hétfő, június 23, 2008

Hallal töltött tök és cukkíni

.MöCikém halimádó és a nagyszülei jóvoltából van egy csomó fagyasztott hal a mélyhűtőben. Azt hiszem, ponty, szeletekre vágva, beirdalva. Meg szoktam sütni (majd azt is felteszem, hogyan), csak MöCi nem szeret bajlódni a szálkával. Mindig azt mondja, halevés után éhes lesz, annyi energiát felemészt közben a szálkátlanítás.
Ezért nagyon megörültem, mikor megláttam Loriennél a tökös halat. Gondoltam, nekünk is kell ilyen, és most végre el is készült. Sikert aratott, MöCike úgy beebédelt belőle (meg hideg meggylevesből), hogy most el is szundított. :)

Elkészíteni elég bonyolult, főleg a halfilézés miatt. Filézőkésünk persze nincs, a csontokat pedig kidobtam, mert ez már felolvasztott hal volt, és nem csináltam így hirtelen hal alaplevet (meg különben sem tudom, mire használnám), lefagyasztani így meg már nem tudtam.
Míg halat filéztem, aprítottam, feltettem barnarizst főni.
A töltelékbe barnarizs, a finomra aprított halhús, fél hatalmas fej lilahagyma, egy csokor finomra vágott kapor, egy tojás, só, bors került.
Egy másik lábosban olajon üvegesre pirítottam a lilahagyma másik felét, rádobtam négy meghámozott, kockázott paradicsomot és fél doboz paradicsompürét (lehetett volna több is). Sóztam, borsoztam, két gerezd fokhagymát aprítottam bele, pár ágacska citromillatú kakukkfű levelét tettem hozzá, és pár levél aprított bazsalikomot. Sűrűre főztem.
A cukkíni (a Mamiék első cukkínije a kertből) és a tök közepét kivájtam és beletöltöttem a tölteléket. A paradicsomszószból ment az edény aljára sok, majd rá a töltött tökfélék, a tetejére megint paradicsom. Kevés töltelék megmaradt, azt gombócoltam, és a paradicsomszószba ejtettem.
Így sült 200 fokon míg jónak láttam (kb fél óra lehetett?).


Miután a halcsontokat kidobtam, és sajnáltam is őket rendesen, a kivájt tökrészekkel nem volt szívem ugyanezt tenni. Megeszem én magában nyersen is, de azért gondoltam, gyorsan összedobok egy villám tökfőzeléket. Lereszeltem, üveges hagymára dobtam egy csokor aprított petrezselyemmel, pároltam (só, bors). Egy doboz tejfőlbe egy kanál keményítővel behabartam, balzsamecetet öntöttem hozzá. Isteni illata volt. Úgy gondoltam, összeturmixolom, hidegen finom leves lesz. Szóval holnap lesz mit vinnem enni a melóba. :)

Nincsenek megjegyzések: