nekiállok egy prószának. Az szerintem különben is jól illik ehhez a leveshez... :) )


Update: A leves nagyon ízlett Anyukámnak, és szerinte ez így nem is volt elrontva. Hát nem tudom, mindenesetre, örülök, hogy finom lett. :)

szerda, február 21, 2007

Depresszió és palacsinta

A depressziónak vannak szintjei. Azt hiszem, nálam nem lehet annál lejjebb, mint amikor nincs kedvem főzni, sőt sütit sütni sem. Hát most itt tartok...
Még egy muffinhoz sem volt kedvem, pedig az 3 perc... Sőt mi több, könyveket, netet nézegetni sem recept után, mert egyszerűen semmi nem tetszik. A csokit sem kívánom, már a táblásat... Csak egy kis édességet, mindegy mi, csak édes legyen - de ami van, az nem jó, tök mindegy, mi az. Nem mintha lenne akármi is itthon, csak amit Anya csinált tegnap: mandulás puding (Dr Oetker műízű izé, a semminél jobb).
Aztán úgy vagyok vele, hogy valamit mégiscsak kéne csinálni, nem lehet itt sajnálni magam folyamatosan, meg merengeni azon, hogy mi a fenének csinálni bármit is, MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT??? Mert úgysincs válasz. Fenébe...
Másrészt meg annak nagyon örültem, hogy felkerült a blogom a bloGasztro-ra. Nem mintha oda való lennék, mert csak ilyen buta és egyszerű ételeket csinálok, ha megpróbálok valami extrát (mint a sós karamell volt), az meg nem sikerül. Hát, ma mindegy...
Azért már mégiscsak kéne valamit írnom ide, mert a karom szinte teljesen rendbe jött a műtét óta (bár az orvos még mindig teljes pihenést ír elő, de most ez sem érdekel), és semmit nem főztem-sütöttem mostanában... Hátezvan.
Meg persze a hűtőben semmi alapanyag. Azért palacsintát mindig lehet csinálni (egy tojás, némi tej - utolsó cseppek a zacsi aljából, olaj, liszt, szódabikarbóna sűrű tésztává keverve, majd felhigítva palacsintatészta sűrűségűre vízzel), meg ugye ott volt még egy adagnyi mandulás csokipuding, meg a két nyárral ezelőtti erdeiszeder lekvárom, meg banán is, meg őszibarackbefőtt. Így lett belőlük pudingos-szedres, meg pudingos-banános, meg pudingos-barackbefőttes palacsinta magamnak, anyának meg sima baracklekis, mert úgysem eszi meg az összekergült kajáimat.
A banános nem olyan jó, a szedres viszont nagyon is. A barackoshoz nem volt kedvem még, bár rajtam kívül úgysem eszi meg senki, úgyhogy muszáj leszek megenni majd.

Hátezvan. Depi. Bocs...
OFF

szombat, február 10, 2007

Tejberizs meggyöntettel

Épp a hónap "zabálós időszakában" vagyok, és folyamatosan ennék. Ez akkor nehéz, ha nincs itthon semmi ehető (azaz már mindent megettem... pirul...). Egy ezer éves meggybefőttet bontottunk meg valamelyik nap, ami bár romlott nem volt, de élvezhetetlen, mert szétmállott az ember szájában, annyira megpuhult a több éves spájzban érlelődés során. Kidobni azért mégsem szerettem volna. Ez volt itthon.
Fogtam tehát a meggybefőttet, és egy szitán áttörtem, így a magjai fennmaradtak, és egy krémes massza lett az egészből. Közben tejberizst főztem. A meggymasszát is átforraltam egyszer a biztonság kedvéért. Utána már csak poharak, tejberizs, meggy, tejberizs, meggy... rétegezve.
Nem is olyan rossz, és a meggyet is megettük.

Tojásos köménymagos leves (rongyosleves, szoptatósleves, pirított leves - ezerféle neve van...)

Végre tudom használni annyira a jobb kezemet, hogy megpróbálkoztam a főzéssel (psszt! az orvosomnak egy szót se erről!!!). Meglehetősen levesmániás vagyok, ez pedig egy olyan leves, amihez minimálisan kell csak a kezem - ez alatt azt értem, hogy nem kell hozzávalókat pucolni, aprítani stb. Emellett nagyon gyorsan elkészül.


Kb egy kanálnyi köménymagot elkezdek pirítani kevés olajon (bár most fűszervajat haszánltam) elkezdek pirrítani, míg pattogni nem kezd. Ekkor megszórom fűszerpaprikával (így télen csípős is kerül bele) és egy kevés liszttel, majd felengedem vízzel. Míg felforr, két-három tojást simára keverek, és keverés a forró levesbe csorgatom. Rengeteg apróra vágott petrezselymet szórok bele, és már kész is...
Van, aki a tojás hozzáadása előtt átszűri, hogy a köménymagok ne maradjanak benne, de én imádom a köménymagot.

péntek, február 09, 2007

Tökéletes kollégiumi vacsora buli előtt... - sajtos-májkrémes melegszendvics

Ez igazán nem igényel különösebb gasztronómiai tudást, annál inkább kollégiumi koszthoz szokott gyomrot. Persze azért nem rossz. Egy kiéhezett kollégistának pedig maga a menyország lehet. Főleg, ha a lányok készítik, és még a hozzávalókra sem kell költeni...
Amúgy majorannás májas, szeletelt sajt, korpás kenyér - melegszendvicssütő.

Vörösboros tea...


Jutalom: