Még egyszer régen a koliban készítettem spagetti carbonarat, és teljesen oda voltam érte. De hát itthon ilyesmit nem nagyon lehet, mert az öcsém nem eszi meg. Viszont ma nem jött haza, én meg nagyon éhes voltam, mert biciklivel mentem be Siófokra meg vissza, és jól elfáradtam. Az gyanús lehetett volna, hogy anya nem éhes, azaz bármit főzök, az nem fog ízleni, de ez nem számít, mert engem most is meggyőzött ez a kaja...
Feltettem forrni a vizet, majd megfőztem a spagettit. Míg főtt, elkészült a mártás: A húsvéti maradék két szelet főtt sonkát csíkokra vágtam és megpirítottam. Egy tálkában összekevertem két tojássárgáját, két deci tejszínt, egy kevés tubusos boci sajtot (jólvan, ez nem autentikus, de különben soha nem fogy el a sajt), meg reszelt trappistát (parmezán? ha lehetne is kapni errefelé, akkor is iszonyú drága), meg borsot őröltem bele, és jól összekutyultam az egészet. Mikor a tészta megfőtt, lecsepegtettem, és hozzákevertem a sonkát és a tejszínes szószt. A forró tészta megfőzi a tojássárgáját, nem kell külön főzni vele, rögtön lehet enni.
Kicsit híg lett a mártás rajta, talán két személyre kevesebb is elég lett volna, meg az is lehet, hogy éhségemben nem voltam elég türelmes a tésztacsepegtetésnél. Persze, két személyre nehéz főzni, több is lett, mint amennyit megettünk volna, de hát nem tudtam otthagyni... :D
7 megjegyzés:
Nem csak a boci sajt nem autentikus, hanem a tejszín sem - bár ezt sokan nem tudják. Az eredeti carbonarában nincs tejszín, és nem főtt sonkából készül, hanem szalonnából. Azt kiolvasztják, ezzel kell összekeverni a kifőtt tésztát, hogy mindenhol bevonja a zsírja, majd rá a tojás és a (parmezán, sajnos ez sokat számít) sajt, ahogy mondod, már nem főzni, a tészta hőjétől szilárdul meg a tészta.
Ettől persze még nagyon finom a te változatod, főleg mert ahogy látszik - gyorsan végigpörgettem a blogodat -, szívvel-lélekkel főzöl, és ez bizony érződik az ételen is, meggyőződésem.
Nagyon kedves, személyes a blogod. Tetszik, hogy nem hipertrendi csilli-villi edényeket látok megsztájlingolt ételfotókkal, és mégis nagyon szépek a képeid. Nagyon élő, a tojásfestős mellett a másik kedvencem a paradicsombefőzéses bejegyzésed.
Nagyon jó, csak így tovább, hajrá!
Kedves rossamela!
Nagyon szépen köszönöm a dícséretet, olyan jól esik! :)
Főleg, mert anya sokszor bolondnak tart, hogy ennyire érdekel a főzés - szerinte semmit nem szabad túlzásba vinni... Nekem meg fontos, talán tényleg a név miatt... (Majd egyszer kianalizálom magamat ilyen szempontból. :) )
És annak is örülök, hogy a képeim tetszenek, mert szeretek fényképezni, bár nem tudok, és azt is csak gondolomformán teszem. Majd ha sok pénzem lesz, elmegyek egy szakács- és egy fotóstanfolyamra. :)
A spagetti carbonaraval kapcsolatban meg gondolkoztam én is az autentikus összetevők vajon mik lehettek, és csodálkoztam is a tejszínen. Mert ugye szénégető spagetti, az erdőben honnan szereznek tejszínt? De így érthető is: szalonna nyilván van náluk, meg parmezán, hiszen azok nem romlanak meg. :)
Egyszer kipróbálom majd ezt az eredeti változatot.
Okos! Bár az étel elnevezésének eredetéről vannak különböző elméletek - utána kéne néznem, csak mivel én úgysem főzném meg - én is voltam 10 évig vegetárius, a párom meg az is marad -, nem lesz belőle poszt nálam.
A tejszín meg úgy került bele, hogy a nemolaszok (az olaszok szerint a franciák, nagy köztük a rivalizálás ételfronton is) próbálták reprodukálni. A tejszínnel meg nem lehet nagyot tévedni, szépen összesimít minden ízt - ez a hátránya is: ízgyilkos. Nekem pont ez különbözteti meg a francia és olasz konyhát: a tejszín (meg a vajastészta). Az olasz konyhának éppen az a lényege, hogy tökéletes hozzávalók kevéssé feldolgozva, a franciában mindenből kicsi és bonyolult konyhatechnológiákkal elkészítve.
(Azt hiszem, kiderül rólam, melyiket kedvelem jobban...)
Hmmm, én lehet, hogy utánanézek, amennyire tudok, és megcsinálom az eredetit. Bár a parmezánnal gondok lesznek, de talán megajándékozom magamat egy darabkával. :)
Nagyon érdekes, amit írsz az olasz-francia konyháról. Én még nagyon kezdő vagyok, örülök, ha egy-két kaját el tudok készíteni (a süteményekkel más a helyzet :) ), de szeretném majd átlátni ezeket az összefüggéseket. És persze elkészíteni az ételeket. :) Azt hiszem, bőven van még mit tanulnom-gyakorolnom.
Egyre inkább úgy látom, erre nagyon jó a blog, főleg az ilyen visszajelzések miatt. :) Köszönöm!!!
Azért (is) szeretem a blogodat, mert mintha magamat látnám 10-15 évvel ezelőtt - kivéve a sütiket, én sosem voltam édesszájú és most sem sütök sokat (bár épp ma készülök valamire, amit egy blogból néztem ki). Én is kispénzű, ám annál lelkesebb egyetemistaként kezdtem komolyan főzni, súlyosbítva a kihívást azzal, hogy mindenféle hús ki volt zárva. Akkor, nem csak hogy nem volt pénzem rá, de nem is lehetett még különlegesebb hozzávalókat kapni.
Azóta sokat változott a helyzet, az enyém is, van szerencsém évente átlag egy-két hetet főleg Olaszországban és Franciaországban dolgozni és enni, világot kóstolni, ez nagyon sokat lendített a kulináriámon.
Ami a francia-olasz konyha összehasonlítását illeti, ez az én véleményem, bár többen egyetértenek velem.
Ja, és nem vagy Te kezdő! A főzéshez nem tudás kell (na jó, egy szint fölött persze), hanem bátorság és fantázia meg némi figyelem, a motivációd meg megvan hozzá, hogy a tudást is megszerezd!
Na igen, egyetemistaként az ember máshogy áll hozzá a gasztronómiához, és maximum csak a nyálát csorgathatja az igazi finomságok után. Persze szerencsére sok jó falatot lehet így is készíteni. :)
Nagyon bízom benne, hogy egyszer majd nekem is lehetőségem lesz utazgatni, kóstolgatni más országokat.
És ha majd saját konyhám lesz és saját családom, meg kell tanulnom hatékonyan főzni, addig meg próbálgatok mindenfélét. Hol nagyobb, hol kisebb sikerrel, de hát így megy ez... :)
A tejszínnel kapcsoltban tennék egy megjegyzést. Olaszország, kulináris szempontból sem egységes. Elég nagy különbség van észak Olaszország és Szicília között. Vonatkozik ez a Spagetti carbonarara is. Északon tojással készítik, Szicíliában pedig tejszínnel. Mindkettő az étel lazítását szolgállja, ezért a tojás és tejszín együttes alkalmazása valami új, de nem eredeti.
Nekem speciel a tojásos verzió ízlik.
A sajt kiválasztása azonban nagyon fontos. Nekem a parmegiano reggiano a nyertes.
Megjegyzés küldése