Rendkívül óvatos és mindent dokumentáló bontogatás. Ki tudja, mi jött onnan a messzi Japánból???
Nem robbant, nem kúszott ki belőle apró áspiskígyó, nem fújt antrax felhőt, kisbohóc sem ugrott ki belőle, és galamb sem repült nekem a dobozkából - szerencsére. :)
Az első kis tasakban, amit felbontottam, sajnálatos módon összetöredeztek a rudacskák - de ilyen hosszú utazás után nem ez a csoda, hanem hogy a következőben egyben maradtak. Pedig én ma nem is szerettem volna következőt megbontani!!! Ejnye, de ha egyszer egész finom?! Az öcsémnek is adtam először egy kisebb darabot, aztán megint vittem neki egy kicsit nagyobbat, és azt is elfogadta, tehát a cucc ehető...
Egyszerűen muszáj volt kibontanom egy újabb kis csomagocskát. Ekkor derült ki, hogy egyben három pálcika van. Azzal nyugtatom magam, hogy az első darabkák elfogyasztásánál nem figyeltem eléggé az ízekre.
Van egy elméletem ennek a jelenségnek a lélektani hátterére, tehát hogy miért is nem figyelünk (vagyis én...) ismeretlen ételek ízére első kóstoláskor. Erre pedig a tegnapi süti megevése után döbbentem rá. Azt hiszem, kicsit aggódva harapok bele az ismeretlen ételekbe, inkább arra figyelve, hogy legyek már túl rajta, mint arra, hogy milyen is. Ez kétségkívül megóvja az embert a túlzott csalódásoktól, de meg is akadályozza a helyes értékelést. Ha visszaemlékszek a tegnapi sütire, annyit tudnék elmondani róla, hogy édes, a tésztája porhanyós, a fehér izé a közepén pedig nyúlós. De hogy az a barna izé nem biztos, hogy csoki volt, arra csak utólag jöttem rá, és most már bánhatom, hogy nem ellenőriztem le, míg még megtehettem...
Ezért egyszerűen muszáj volt megbontanom egy másik csomagocskát is, miután ez elsőt megettük...
Az első kis tasakban, amit felbontottam, sajnálatos módon összetöredeztek a rudacskák - de ilyen hosszú utazás után nem ez a csoda, hanem hogy a következőben egyben maradtak. Pedig én ma nem is szerettem volna következőt megbontani!!! Ejnye, de ha egyszer egész finom?! Az öcsémnek is adtam először egy kisebb darabot, aztán megint vittem neki egy kicsit nagyobbat, és azt is elfogadta, tehát a cucc ehető...
Egyszerűen muszáj volt kibontanom egy újabb kis csomagocskát. Ekkor derült ki, hogy egyben három pálcika van. Azzal nyugtatom magam, hogy az első darabkák elfogyasztásánál nem figyeltem eléggé az ízekre.
Van egy elméletem ennek a jelenségnek a lélektani hátterére, tehát hogy miért is nem figyelünk (vagyis én...) ismeretlen ételek ízére első kóstoláskor. Erre pedig a tegnapi süti megevése után döbbentem rá. Azt hiszem, kicsit aggódva harapok bele az ismeretlen ételekbe, inkább arra figyelve, hogy legyek már túl rajta, mint arra, hogy milyen is. Ez kétségkívül megóvja az embert a túlzott csalódásoktól, de meg is akadályozza a helyes értékelést. Ha visszaemlékszek a tegnapi sütire, annyit tudnék elmondani róla, hogy édes, a tésztája porhanyós, a fehér izé a közepén pedig nyúlós. De hogy az a barna izé nem biztos, hogy csoki volt, arra csak utólag jöttem rá, és most már bánhatom, hogy nem ellenőriztem le, míg még megtehettem...
Ezért egyszerűen muszáj volt megbontanom egy másik csomagocskát is, miután ez elsőt megettük...
Ebben egészben maradtak a rudacskák, és hagytam belőle egyet Anyának is (az öcsémét megettem - pirul...).
Igen gondosan megfigyeltem az ízeket, állagot. Ropogós keksz-rudacska bevonva egy rózsaszín és egy fehéres puha, krémes réteggel. A rózsaszín szerintem epres ízesítésű, a külső pedig talán joghurtos és fehér csokis. Hááát, a gondos megfigyelés ellenére sem tudok többet mondani, mint hogy FINOM...
(Azért sem bánom, hogy még egyet kibontottam!)
Igen gondosan megfigyeltem az ízeket, állagot. Ropogós keksz-rudacska bevonva egy rózsaszín és egy fehéres puha, krémes réteggel. A rózsaszín szerintem epres ízesítésű, a külső pedig talán joghurtos és fehér csokis. Hááát, a gondos megfigyelés ellenére sem tudok többet mondani, mint hogy FINOM...
(Azért sem bánom, hogy még egyet kibontottam!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése