kedd, április 24, 2007

Szilvás joghurtos torta szülinapra - cukor helyett édesítőszerrel

A nagynénémnek vasárnap volt a szülinapja. Én természetesen elfelejtettem, az lett volna csoda, ha nem (ez van, én már beletörődtem...). De az fura, hogy Anya is, elvégre az ő nővére, de hát ennyi vizsga között ezen nem csodálkozok. Engesztelésképpen - meg ugye különben is - vinni kell valami ajándékot. És mi mást, mint sütit? :) Az utóbbi időben kiderült, hogy a Nénnya cukorbeteg (2-es típusú), így nem igazán ehet cukrosat. Ez meg nekem ajjajjj, de miután a szakdolgozatomhoz úgyis eléggé beleástam magam a cukorbetegségbe, annyira nem estem kétségbe. Gondoltam, csak lehet kapni cukorhelyettesítő édesítőszert, amivel lehet sütni-főzni is, és ez valóban nem nagy dolog ma már. A DM-ben vettem, Haas márkájú Glukonon nevű izét. Egyszerűen cukor helyett lehet használni, ugyanannyi kell belőle, mint cukorból - és mint kiderült, mellékíze sincs. Ezt használtam cukor helyett.
A sztori másik érdekessége - amiért ilyen csúnya képet tudtam csak csinálni - , hogy bringával mentem át Siófokra. Ezért aztán jobbnak láttam benne hagyni a tortaformában, hogy ne menjen annyira tönkre. Mondjuk, így is a fele teljesen összenyomódott, mert csak oldalára fektetve fért bele a Huba kosarába. (Huba a biciklim :))), ugyanis miután megvettem, első éjszakáját egy Kázmér nevű barátomnál töltötte, és hát ugye Kázmér és Huba...) Siófokig kb 20 km az út, és ugyan nagy része teljesen korrekt, de itt Földváron, lefelé a hegyről, hát... finoman szólva borzalmas az út minősége (általában ugrálósat játszanak kifele a kosárból a dolgok). És én próbáltam óvatosan, lassan lemenni a dombon, de hát... (És Anyukám csodálkozik, hogy az öcsém bringáját ma hegeszteni kellett vinnie, mert eltörött... én azon csodálkozok, hogy az enyémnek még semmi baja... Mondjuk, az öcsémnek is van baja rendesen, mert a féket tutira nem ismeri, de hát... no mindegy.) A lényeg, hogy az összetört sütit is megettük azért. :)

A recept egyébként Cookie-tól származik, csak cseresznye helyett fagyasztott szilvából, mandula helyett dióval, flinc-flancok (vanília- és mandulaaroma) nélkül, cukor helyett édesítőszerrel.

Először megcsináltam a szilvatölteléket: a fagyasztott szilvát (egészben volt, negyedbe vágtam) levével együtt egy fazékban felmelegítettem, egy kevéske vízben elkevertem két kanál keményítőt, és besűrítettem vele. Közben adtam hozzá egy kevéske édesítőszert, de épphogy csak, mert elég édes volt a szilva magában is.

A tésztához 10 dkg puha vajat habosra kevertem nem egészen egy csésze édesítőszerrel (vigyázat, porzik!), majd hozzáadtam egy doboz joghurtot és két tojást, és még kevertem kicsit. Egy másik edényben összekevertem másfél bögre lisztet, egy fél bögre réteslisztet, egy kevés sütőport, és egy kevés fahéjat. Összeöntöttem a két tál tartalmát, és jól összekevertem.

A kivajazott, kilisztezett tortaformába beletettem a tészta felét, és szépen elegyengettem. Eloszlattam rajta a szilvatöltelék felét. Tetejére került a tészta másik fele, a töltelék másik fele, és megszórtam nagy darabokban hagyott dióval.
A sütőben kb egy óra alatt sült meg, 3-4-es fokozaton.
Aztán utazott egy nagyot a kosárban egy hatalmas gyöngyvirág csokor társaságában. :)

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

És végül hogy ízlett az ünnepeltnek? Szerintünk meggyesen nagyon finom volt, de mintha ezt be is kommenteltem volna oda annak idején :)

ildinko írta...

Nagyon finom lett, megettük a felét egyből. :)
Olvastam a kommenteket, abból gondoltam, hogy jó lehet szilvásan is, meg a nagynéném szereti a szilvát nagyon, és különben is már csak ez volt a fagyasztóban. (Jöhetnének már a friss gyümölcsök.) Jó választás volt, az tuti. :)

Cukroskata írta...

Biztos finom volt, én is szoktam hasonlót sütni, bármilyen gyümölcs jó hozzá, télen legtöbbször mélyhűtött vegyesgyümölcsöt veszek, és fagyottan rászóróm. A lé ami sülés közben kiolvad belőle nem árt, inkább használ a tésztának.

ildinko írta...

Igen, a lé tényleg a legjobb benne. Jó is, hogy most kommenteltél ide, eszembe jutott, jó lenne megismételnem... :)