kedd, augusztus 07, 2007

Resztelt csirkemáj petrezselymes krumplival

.
Azt hiszem, ideje megírnom a tarsolyban lévő bejegyzéseket. Már annál is inkább éppen most, mert szombaton nyelvvizsgázok, és még egy betüt se tanultam. No jó, azért valamennyit, de az édeskevés. Ugye simán meg lehet tanulni Pécstől Pestig a vonatúton alapfokig angolul??? Ugye, ugye??? De most tudna bárki is tanulni, míg a barátja 42 fokos lázzal fekszik mellette, vagy aztán meg a kórházban? Szerintem nem. Én nem tudtam. Pedig két hetet szántam a tanulásra, de közbejött a betegség. Most már jobban van, elég napi egyszer bemennem a kórházba (azaz nem elég, de ezt kell szeretni).

Betegsége első napján, amikor még nem tudtuk, mi a baj, csak a magas láz és az azzal járó tünetek, mint pl. étvágytalanság volt, akkor isteni ragulevest főztem csirkemellből, sok-sok zöldséggel, daragaluskával. Sajnos, nem volt lehetőségem lefényképezni, most meg - bár nagy része még a hűtőben van - inkább ki kellene dobnom. Sajnos, pedig tényleg finom volt, csak kettőnknek rengeteg. Még meg kell tanulnom két emberre főzni.
Szóval a betegség következő napján pedig ezt a resztelt májat készítettem, nagy örömömre be is lakott melőle a MöCö rendesen. Szereti a májat ugyanis. Eddig sosem mertem csinálni, mert még sosem csináltam. :))))
De múlt hétvégén ott volt nálunk Pétráám, és anya májat vett, és együtt csináltunk Pétráával reszteltmájat, és jó sikerült. Bár az sertésmáj volt, de gondoltam, menni fog ez csirkéből is. És ment is. :)

Szépen megpucoltam a májat, miközben már a csíkokra vágott hagyma már párolódott a vajon. Amikor a hagyma szép üveges volt, és a májak megpucolásával is végeztem, rádobtam a májat a hagymára, és szép óvatosan sütöttem. Nem szabad gyorsan. Öntöttem alá egy kis vizet is, hogy legyen fincsi leve, meg borsoztam és majorannát (pontosabban az még hiányzik az itteni háztartásomból, úgyhogy oregánót, de nem volt rossz így sem) szórtam rá. Közben krumplit pároltam kevés vajjal kevés vízben. Aztán mikor kész volt a máj, akkor szórtam rá kis vegetát meg sok aprított petrezselymet, meg a krumplira is sok petrezselymet, és már tálaltam is, és megettük villámgyorsan. :)
Nem gondoltam, hogy májat is tudok készíteni, de mégis. :) Kitágul a világ lassan-lassan...

7 megjegyzés:

Zsu írta...

Gratula :) MöCönek pedig további gyors gyógyulást! És sok sikert a nyelvvizsgához is persze!

ildinko írta...

Köszönöm! MöCönek átadom, már egész jól van, holnap jöhet is haza. :)

Névtelen írta...

Hmm is anyone else experiencing problems with the images on this blog loading?
I'm trying to find out if its a problem on my end or if it's the blog.
Any feed-back would be greatly appreciated.


my web blog; レイバンメガネ

Névtelen írta...

For latest information you have to go to see internet and on world-wide-web I found this web site as a best web page for latest updates.


Also visit my blog ... www.lokalnoglobalno.com

Névtelen írta...

I do agree with all of the ideas you have offered
for your post. They are really convincing and can definitely work.
Still, the posts are too short for novices. May you please extend them a bit from next time?
Thank you for the post.

Here is my web page - ヴィトン財布

Névtelen írta...

I've been exploring for a little for any high quality articles or weblog posts in this sort of space . Exploring in Yahoo I ultimately stumbled upon this site. Studying this info So i am satisfied to convey that I have a very good uncanny feeling I discovered just what I needed. I so much undoubtedly will make sure to do not disregard this website and provides it a glance regularly.

Here is my site :: シャネルバッグ新作

Névtelen írta...

This is a really good tip particularly to those fresh to the blogosphere.
Short but very accurate information… Many thanks for sharing this
one. A must read article!

Feel free to visit my web-site - レイバン サングラス