Újra! - borsófőzelék fasírttal

Egyszer már írtam a borsófőzelékről, de akkor nem sikerült tökéletesre. Különben a leggyakoribb keresőszó, amivel a blogomra találnak, a borsófőzelék. Ezen mindig jót mosolygok, mert azt hinném, hogy borsófőzeléket aztán mindenki tud csinálni. Úgy látszik, mégsem, és azok számára, akiknek nem menne, itt egy javított változat.
Még régen, mikor a koliban először főztem borsófőzeléket, anyától kérdeztem a receptet. Azóta aszerint csináltam - a múltkori is úgy készült. Erre ma kiderült, hogy anya nem az igazat mondta. Ennek valószínűleg én vagyok az oka, mert rosszkor zaklattam a munkahelyén, és lerázott egy körül-belül recepttel. Még jó, hogy ma kiderült a turpisság...

A különbség különben csak annyi, hogy nincs benne fokhagyma, és nem tejfölben, hanem tejben keverem el hozzá a lisztet.

A fasírtot azonban most is elrontottam. Úgy látszik, ezt még gyakorolnom kell.
Szintén majdnem úgy, mint múltkor, csak a hagyma előre megpárolva, és nincs benne paprika. Viszont a kutya fülit, megint kevés benne a só... :S

És most jön a nagyon vicces sztori: sütőben akartam megsütni, ezért aztán fogtam egy őzgerinc formát, kivajaztam, kimorzsáztam, beletettem. Jön anya: hát te mit csinálsz? Mondom, megsütöm. De miért ebben?
Kiderült, hogy én valamiért azt hittem, hogy ha a fasírt hosszúkás, akkor az őzgerinc formában van sütve. :) Hát nem, hanem csak megforvázva a tepsiben. Ezt még leírni is ciki, nem? :D
Úgyhogy nem jött ki a formából - kanalazós fasírt; ráadásul kicsit túlsült; ráadásul sótlan.

Egyetlen szerencsém, hogy nagyon éhesek voltunk, úgyhogy nem annyira számított, hogy nem lett finom - meg a főzelék szerencsére igazán jól sikerült.