péntek, április 13, 2007

Müzlis joghurt - vissza az életbe, avagy túl a szakdolgozaton


Tegnap három nap nemalvás után leadtam végre a szakdogát. Ez bosszantó, mert így már biztos nem menekülök meg a felnövéstől. Kéne egy pszichológusi állás, nem tud valaki???
Én még életemben ennyit semmivel nem szenvedtem, mint ezzel a hülye szakdogával. Pontosan a szakdoga megírásához nekiállással. Dehát semmi gond, éljen az önsorsrontás, biztos azért csinálom, mert ettől érzem jól magam. Egy pszichológus mindent megmagyaráz.
Különben a téma izgalmas volt, és nagyon érdekes eredmények jöttek ki. Szerintem mondjuk gyanús, hogy minden hipotézisem beigazolódott, nem szokott a statisztika ilyen szép eredményeket adni - lehet, hogy valamit elrontottunk? No, nem érdekes, leadtam, túl vagyok rajta, kész, vége. :))))

Csodálkoztam volna, ha nem fejfájással ébredek, meg összeálmodtam mindent, pl. kiesett az egyik fogam. De ez nem érdekes. Úgy gondoltam, megérdemlek valami energiafeltöltős reggelit, mert egy csomó mindent terveztem mára (bár ha ilyen lustálkodással - értsd: gasztroblogok frissítéseinek követése - folytatom, akkor semmi nem lesz belőle) .

Egy banánt összeturmixoltam egy doboz barackos-müzlis aktiviával, megpirítottam egy fél marék müzlit, beleszórtam a joghurtba, kicsit díszítettem, mert megérdemlem, és kiültem a teraszra egy bögre szicíliai citrom teával, amit tegnap vettem magamnak jutalomként.
Persze jött a Frici is reggelit kérni, majd elégedetten napoztunk, ő mosakodva, én az új szakácskönyvemet olvasgatva, amit szintén jutalomként vettem.



9 megjegyzés:

fakanál írta...

gratulálok!:)

Zsuzsa írta...

Gratulálok! De most aztán nehogy arra való hivatkozással hanyagold a blogot, hogy a védésre készülsz! :)
(Foghullásos álommal kapcsolatban olvass Freudot:))

ildinko írta...

Köszönöm!

Nem fogom hanyagolni a blogot, ígérem. És az új szakácskönyvemet is ki kell próbálnom. :)

Freud megvan, ez csak természetes. De Jung álomelemzéseit jobban szeretem. Bár itt sajnos semmi kollektív nincs, marad a freudi agresszió. Csak tudnám, kit akarok megharapni...? :D

pétráá írta...

Ildinkóm!!! Büszkülök RÁD!! :D De ezt már tnap is mondtam, és hogy én még a kezembe is foghattam a dipódat!! :D vááv...ugyeugye, majd nekem is lesz eccő ilyen.... :S:S:S

Szóval azért most pihenj egy kicsit...tudom, tudom, dedede.... :D:D
csonkollak!! :D:D
Hug

bcyke írta...

Ahoj!

Gratula ismeretlenül is!

Atom a bögre és atom a macsek!

Szüksége? Valakinek? Pszichológusra?

Nagyjából a háromnegyed magyar lakosságnak!:)))

Blog korrekt!

ildinko írta...

pétráám, ez a csonkollak nagyon morbid... :D te kerge teee!!!

bcyke!

Köszönöm mindazösszes dicséretet! :) És Frici is köszöni. :)

Az a baj, hogy attól, hogy pszichológus majd mindenkinek kéne, még nincs több pszichológusi állás. Alap diplomával pedig magánt nem nyithat az ember...
Azért csak találok valamit. Reménykedni muszáj. :)

cseresznye írta...

Gratula!! Ezek szerint kihevertél mindent! :o))
Hallósmacskád van?? Mindegy is, helyes !!!
Jó pihengetést.

ildinko írta...

Most kezdek fáradt lenni, eddig tartott a hajrá-pörgés. :) Úgyhogy pihenek rendesen. :)
A hallósmacskával arra gondolsz, hogy a fehér, kék szemű macskák süketek (valaki egyszer ezt mondta nekem, nem tudom, igaz-e)? Nem, a Frici nagyon jól hall (bár néha olyan borzalmas hangon tud nyávogni ha enni kér, hogy elképzelhetőnek tartom, hogy a saját hangját nem hallja... :D ). Az anyja egy fehér, sárga szemű perzsa volt egyébként, az apja meg ki tudja...

cseresznye írta...

Pihenj csak, nagyon helyes!!
Fajtatiszta perzsa kékszemű fehérek tényleg süketek, barátnőmnek is olyan van, szegény töksüket.