Nagyon örültem Lila Füge kiírásának, mert magam is épp ezen a témán gondolkoztam. Elég sok mindenre rájöttem, lassan kicsit már túlsok is - ez van, ha egy pszichológustanoncon túlnő az önismeret.
Anyukám - mint már írtam - nem igazán érti, hogy miért szeretek főzőcskézni, sőt. Pedig finoman főz. Igaz, nem az az újítós típus, de amit csinál, az mindig jó.
A nagynéném, anya testvére viszont nagyon szeret főzni, ifjúsága jórészét vendéglátósként töltötte a felszolgálástól az üzletvezetőségig. Ő igazán ismeri a főzés minden csínját-bínját. Annak ellenére, hogy egyedül él, mindig vár nála valami finomság, ha meglátogatom. A legegyszerűbb ételekből is igazi menüt kerít - saját magának is. Persze, mint egy átlagos testvérpár, mindig is féltékenyek voltak egymásra - így aztán anyukám szenvedélyem iránti ellenkezésének egyik fő okát éppen abban látom, hogy a főzés szeretetében kicsit hasonlítok a nővérére, és ez rossz pont. No, nem baj.
A másik, szerintem nagyobb szerepet játszó ok apukám. Nem sokat főzött, talán csak erdei gombás rántottát (milyen jók is voltak azok a gombászások... azóta egyedül szoktam nosztalgiázni, jóval kevesebb zsákmánnyal), lecsót és csülköt pékné módra, de azt igazán jól. És néha sütött. A nagymama egérrágta receptjeiből. Ilyen ötlapost. Ezt csak ő tudta, és mindig rettentő büdös szalagárészag árasztotta el az egész házat. Talán furcsa, hogy ilyen sütit sütöttem most, mert sosem szerettem. A krémes sütiket úgy általában nem szeretem. Mégis fontos süti számomra, mert Apa kedvence volt. A Szakács mamára emlékezett így, akit én sosem ismerhettem, mert 47 évesen meghalt (tüdőgyulladásban, egy karácsony előtti disznőölés után, mert nem feküdte ki a betegséget, az orvos pedig - ismerve őt, hogy folyton ezer dolga van, és úgyis mondhat neki bármit - nem is próbálta kényszeríteni az ágynyugalomra, míg aztán késő lett, és a kórházban sem tudák már megmenteni). Aztán 47 éves korában Apa is meghalt. Ahogy a dédimama is. Ez olyan szokás nálunk, úgy látszik...
A Szakács mamát mindenki szerette a faluban, mindenféle egyesületben benne volt, mindenkit ismert, mindenki lakodalmára ő sütött. Ezek a lakodalmi (és egyéb, hétköznapi) receptek vannak meg, többször átírva, alig olvashatóan, a régi süteményeskönyv lapjai közé rejtve. Régóta tervezem, hogy a blogon megörökítem őket, mielőtt végképp elhalványodik az írás. Van, amelyik háromszor is át van írva, de a legújabb is alig olvasható és csupán utalásszerű. Így biztosan lesz olyan, amit már sosem fogok tudni reprodukálni.
Ez a recept szerencsére a most vásárolt szalagáré (tudom, tudom, szalalkáli, de mi mindig népies nevén neveztük, mielőtt valaki rámszólna - mert már volt itt ilyen) csomagolásán is rajta volt, de azért inkább a nagymama receptjéhez ragaszkodtam.
50 deka lisztet 5 kanál cukorral, 2 tojással, 5 deka vajjal és két deci tejben megfutatott szalagáréval összedolgoztam. Ötfelé osztottam, egyenként nagyon vékonyra (1-2 mm) kinyújtottam olyan nagyra, mint egy tepsi háta, és pár perc alatt megsütöttem.
Pudingszerű krémet főztem: 1 liter tejet feltettem melegedni, közben két és fél deci tejben elkevertem két nagy kanál kakaóport, öt kanál lisztet és 10 kanál cukrot (nagymama receptjében még reggeli ital szerepel a kakaópor és a tej helyett, olyan már nincs) simára, hozzáöntöttem a melegedő tejhez, és puding sűrűségüvé főztem. Kihűtöttem.
A lapokat megkentem a krémmel, másnapra lehet szeletelni.
A régi jegyzeteket pedig szorgosan silabizálom, folytatása is lesz, terveim szerint.
Anyukám - mint már írtam - nem igazán érti, hogy miért szeretek főzőcskézni, sőt. Pedig finoman főz. Igaz, nem az az újítós típus, de amit csinál, az mindig jó.
A nagynéném, anya testvére viszont nagyon szeret főzni, ifjúsága jórészét vendéglátósként töltötte a felszolgálástól az üzletvezetőségig. Ő igazán ismeri a főzés minden csínját-bínját. Annak ellenére, hogy egyedül él, mindig vár nála valami finomság, ha meglátogatom. A legegyszerűbb ételekből is igazi menüt kerít - saját magának is. Persze, mint egy átlagos testvérpár, mindig is féltékenyek voltak egymásra - így aztán anyukám szenvedélyem iránti ellenkezésének egyik fő okát éppen abban látom, hogy a főzés szeretetében kicsit hasonlítok a nővérére, és ez rossz pont. No, nem baj.
A másik, szerintem nagyobb szerepet játszó ok apukám. Nem sokat főzött, talán csak erdei gombás rántottát (milyen jók is voltak azok a gombászások... azóta egyedül szoktam nosztalgiázni, jóval kevesebb zsákmánnyal), lecsót és csülköt pékné módra, de azt igazán jól. És néha sütött. A nagymama egérrágta receptjeiből. Ilyen ötlapost. Ezt csak ő tudta, és mindig rettentő büdös szalagárészag árasztotta el az egész házat. Talán furcsa, hogy ilyen sütit sütöttem most, mert sosem szerettem. A krémes sütiket úgy általában nem szeretem. Mégis fontos süti számomra, mert Apa kedvence volt. A Szakács mamára emlékezett így, akit én sosem ismerhettem, mert 47 évesen meghalt (tüdőgyulladásban, egy karácsony előtti disznőölés után, mert nem feküdte ki a betegséget, az orvos pedig - ismerve őt, hogy folyton ezer dolga van, és úgyis mondhat neki bármit - nem is próbálta kényszeríteni az ágynyugalomra, míg aztán késő lett, és a kórházban sem tudák már megmenteni). Aztán 47 éves korában Apa is meghalt. Ahogy a dédimama is. Ez olyan szokás nálunk, úgy látszik...
A Szakács mamát mindenki szerette a faluban, mindenféle egyesületben benne volt, mindenkit ismert, mindenki lakodalmára ő sütött. Ezek a lakodalmi (és egyéb, hétköznapi) receptek vannak meg, többször átírva, alig olvashatóan, a régi süteményeskönyv lapjai közé rejtve. Régóta tervezem, hogy a blogon megörökítem őket, mielőtt végképp elhalványodik az írás. Van, amelyik háromszor is át van írva, de a legújabb is alig olvasható és csupán utalásszerű. Így biztosan lesz olyan, amit már sosem fogok tudni reprodukálni.
Ez a recept szerencsére a most vásárolt szalagáré (tudom, tudom, szalalkáli, de mi mindig népies nevén neveztük, mielőtt valaki rámszólna - mert már volt itt ilyen) csomagolásán is rajta volt, de azért inkább a nagymama receptjéhez ragaszkodtam.
50 deka lisztet 5 kanál cukorral, 2 tojással, 5 deka vajjal és két deci tejben megfutatott szalagáréval összedolgoztam. Ötfelé osztottam, egyenként nagyon vékonyra (1-2 mm) kinyújtottam olyan nagyra, mint egy tepsi háta, és pár perc alatt megsütöttem.
Pudingszerű krémet főztem: 1 liter tejet feltettem melegedni, közben két és fél deci tejben elkevertem két nagy kanál kakaóport, öt kanál lisztet és 10 kanál cukrot (nagymama receptjében még reggeli ital szerepel a kakaópor és a tej helyett, olyan már nincs) simára, hozzáöntöttem a melegedő tejhez, és puding sűrűségüvé főztem. Kihűtöttem.
A lapokat megkentem a krémmel, másnapra lehet szeletelni.
A régi jegyzeteket pedig szorgosan silabizálom, folytatása is lesz, terveim szerint.
5 megjegyzés:
Elnézést, hogy nem a blogerek csapatába tartozóként beleszólok,
de a krémhez még a vaj+cukor kihabosított keveréke hiányzik a receptből.
Itt bárki hozzászólhat, nem csak blogger! :))) Én mindig örülök a megjegyzéseknek.
Ebben az esetben a sütit igyekeztem pontosan úgy készíteni, mint a nagymamám, és ő nem tett bele sem plusz cukrot, sem plusz vajat - és ennek én különben csak örülök, mert soha nem szerettem a vajas krémeket, sőt a pudingosakat sem különösebben.
De hát ízlések és pofonok.
Nem is tudtam, hogy lehet vajasan készíteni, ezért köszönöm a hozzászólást: ha valakinek tetszik, nyugodtan csinálja vajasan.
A szalagáré tasakján a következőképp szerepel a krém:
6 tojjássárgájából, egy tasak pudingból, 300 gramm porcukorból 12 deci tejjel sűrű krémet kell főzni, majd a meleg krémhez hozzákeverni 150 gramm vajat és a hat tojás fehérjének keményre vert habját.
Részemről maradok a Szakács mamám receptjénél, Apa is mindig így készítette. Ráadásul tartok tőle, hogy - hiszen krémes sütiről van szó - nekem vajas krémmel sem ízlene jobban (sőt brrr). :)))
A nagymamámtól rám maradt receptes füzet is pont igy néz ki mint a tied.
Sziszi(különben drusza!)
Szia Sziszi!
Azt hiszem, sok család féltett kincse egy ilyen receptfüzet - ha egyáltalán sikerült megőrizni. Attól félek, nemsokára a miénk végleg szétporlad, úgyhogy sietnem kell a megörökítésével. :)
Nekem ez a recept karamellás krémmel van meg még dédmama receptje de így is finom lehet.Szalagáré helyett pedig sütőport használok valahogy nem birom a szagát.
Moncsy
Megjegyzés küldése