Van állásom! :)

A sok szenvedés után sikerült! :)
Épp ideje volt, hétfőn kezdek is. Gyerekpszichológusként. Inkább nem árulom el, hogy nem is nagyon tudom, mit kell csinálni - bár végül is minden pályakezdő így van ezzel, az egyetemen nem sok gyakorlatot oktatnak.
Dorkám szerint a gyereknek figyelemre és szeretetre van szükségük, ez a legfontosabb. :)
Ez meg csak menni fog?! :)
(Egyetlen gond van csak: a Balatonnál kaptam állást, szegény MöCöm meg itt lesz Pécsen... :S )

Különben van vagy 6-7 kajaképem, meg kéne csak írni a posztot hozzá, meg még kördés-tartozásom is van, de valahogy annyi minden mással foglalkoztam... Mondjuk nem is bánom annyira, legalább éltem. :)
Azért visszajövök még, csak ugye a fényképezőgépem meg a vinyóm is nagyon hiányzik, és nem tudom, mikor tudok felmenni Pestre megjavíttatni őket, vagy megkérni valakit, vigye fel.

Most hétvégén különben megint Ausztria, két hét múlva egy hét görögországi nyaralás, úgyhogy nagy valószínűséggel feltankolok új receptekkel, hogy legyen mikről írnom. :)

És köszönöm mindenkinek, aki szorított, hogy legyen munkám! :)

Csokipuding házilag

.

MöCinek vittem a kórházba valamelyik nap. Mert édességet azt persze bármennyit. És pudingot kért, hát azt főztem. Persze ott kijelentette, hogy csokipuding? Hát azt ő nem szereti. Igazán jól tud esni az embernek ilyesmi... :S
Mindegy, megettem én az összeset, mert szerintem nagyon finom lett, jobb mint a bóti. :)
Ha jól emlékszem, három vagy négy kanál keményítőt, két nagy kanál kakaóport és három kanál cukrot (egy kevés fahéjas cukor is ment bele) kevertem el csomómentesen egy kevéske tejjel, és mikor sima volt, öntöttem még bele tejet, kb összesen fél litert. És szépen megfőztem puding sűrűségűre. Aztán dobozkába öntöttem, amiben be tudtam vinni a kórházba (na jó, kicsit vízkőcseppes, ez a dög mosogatógép miatt van, még nem tapasztaltam ki... :S ). Aztán persze a kórházban én ettem meg.

MöCö külünben már hazajöhetett, itt alszik mellettem. Kifárasztotta a városban mászkálás, még nincs teljesen jól, de talán már megmarad. Mondjuk a nagy nyögdécselés, amit produkál, nem erre utalna, de nem szabad bedőlni neki... (Tudjátok: férfi... :))) )
Azért kényeztetem, hátha jót tesz neki, most például máglyarakást kap ebédre, jobban sikerült, mint a tavalyi.

Bounty torta

.

Megint bocsánat a csúnya képekért, még nem volt lehetőségem a saját gépemet megjavíttatni, úgyhogy MöCö beállításaival, az ő gépével kell fényképeznem, és nem tudom meggyőzni, hogy én máshogy találom jónak a fényképezést, mint ő. Ezért minden képem csúnya. De lesz majd még ez máshogy is... :)

Ilyen tortát MöCö anyukája sütött nekünk Ausztriában még a múltkor, és nagyon-nagyon ízlett. Pedig első ránézésre nem volt túl szimpatikus, töménynek látszott, mint amiből egy szeletet is alig tud letömni az ember a száján. Ehhez képest ez egy ultrakönnyű torta, akár az egészet meg tudnám enni egyszerre.
Tulajdonképpen MöCönek és a haverjainak szerettem volna készíteni, mert úgy volt, hogy múlt vasárnap ide jönnek hozzánk EFOTT-ot felidézni (azaz összerakni az igencsak hiányos emlékeket, amikből talán kiderült volna, hol és hogyan szedte össze a hatalmas foltjait a MöCc). De ugye közbejött a betegség, és akkor már kórházban volt. A tortát persze muszáj volt a tervek szerint szombaton elkészíteni. Éjjel 10kor álltam neki, egy óra alatt meg is sült és a krémek is készen lettek, éjfélkor pedig már ágyban voltam. Azért nem előbb kezdtem neki, mert ugye a kórházban voltam egész nap. Este kicsit fáradt voltam, előtte már majdnem összeestem, mert enni is elfelejtettem - tulajdonképpen csak a kórházban ettem, mert MöCcnek nem volt étvágya, és csak akkor evett, ha én is ettem. Egy falat ide, egy falat oda. Édeskevés volt, de észre sem vettem. Mindenesetre a fanatizmus felsőfoka, hogy ilyen állapotban is nekem még muszáj volt nekiállnom megsütni ezt a tortát, valami ellenállhatatlan belső kényszer által hajtva. És milyen jól tettem. :)


Nagyon egyszerű elkészíteni:
A tészta egy félig tojásos, félig vizes piskóta. 4 tojás sárgáját 25 dkg (én kb ennek felét tettem bele, vagy egy kicsit többet) cukorral habosra keverek, és apránként hozzáadok 1 dl hideg vizet. Amikor jó habos, hozzákeverek 15 dkg lisztet, amit egy csomag sütőporral és 4 dkg kakaóporral összekevertem előtte. Mikor már jó egynemű, óvatosan hozzákeverem a négy tojás keményre felvert fehérjéjét, és beleöntöm a tortaformába. Csak az alját szabad kivajazni-lisztezni, így egyforma magas lesz mindenhol. 165 fokon kell sütni 65 percig, mikor kész (tűpróba is kell! a biztonság kedvéért), a picit kinyitott sütőben kell pihentetni olyan 10 percig, így nem esik annyira össze.
Míg sül, megcsinálom a kétféle krémet.
A kókuszkrémhez 5 dl tejszínt habosra keverek két tasak habfixálóval (a habfixáló csomagolásán lévő leírás szerint). Elvileg kell bele 3-4 kanál porcukor, én csak épp egy kicsit tettem, vagy annyit sem, nem emlékszem pontosan. Mikor már szép habos, akkor 20 dkg kókuszreszeléket keverek bele, kész.
A csokis krémhez egy házi csokipudingot készítek. 10 kanál cukrot (szokás szerint kevesebbet tettem bele), három kanál lisztet (ebből viszont időközben többet, mert nem akart besűrűsödni, pontosabban keményítőt tettem hozzá) és négy kanál kakaóport kevés tejjel simára kevertem, majd hozzáöntöttem még tejet, összesen fél liternyit. Így főztem meg pudingnak. Ha túl sűrű lett volna, tettem volna hozzá kevés vajat, de ponthogy nem akart besűrűsödni, épp jó lett.

Mikor minden kihűlt, három szeletbe vágtam a tortát. Az alsó szintre került egy adag puding krém, a másodikra kókuszkrém, a tetejére pedig kókusz, és arra a maradék puding (szépen lefolyott a torta szélén... az egész konyha tiszta puding lett... :))) ). Megszórtam szépen kókusszal is.

Vasárnap délután kóstoltuk meg, az egyik csapattársam jött át segíteni angolozni. Nála válogatósabbat nem nagyon ismerek, mégis két szelettel megevett a tortából (és láttam rajta, hogy enne még, ha nem gondolná, hogy az már sok lesz). Aztán vittem be MöCinek is, aki akármilyen étvágytalan volt is, simán betolta az egy nagy szeletet. Aztán másnap a haverjainak is vittem be a kórházba, mert oda beszéltük meg a tortázást. :) Na jó, azért a parkba kimentünk. Még Pétráámnak is jutott. Hazafelére maradt két szelet, azt egy másik csapattársammal ettük meg a kocsiban, miután hazahozott a Hullámfürdő-hiány miatti edzéshelyettesítő röpizésből.

Tán megint kéne sütnöm, mert nekem kevés volt... és a többiek sem bánnák, azt hiszem... :)

Valamelyik gasztrós újságból származik a recept különben, csak közben már MöCö anyukája átalakította kicsit, és különben is elfelejtettem az újság címét, de ha valaki tudja...

Az előző kékes változat után akkor most egy rózsaszínes az egyébként gyönyörűséges tortámról:


Úúúú, de hosszú poszt lett... hát igen, ha az embernek tanulnia kéne, jobban megy az írás... :)

Resztelt csirkemáj petrezselymes krumplival

.

Azt hiszem, ideje megírnom a tarsolyban lévő bejegyzéseket. Már annál is inkább éppen most, mert szombaton nyelvvizsgázok, és még egy betüt se tanultam. No jó, azért valamennyit, de az édeskevés. Ugye simán meg lehet tanulni Pécstől Pestig a vonatúton alapfokig angolul??? Ugye, ugye??? De most tudna bárki is tanulni, míg a barátja 42 fokos lázzal fekszik mellette, vagy aztán meg a kórházban? Szerintem nem. Én nem tudtam. Pedig két hetet szántam a tanulásra, de közbejött a betegség. Most már jobban van, elég napi egyszer bemennem a kórházba (azaz nem elég, de ezt kell szeretni).

Betegsége első napján, amikor még nem tudtuk, mi a baj, csak a magas láz és az azzal járó tünetek, mint pl. étvágytalanság volt, akkor isteni ragulevest főztem csirkemellből, sok-sok zöldséggel, daragaluskával. Sajnos, nem volt lehetőségem lefényképezni, most meg - bár nagy része még a hűtőben van - inkább ki kellene dobnom. Sajnos, pedig tényleg finom volt, csak kettőnknek rengeteg. Még meg kell tanulnom két emberre főzni.
Szóval a betegség következő napján pedig ezt a resztelt májat készítettem, nagy örömömre be is lakott melőle a MöCö rendesen. Szereti a májat ugyanis. Eddig sosem mertem csinálni, mert még sosem csináltam. :))))
De múlt hétvégén ott volt nálunk Pétráám, és anya májat vett, és együtt csináltunk Pétráával reszteltmájat, és jó sikerült. Bár az sertésmáj volt, de gondoltam, menni fog ez csirkéből is. És ment is. :)

Szépen megpucoltam a májat, miközben már a csíkokra vágott hagyma már párolódott a vajon. Amikor a hagyma szép üveges volt, és a májak megpucolásával is végeztem, rádobtam a májat a hagymára, és szép óvatosan sütöttem. Nem szabad gyorsan. Öntöttem alá egy kis vizet is, hogy legyen fincsi leve, meg borsoztam és majorannát (pontosabban az még hiányzik az itteni háztartásomból, úgyhogy oregánót, de nem volt rossz így sem) szórtam rá. Közben krumplit pároltam kevés vajjal kevés vízben. Aztán mikor kész volt a máj, akkor szórtam rá kis vegetát meg sok aprított petrezselymet, meg a krumplira is sok petrezselymet, és már tálaltam is, és megettük villámgyorsan. :)
Nem gondoltam, hogy májat is tudok készíteni, de mégis. :) Kitágul a világ lassan-lassan...

VKF VII. - Balaton palacsinta

.

Igaz, a nyaralás íze a mostani VKF témája, de ezt az édességet én nyaraláskor soha nem kóstolhattam, mert születésem előtti időkből származik. A nagynéném visszaemlékezései ihlették, meg gyerekkoromban néha sütött ilyet anyukám, ha sokat nyafogtam érte. Az ő nyaruk íze - még ha nem is a nyaralásé, de legalábbis a nyári munkáé.
Arra gondoltam, hogy tőlem, mint balatoni lánytól, egy különleges palacsinta recept stílusos a VKF ezen fordulójára. Retrosüti, az úgyis nagyon menő mostanában. :)))

Olyan 30 évvel ezelőtt készítettek ilyen palacsintát az M7-es 83-as kilométerénél lévő pihenőhely étteremében. A nagyéném (Nénnya) elég sokat pincérnősködött ott, anyukám csak egy keveset, olyan 20 éves kora körül. Mindketten emlegetik azokat az időket. Főleg a nagynéném - a mai fiatalok teherbíróképességét próbálja összehasonlítani az övékével - ez persze lehetetlen, a világ azóta nagyon sokat változott. Akkoriban reggelente 10 liter kávét főztek le, ami még délelőtt elfogyott, a kamionosok mindig megálltak a kávé kedvéért, de a pincérek is fogyasztották rendesen, hiszen reggel 5-től éjfélig voltak talpon, és szinte mindenki megállt ott Pestről a Balaton felé menet. Akkor a Nénnya szerint még nem annyi vendég volt, mint most, hanem sokkal-sokkal több - és valószínűleg nem véletlenül választották azt az éttermet, és nem véletlenül volt rengeteg visszajáró. A pincéreknek nem volt megállás egész nap, enni is csak a nap végén volt idő, folyamatosan kiszolgálni, kedvesen mosolyogni, besegíteni a konyhán... Azt hiszem, ezt a mai fiatalok tényleg nem bírnák - én sem.
Most az étterem helyén nincs semmi, a szemközti oldalon az Esso kút. Legalább ez a recept maradjon meg belőle és az akkori életérzésből... :) A nagynénémnek ajánlva. :)

Nagyon egyszerű kölönben: túrós palacsinta, leöntve vaníliakrémmel és a tetején tojásfehérje galuskák, a sütőben megpirítva.
A trükkök: reszelt citromhéj a túrós töltelékbe (az különben is jó) és mazsola (már aki szereti, én nagyon).
A vaníliaöntet úgy csináltam, ahogy itt Cserkénél láttam (mert még sosem csináltam ilyet ezelőtt, ez tuti finom lett - anya aranka krémporból vagy vaníliás pudingból szokta, úgy is jó, de így azért elegánsabb).
A tojásfehérjehab galuskákhoz pedig egy csipet sóval keményre kell verni a tojásfehérjét, majd egy kevés porcukrot és annyi málnaszörpöt kell hozzákeverni óvatosan, hogy szép rózsaszín legyen. A málnaszörptől kellemesen savanykás lesz, nagyon jól esik az édes vaníliaöntet mellé.
Előmelegített sütőben kell sütni, közepes-meleg sütőben, míg szépen megpirul a hab. Olyan lesz, mint a balatoni naplemente.

(Elnézést a csúnya képért, este tudtam csak elkészíteni és fényképezni, mert MöCöt kórházba utalták, egész nap rohangáltam, és az egész heti ápolónősködés után egyébként is fáradt vagyok. De nem maradhattam le! És még jó, hogy mára amúgy is palacsintát ígértem neki, csak közbe jött, hogy bent fogták a kórházban, de legalább tudtam neki bevinni. Sajnos, ezt a változatot nem tudta megkóstolni, kénytelen leszek sütni neki, ha majd kijön a kórházból. Van miért meggyógyulni. :) Bár eddig sem panaszkodhatott, míg itthon volt, de erről majd később...)