vasárnap, január 27, 2008

Brownie torta

Lehet, hogy rossz szokás csupán, de amíg bármilyen kaja után nem eszek valami édeset, nem érzem úgy, hogy jól laktam volna. Tegnap is így jártam, éhes voltam, mint a farkas - de ellen akartam állni. Nem sikerült. Szenvedtem egy darabig, hogy kibírom, kibírom, kibírom - aztán feladtam.
Azért ezt a brownie-t sütöttem meg, mert karácsonyra adtam ilyet ajándékba, és igencsak aggódtam, hogy tényleg jó-e. Ki kellett próbálnom. Még az ünnepek előtt láttam Cukroskatánál, aki egy német blogon találta. Megbíztam a bloggerekben, elkészítettem üvegbe kipróbálás nélkül, és nem is kell megbánnom - tényleg finom. :) Kevesebb cukrot tettem bele, mint amit a recept ír, de még így is túl édes nekem - ezért savanykás baracklekvárral eszem. Így pont jó. Ja és előbb is kivehettem volna a sütőből - de ez a képen nem látszik. :)))

Egy nagy tálba kimértem kicsit kevesebb, mint 15 deka nagyonbarna (ragacsos-büdös) barnacukrot, olyan 10 deka körüli kevésbé barna barnacukrot, 5 deka kakaóport, 10 deka apróra vágott diót, két-három kanál zabpelyhet, maradék kandírozott narancs- és citromhéjat, 20 deka lisztet, fél csomag sütőport, fél teáskanál sót - és jól összekevertem.
Egy másik tálban megolvasztottam 12 és fél deka margarint (fél kocka - szívesebben csináltam volna vajból, ha van itthon) és habosra kevertem három tojással.
A tojásos keveréket alaposan összekevertem a száraz hozzávalókkal, még kb fél deci tejet hozzá kellett öntenem és kizsírozott-kilisztezett tortaformában (28 cm átmérő, de lehet 20x30 cm-s téglalap alakú formában is, akinek van) előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütöttem, közepes lángon. Más figyeljen oda sütés közben, és időben vegye ki - mondjuk csak az oldala keményedett meg, az ízén nem változtat - szerencsére.

Üvegben is nagyon jól néz ki rétegezve ajándéknak a száraz alapanyag, elkészítve pedig finom. :)
A legjobb benne a dió és a kandírozott citrusok sem tettek rosszat neki.

És akkor új szokásként leírom a hozzávalókat. A korábbi receptjeimen én magam is nehezen igazodok ki, hátmég ha valaki más akarja az én leírásom alapján elkészíteni...

Száraz hozzávalók:
25-35 deka cukor - legalább fele barna
5 deka kakaópor
12 deka apró darabokra vágott dió
ízlés szerint zabpehely, kandírozott gyümölcsök
20 deka liszt
fél csomag sütőpor


Egy literes üvegbe rétegezve jópofa gasztro ajándék, elkészítési útmutatót mellékelve.

Nedves hozzávalók:
12,5 deka margarin vagy inkább vaj
3 tojás
ha nem áll össze a tészta, kevés tej vagy ilyesmi


1 megjegyzés:

Cukroskata írta...

Nagyon jól néz ki, én is többet adtam ajándékba anélkül, hogy kipróbáltam volna,de már kaptam visszajelzést, hogy finom lett. :-)