péntek, augusztus 03, 2007

VKF VII. - Balaton palacsinta

.
Igaz, a nyaralás íze a mostani VKF témája, de ezt az édességet én nyaraláskor soha nem kóstolhattam, mert születésem előtti időkből származik. A nagynéném visszaemlékezései ihlették, meg gyerekkoromban néha sütött ilyet anyukám, ha sokat nyafogtam érte. Az ő nyaruk íze - még ha nem is a nyaralásé, de legalábbis a nyári munkáé.
Arra gondoltam, hogy tőlem, mint balatoni lánytól, egy különleges palacsinta recept stílusos a VKF ezen fordulójára. Retrosüti, az úgyis nagyon menő mostanában. :)))

Olyan 30 évvel ezelőtt készítettek ilyen palacsintát az M7-es 83-as kilométerénél lévő pihenőhely étteremében. A nagyéném (Nénnya) elég sokat pincérnősködött ott, anyukám csak egy keveset, olyan 20 éves kora körül. Mindketten emlegetik azokat az időket. Főleg a nagynéném - a mai fiatalok teherbíróképességét próbálja összehasonlítani az övékével - ez persze lehetetlen, a világ azóta nagyon sokat változott. Akkoriban reggelente 10 liter kávét főztek le, ami még délelőtt elfogyott, a kamionosok mindig megálltak a kávé kedvéért, de a pincérek is fogyasztották rendesen, hiszen reggel 5-től éjfélig voltak talpon, és szinte mindenki megállt ott Pestről a Balaton felé menet. Akkor a Nénnya szerint még nem annyi vendég volt, mint most, hanem sokkal-sokkal több - és valószínűleg nem véletlenül választották azt az éttermet, és nem véletlenül volt rengeteg visszajáró. A pincéreknek nem volt megállás egész nap, enni is csak a nap végén volt idő, folyamatosan kiszolgálni, kedvesen mosolyogni, besegíteni a konyhán... Azt hiszem, ezt a mai fiatalok tényleg nem bírnák - én sem.
Most az étterem helyén nincs semmi, a szemközti oldalon az Esso kút. Legalább ez a recept maradjon meg belőle és az akkori életérzésből... :) A nagynénémnek ajánlva. :)

Nagyon egyszerű kölönben: túrós palacsinta, leöntve vaníliakrémmel és a tetején tojásfehérje galuskák, a sütőben megpirítva.
A trükkök: reszelt citromhéj a túrós töltelékbe (az különben is jó) és mazsola (már aki szereti, én nagyon).
A vaníliaöntet úgy csináltam, ahogy itt Cserkénél láttam (mert még sosem csináltam ilyet ezelőtt, ez tuti finom lett - anya aranka krémporból vagy vaníliás pudingból szokta, úgy is jó, de így azért elegánsabb).
A tojásfehérjehab galuskákhoz pedig egy csipet sóval keményre kell verni a tojásfehérjét, majd egy kevés porcukrot és annyi málnaszörpöt kell hozzákeverni óvatosan, hogy szép rózsaszín legyen. A málnaszörptől kellemesen savanykás lesz, nagyon jól esik az édes vaníliaöntet mellé.
Előmelegített sütőben kell sütni, közepes-meleg sütőben, míg szépen megpirul a hab. Olyan lesz, mint a balatoni naplemente.

(Elnézést a csúnya képért, este tudtam csak elkészíteni és fényképezni, mert MöCöt kórházba utalták, egész nap rohangáltam, és az egész heti ápolónősködés után egyébként is fáradt vagyok. De nem maradhattam le! És még jó, hogy mára amúgy is palacsintát ígértem neki, csak közbe jött, hogy bent fogták a kórházban, de legalább tudtam neki bevinni. Sajnos, ezt a változatot nem tudta megkóstolni, kénytelen leszek sütni neki, ha majd kijön a kórházból. Van miért meggyógyulni. :) Bár eddig sem panaszkodhatott, míg itthon volt, de erről majd később...)

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon szimpatikus recept, biztosan ki fogom próbálni.

Mi baja MöCönek? jobbulást neki innen a távolból :)

ildinko írta...

Köszönjük!
EFOTT-on volt, valószínűleg ott kapta el, orbánc. Nagyon lázas volt, meg a lábán kiütések vannak. :(
Sajnos nem hatott az antibiotikum, amit kapott, úgyhogy most infúzióban kap lórúgást... :S
De legalább jó helyen van, most már nem kell aggódni, csak a nővérkék foghatják a fejüket, mert mindent jobban tud, mint ők... :)))

Péétrá írta...

ildinkóó...basszus...elment péntek reggel ez a k*rva net, csak most jött vissza..ez lett a kontroll vége, király..:( még jó, h rá tudtad venni, h tolja el a lépt dokihoz...
No, mondd nekije, hogy jobbulást kívánok neki. Jah, és Schaci is...;)

Pocaknyúl írta...

Szia! Először is guszta a recept, másrészt meg van egy ilyen kérdezősdi most, hogy hét dolgot meg kell vallani, amit eddig nem mondtál el a blogban magadról. Ezt most továbbítottam Neked :) Úh hajrá!

Névtelen írta...

utensils vasantha stems recognise tube djuh scadplus nucleic springsteen enkay esmaili
lolikneri havaqatsu

Névtelen írta...

top [url=http://www.001casino.com/]online casino[/url] brake the latest [url=http://www.realcazinoz.com/]online casino[/url] manumitted no consign bonus at the chief [url=http://www.baywatchcasino.com/]unshackle casino games
[/url].