kedd, augusztus 29, 2006

Villámkaja - spagetti paradicsomszósszal, most éppen cukkínis

2006. 08. 25.


Az egyik kedvenc ételem, annyiszor csináltam már, hogy kb. 30 perc alatt megvan akkor is, ha teljesen friss alapanyagokból dolgozok. Ami ilyenkor nyáron friss paradicsom és egyéb zöldség - hacsak tehetem, a kertünkből. Ez egy olaszos kaja, bár azt hiszem, igencsak messze áll az autentikustól, viszont szerintem finom. Az öcsém szerint is az, pedig ő aztán igazán nem könnyű eset: ha ő megeszik valamit, akkor az határozottan ehető. Az én spagettijeimet pedig eddig még minden esetben felfalta - esetenként két tányérral is, ami tőle szinte már-már hihetetlen.
És persze ama másik pasi is megeszi, kivéve a cukkínit, de hát ő ebből a szempontból nem mérvadó, viszont kegyetlenül szenvedhet néha, mert cukkíni-imádó családhoz keveredett :).

Ennyi felesleges bevezető után a mostani változat receptje:

Egy hagymát apróra vágtam, olajon üvegesre pirítottam. Egy pillanattal azelőtt, hogy kész lett volna, tettem hozzá fokhagymát is - ha jól emlékszem, apróra vágtam, de kedvfüggő, mert van, amikor fokhagymanyomóval töröm össze. Míg a hagyma készült, apróra vágtam a cukkínit - ez esetben kis kockákra, de ez is attól függ... Mikor a cukkíni megpárolódott, mehet rá a paradicsom.
Még az elején tettem fel vizet a tésztának forrni. Mikor felforrt (kb. mire a cukkíni aprításával végeztem), beledobáltam a tetejükön kereszt alakban bemetszett paradicsomokat, majd egy pillanattal később hideg vizzel teli tálba kiszedtem őket. Így könnyen lehúzható a héjuk. Meghámoztam hát őket, és apróra kockáztam, és bele a hagymás cukkínis edénybe. A helyükre a forró vízbe pedig a spagettitészta.
A szósz már majdnem kész, csak össze kell forrnia, hogy a paradicsom kicsit elfője a levét és az egész besűrűsödjön. Míg ez folyamatban van, hozzáadom a fűszereket: só, bors, mediterrán vegeta, friss kakukkfű, bazsalikom, borsikafű a kertből. Ezzel kész is, a tészta ennyi idő alatt szintén. A legeslegvégén, mikor lezártam a gázt a szósz alatt, apróra vágott petrezselymet szórok még bele, mert úgy az igazi. (Ezzel fent említett cukkíni-utáló úr szintén nem ért egyet, és eme műveletet eddig minden esetben hosszas alkudozás előzte meg a petrezselyem mennyiségét illetőn, ami tehát a kazalnyi és az egy szál közötti köztes kompromisszumnak megfelelően egy kicsinél kicsivel nagyobb csokor szokott lenni. Szerintem kevés bele :).)

3 megjegyzés:

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Névtelen írta...

With technological advancement and internet revolution, finding betting guide or soccer betting results are no tough. Nowadays if you keep a close eye on the internet you will find that there are literally hundreds of betting guides that make promises of guiding you on different sports and strategies. But prior to selecting online guide, you need to check out whether the site is devoid of any scam or not. Before finalizing, it is advised to undergo a thorough research work of the different guides, you are seeking for. nfl betting baseball betting basketball betting boxing betting cricket betting darts betting football betting golf betting handball betting hockey betting rugby betting snooker betting tennis betting An online sportsbook is a site where patrons can bet on different sports competitions including golf, football, basketball, baseball, hockey, soccer, horse racing, boxing, and just about any other sport you can think of. The method of betting differs with the sport and the type of the game being played. In the United States there are about 150 legal sportsbooks that are situated in Nevada. Betting on sports is fully legal in many countries and it is well known with people who like to gamble. [url=http://www.pulsebet.com/betting/American-Football]nfl betting[/url] [url=http://www.pulsebet.com/betting/Baseball-betting]baseball betting[/url] [url=http://www.pulsebet.com/betting/Basketball-betting]basketball betting[/url] [url=http://www.pulsebet.com/betting/Boxing-betting]boxing betting[/url] [url=http://www.pulsebet.com/betting/Cricket-betting]cricket betting[/url] [url=http://www.pulsebet.com/betting/Darts-betting]darts betting[/url] [url=http://www.pulsebet.com/betting/Football-betting]football betting[/url] [url=http://www.pulsebet.com/betting/Golf-betting]golf betting[/url] [url=http://www.pulsebet.com/betting/Handball-betting]handball betting[/url] [url=http://www.pulsebet.com/betting/Hockey-betting]hockey betting[/url] [url=http://www.pulsebet.com/betting/Rugby-betting]rugby betting[/url] [url=http://www.pulsebet.com/betting/Snooker-betting]snooker betting[/url] [url=http://www.pulsebet.com/betting/Tennis-betting]tennis betting[/url] • Bets with low value- Well, if you have ever come across large messages with tempting offers, give yourself a break. It is just a way to allure people and make them spend precious money .It is a poor value bets and should be avoided. http://www.pulsebet.com/betting/American-Football http://www.pulsebet.com/betting/Baseball-betting http://www.pulsebet.com/betting/Basketball-betting http://www.pulsebet.com/betting/Boxing-betting http://www.pulsebet.com/betting/Cricket-betting http://www.pulsebet.com/betting/Darts-betting http://www.pulsebet.com/betting/Football-betting http://www.pulsebet.com/betting/Golf-betting http://www.pulsebet.com/betting/Handball-betting http://www.pulsebet.com/betting/Hockey-betting http://www.pulsebet.com/betting/Rugby-betting http://www.pulsebet.com/betting/Snooker-betting http://www.pulsebet.com/betting/Tennis-betting

Névtelen írta...

Hi,

I begin on internet with a directory