hétfő, július 23, 2007

Mozart Kugel Knödel - osztrák túrógombóc

.

Két hete hétvégén Ausztriában voltunk MöCö anyukájáéknál. Ő készített nekünk ilyen túrógombócot. Egész más, mint a magyar túrógombóc - búzadara nincs, viszont liszt van benne. Mégis más, mint Mammáé - pedig az is osztrák. Úgy látszik, sok fajtája van.
Ez viszont nem habkönnyű, inkább a krumpligombóchoz hasonlít az állaga, és nagyon laktató. Mindenfélétlehet bele tenni, bármilyen gyümölcsöt - vagy Mozart golyót is - ha már Ausztria... ;)

Pofon egyszerű elkészíteni:
Egy csomag túróhoz (25 dkg, az a téglalap csomagolású!) kell 20 dkg liszt, 10 deka vaj, egy tojás (csipet só sosem árt - csak én mindig mindenből kifelejtem) - ezt jól összedolgozni. Azaz igazából osztrák túró kéne, ami kicsit krémesebb, mint a miénk, így talán egy kicsi tejföl nem árt bele. Mondjuk én végül mégsem tettem, csak terveztem, de nem hiányzott. Másrészt több liszt került bele, hogy kicsit keményebb legyen a tészta, mert a Mozart golyó könnyen kifolyhat belőle (normál esetben bőven elég a 20 kdg liszt, úgy tényleg könnyebb tészta lesz). Ha csak gyümölccsel készül, akkor nem kell keményebbre. Összegyúrás után legalább fél órát kell pihennie a hűtőben, de nem árt neki, ha többet van bent. Utána már csak a gombócokat kell elkészíteni, és forró vízben kifőzni. Végül vajas pirított zsemlemorzsában meghempergetni. Porcukros tejföllel tálalni. Befalni. Nyamm...

MöCö húgának készült az én változatom, ugyanis ő is jött volna velünk Ausztriába. Végig is zötyögte az utat a határig velünk busszal, oda jött anyukájuk, mentünk volna át. Csakhogy kivételesen ellenőrizték az útleveleket, és pár nappal azelőtt járt le a személyije. Nem engedték át, kénytelen volt hazamenni az utolsó vonattal... :(
Nagyon el volt keseredve, és így legalább egy kicsit ő is kaphatott ízelítőt a rengeteg kajából, amit kaptunk. Ha már a többi élményt nem élhette át velünk... :(


Ez itt MöCö anyukájának gombóca, épp egy szilvás.





Megjegyzés: hangulatól függően a szilvás finomabb is lehet, mint a csokis. :)
Bár azt is hozzátenném, hogy a Mozart golyó ebben a formában finomabb, mint eredetiben. ;)

Update: kicsit módosítottam a bejegyzésen, K kudarca után. :(
Nagyon sajnálom az esetet, talán számítanom kéne ezen túl arra, hogy mások meg szeretnék főzni, amit én ide írok, és talán pontos mennyiségeket kell megadni. Ez néha igen nehéz, mert nem mérek, de igyekezni fogok.
És bocsánat az eddigi pontatlanságokért. :(


7 megjegyzés:

Névtelen írta...

De jó, Ildinkó, hogy Te is feltettél egy ilyen gombócot!
Mielőtt az enyémet megírtam, átnéztem a magyar oldalalakat, de mindenhol csak darásat találtam és azt pedig nem szeretem.
Többfajta van ebből is, létezik mint a tied, kevés liszttel, morzsával, gyümölcsön kivül töltik mákkal, (na, ekkor szerettem bele:-) mártásnak meg mindenfélét öntenek rá: olvasztott vajat, vaníliamártást - a tejfölt én hungarizáltam -, Olaszország északi részén pedig ugyanilyet ettem, ott ricottából készült, és hatalmas adag erdei gyümölcsmártáson tálalták.
Ugye neked is ízlett így? :-))

ildinko írta...

Nagyon-nagyon finom, itthon is kell csinálnom anyukámnak, már megvette a túrót is hozzá motiválónak. :) Azt hiszem, Mózart golyó híján ebben tútó rudi lesz (Piros pöttyös persze).

A tejföl jelenléte és a gyümölcsröszti hiánya ebben a receptben szintén a magyar származású készítőről árulkodik szerintem. :)))

Különben ricottára gondoltam én is, hogy talán jobb abból, de épp nem volt a boltban, csak sima túró. De legközelebb kipróbálom azt is, kevesebb liszttel, hogy könnyebb legyen a tészta. És a kétszersültmorzsásat is kipróbálom valamikor, bár én a darásat is szeretem. De éppen mert mindenhogy szeretem, azt is ki kell próbálnom. :)
Meg a gyümölcs- és vanília mártást is. Nem hinném, hogy MöCö panaszkodna majd a kísérleteim miatt... :D

Névtelen írta...

Szia! Olyan kár, hogy nem látszódnak a képek....:(
Pedig a FireFox-ot, és az IE-t is próbáltam.

ildinko írta...

Szia Provence! Sejtem a hiba okát, most elszaladok itthonról, de ígérem, megcsinálom rendesen. Csak időt akartam spórolni, de így úgy látszik, nem jön be... :)
Pár óra, és lesznek képek rendesen, ígérem. ;)

Névtelen írta...

Nagyon várom már, és köszi szépen!
:-)

ildinko írta...

No, elvileg most jónak kell lennie.
Esetleg az almás palacsinta megint nem jó, abban nem vagyok biztos...
De most mennem kell, mert megjött az öcsém és ezerrel ordít a fülembe valami iszonyat zene, csak hogy mielőbb tűnjek el a gépétől... :S
Ha még mindig nem jó, szólj, és megpróbálok megint csinálni valamit, de már csak holnap...

Névtelen írta...

De jóóóóóó! Szupi lett, köszi! Az almás is látszik ám.