Elmaradásaim

Kicsit elhanyagoltnak tűnik ez a blogocska, de azért nem egészen. Csak ugye a fényképezőgép hiánya megvisel, és különben meg minden mással foglalkozok. Rám igaz szokott lenni az él vagy blogol kettőssége - és mostanában éppen a valósággal foglalkoztam, épp itt az ideje. Úgyhogy nem is bánom.

Node azért a végtelenségig csak nem lustálkodok blogilag még nyáron sem, főleg mert kördéstartozásaim vannak. Igaz, a hógolyók már rég elolvadtak, és ebben a nagy melegben még talán egy lavina sem lenne elegendő (bár meg kell mondjam, még ha ezzel egyedül is állok, én így nem érzem magam olyan rosszul, mert legalább nem fázok, az sokkal rosszabb...).

Hmmm... az előbbieket vagy négy napja írtam. Valahogy nem jutottam tovább. És az a gyanúm, hogy most sem garantált, hogy még ma befejezem. Vagy igyekezhetnék gyorsan letudni?

A lényeg a két hógolyó (vagy tócsa, azaz már az is rég elpárolgott, ezirányú kötelességeit is ezer éve letudta mindenki, csak én voltam lusta...). Az egyiket Ritától kaptam, és a felesleges/ritkán használt konyhai eszközökről érdeklődik. A másikat Kismacstól, a gesztrobűnök bevallására ösztönöz. Ez utóbbi különben is kötelező nekem, hiszen a T3v-vel közös vásárlásunk indította el az egészet - pontosabban T3v titkolózása a reszelt parmezánt illetően.

Talán épp ezért illene is erre válaszolni elsőre (és én béna, nemtudom mire kattintottam, de publiálta ezt a bejegyzést, tehát be is kell fejeznem...).

Hogy a gasztrociki kategóriára válaszolni tudjak, jó volna tudnom, hogy mi is számít cikinek. Én nem azt tartanám annak, hogy milyen gagyi alapanyagokból főzök - mert hiszen örülök, hogy egyáltalán ilyesmire van pénzem, nemhogy extra dolgokra. Majd egyszer talán, ha lesz állásom és több pénzem. Végüs is azt sem tartanám tragédiának, ha csak majd nyugdíjas koromban - addig is van miről álmodozni.
Különben a plusos reszelt parmezánt én is megvettem, és nagyon finom. Máskor is jön majd velem, sőt itthonra is, anya már kérte, hogy hozzak. :)
Amire büszke vagyok, azok a saját kertünkben termett zölségek és gyümölcsök - bár anyukám érdemei. De majd ha egyszer nekem is lesz kertem... :) Most csak a kakukkfű, a citromfű, a borsikafű, a menta és pár napja az oregánó az, ami az enyém.
A legcikibb, hogy eddig ha valamire reszelt sajt kellett, az sima trappista volt. Esetleg valamilyen füstölt sajt (a karavánt nagyon utálom, az soha, mert nagyon száraz). Nagyritkán kecske- vagy juhsajt, de az már a gasztrománia és esetleg valakitől ajándékba kaptuk, vagy valamiért megjutalmaztam magam.
Mi is lehet még ciki? Talán, hogy mennyi mindent nem főztem még - pl. rendes pörköltöt még soha. Meg alaplevet sem, semmilyet. Meg nagyon sok minden alap dolgot nem, olyannyira, hogy nem is tudom, mi az alap dolog :).
Az is ciki lehet, hogy utálom a majonézt, a kechup-ot és mindent ezekkel - a mustárt viszont szeretem, és csak a mustár kedvéért szoktam virslit enni.
Viszont amire büszke vagyok, hogy nem szoktam porokból főzni. Pedig anyukám szokott venni mondjuk milánói alapport, vagy mi a szöszt, és abból készíti - de én erre nem vagyok hajlandó, főleg ha a paradicsom is friss a kertben; még nem találkoztam olyan porral, amit gyorsabb lett volna elkészíteni, mint ha frissen csinálok mindent (na jó, kicsit macerásabb azért... de megéri).
Biztos van még nagyon sok ilyen, de nem jut eszembe ebben a melegben semmi...


Akkor most a felesleges eszközök:
Még apukám betegségekor vettünk gyümölcscentrifugát - szinte sose használtuk. Van még víztisztító berendezésünk is, ugyanilyen történettel. Van egy-két süteményforma is, amit nagyon ritkán használunk (kuglóf forma, kosárkák - persze időnként előkerülnek). Van két fritőzünk, az egyiket épp megvették gyerekkoromban a szüleim, és a következő héten nyertek egyet valami céges bulin - egy darabig használtuk az egyiket, de nem volt túl nagy sikere. Nekem tuti nem lesz, ha nagy leszek, mert felesleges és különben sem vagyok oda a rántott dolgokért (kivéve a rántott padlizsán, de azért nagyon :) ). Ha jól emlékszem, gyerekkoromban beszereztünk egy elektromos kenyérszeletelő kést is, mert a nagynénémnek volt, és mindig használta, és nekünk is kellett. Azóta sem használjuk - ha még megvan egyáltalán.
Egyelőre ennyi jut eszembe, a nem használt dolgok a spájzban vannak lent, és oda most nem tudok benézni, mert vendégek vannak.
Hopp, most, hogy belegondoltam, a spájzban nagy helyet voglal egy hatalmas savanyító kerámia edény. Apukámnak voltak néha nagy mániái, mint hogy itthon csináljunk savanyúságokat, és akkor egy-két évig próbáltkozott ilyesmivel anyukám kevésbé lelkes segédletével, aztán megunta mindig.
Nagyszülői örökség jutott még eszembe: egy öntöttvas ostyasütő, amivel maceszt - vagy mi annak a sajtos ostyának a neve - lehet készíteni. Apa nagyon szerette, téli estéken filmnézéshez néha csináltunk, mi gyerekként pedig imádtunk gombócolni. Anyukám persze nem szerette, mert az egész lakás büdös lett, és úgyis neki kellett takarítani és elmosogatni. Mert ha kész lettünk, akkor már kezdődött is a film - anya mániája pedig, hogy rögtön el kell mosogatni, míg rá nem szárad a tálakra a kosz. Így maradt le sok közös kirándulásról, szobati gombászásról, stb. - merthogy ebéd után mosogatni kell. No ez az, amit én szeretnék elfelejteni! A mosogatnivaló ráér, megvár.



Persze MöCö-nél minden sokkal egyszerűbb, miután beszerelte a mosogatógépet. (Csak e tett jelentőségét szeretném hangsúlyozni: az egész családja már egy éve kérlelte, könyörgött neki, hogy szerelje már meg a használtan kapott készüléket - eredménytelenül. Mire jöttem én, folyton főztem és mosogattam, és ígérte, beszereli. Én meg mondtam, hogy felesleges, elmosogatok én. De nem győzködhettem túl hatékonyan, mert egyből beszerelte. Megszerelte még a porszívót, a kerámia főzőlapot és a tv-t is. Mindegyikért egy éve könyörgött neki a családja - én pedig egy szót sem szóltam, és mégis...
És életem legnagyobb dícsérete egy ebéd után: te egy igazán jó háziasszonynak való alapanyag vagy. :)))))) )