szerda, május 09, 2007

Pofára esettek reggelije - kakaós-banános zabpehely

Tegnap pofára estem biciklivel. Nagyon. Össze kellett varrni az államat, mert felrepedt, meg tele vagyok sérülésekkel. Gyerekkoromban sem estem ekkorát soha. Most nem nagyon tudok beszélni, nevetni, enni. Viszont iszonyú éhes vagyok, mert már tegnap este sem igazán tudtam enni. Olyasmit kellett tehát csinálnom, amit nem nagyon kell rágni, de azért jól is lakok.
Úgyhogy épp kapóra jött Mamma összefoglalója. Úgyis kinéztem magamnak már Morzsóka banános-kakaós zabpelyhét, gondoltam, ezt talán meg tudom enni. És valóban, igaz a képen látható adagot három órán keresztül majszoltam, de sikerült! :)
És finom is, nem gondoltam, hogy ilyen jó...

Picit máshogy csináltam, de az alap ugyanaz. Fél bögre zabpelyhet kicsit pirítottam, majd ráöntöttem egy bögrényi tejet. Aztán csokit tördeltem bele, asszem hat kockányit, meg egy vaníliáscukrot öntöttem hozzá. Meg fél banánt karikáztam bele, és főztem, míg megpuhult a zabpehely és kicsit besűrűsödött az egész.
Aztán három órán keresztül ettem. Szép lassan, óvatosan... :)


8 megjegyzés:

Unknown írta...

Egy hógolyó!!!!

http://href.hu/x/2oq7

Unknown írta...

Jaj de bunkó vagyok! Nagy igyekezetemben csak benyomtam a linket, és el se olvastam, hogy mi történt veled :0(

Most én kívánok neked mielöbbi gyógyulást, és lehetöleg minél kevesebb fájdalmat. Borzasztó lehet!

@`--

Azt hiszem nyitni kéne lassan egy baleseti ambulanciát bloggereknek, tuti jobb lenne az ellátás,mint a kórházi! ;o)

ildinko írta...

Köszönöm! És éppenhogy jól esett a hógolyó, gyógyító hatású. :)
Igen, én is gondoltam már rá, hogy mennyi baleset... Remélem, nem a bloggerléttel jár. Bár a figyelmetlenség még járhat is, mikor nem ott jár az eszem, ahol kéne, hanem valahol a fellegekben - abba meg az internet simán belefér. :)

Névtelen írta...

Jaj, teszegény!!Elég brutálisnak tűnnek a sebesüléseid, gyógyulj gyorsan!!!

ildinko írta...

Szia Cserke!
Köszönöm!
Nem olyan borzasztó, ma már teljesen normálisan tudok enni. Azért kicsit megijedtem... :)

Névtelen írta...

Jaj, jobbulást neked! :(

Zsuzsa írta...

Csak most olvasom, hogy jártál! Remélem, gyorsan felépülsz! Láttam a hógolyót is, köszi, este sort kerítek rá.
Dolce vita spárgakrémlevese is jó választásnak tűnik rágási nehézségekkel küzdőknek: http://fozzunkolaszul.blogspot.com/2007/04/sprgakrmleves-fenymaggal.html

ildinko írta...

Köszönöm mindenkinek! Most már tényleg gyorsan javulok. :)
És köszönöm a spárgakrémleves receptet, csak a spárga hiányzik hozzá. :( Irigykedve olvasom a spárgás recepteket, errefelé nem lehet kapni... :(